Párbeszéd a liturgiáról

A húsvéti idő természeténél fogva közel visz bennünket keresztségünkhöz, Krisztusban való életünk kezdetéhez. A húsvéti vigílián megszenteltük a vizet, amelyből a liturgiát vezető pap – miután égő gyertyával kezünkben megújítottuk keresztségi fogadalmunkat – bőven hintett az ünneplő közösségre. Ha a szenteltvíz elsősorban mindig keresztségünkre emlékeztet, ez most, a húsvéti időben hatványozottan igaz.
A magyar keresztség szavunk mögött a görög baptiszmosz kifejezés áll, amely megmerítkezést, alámerítkezést jelent, s amikor az Újszövetségben keresztségről olvasunk, mindig ebben az értelemben kell vennünk. Ez a szó a szentség ünneplésének eredeti formájára, a vízben való alámerít­ke­zésre utal: ez kezdetben valamilyen élő, természetes víz volt, később pedig a keresztelőmedence vize, amelybe a neofita alámerült, miután ellene mondott a Sátánnak, és megvallotta a szentháromságos Istenbe vetett hitét.
A megmerítkezés e liturgikus gesztusa Szent Pál szerint a Krisztus sorsában való teljes részvételt jelenti: „Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk” (Róm 6,3–4). A keresztvíz és a keresztelőmedence (vagy keresztkút) így Jézus sírjaként jelenik meg előttünk. Jeruzsálemi Szent Cirill (386) így magyarázza az aláme­rítkezés gesztusát a frissen megkeresztelteknek: „Ti letettétek az üdvös hitvallást, és alámerültetek háromszor a vízbe és ismét felmerültetek onnan, és ekkora szimbólummal jeleztétek Krisztus háromnapos eltemetését. (…) És egyszerre meghaltok és születtek, és ez az üdvös víz válik sírotokká és anyátokká.”
A keresztség mint esemény hatalmas erővel sűríti egybe keresztény életünk minden dinamikáját és irányultságát: Krisztus új, a szenvedésen, a halálon és poklokon átment, feltámadott életében részesülünk, és őbenne létezésünk titka egyszer és mindenkorra Istenben rejtezik. Életünk húsvéti élet, amelyben Krisztus „előttünk megy Galileába”, jelen van útjainkon, kanyargó sorsunkban, az élet újdonságában.
A keresztkút – mint sír és anyaméh – erre az eseményre, Krisztus húsvétjában való alámerülésünkre, újjászületésünkre emlékeztet bennünket; arra, hogy életünk őbenne szent történetté változik. Most, a húsvéti időben keressük fel templomunk keresztkútját, és hálaadással álljunk meg a hely előtt, mert életünk a keresztségben Krisztus életévé lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.