Papszentelésre várva

Kisiván Csaba éppen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági bizottságának ülésén vett részt, amikor megérkeztünk, és beszélgetni hívtuk. A Kaposvári Egyházmegye diakónusát június 23-án szenteli áldozópappá Varga László megyéspüspök. Az egyházmegyével egyidős – idén huszonöt éves – szerpap plébániai szolgálati helye a har­mincezres város, Siófok, s emellett ifjúsági referensi szolgálatot is ellát. Diakónusként rögtön a mély vízbe dobták. Féléves plébániai gyakorlatát a főpásztora kérésére egész évre hosszabbította, és ott maradt a plébánián. Ellátta a szolgálatot, s emellett készült fel a szigorlataira, az államvizsgájára, és így írta meg a diplomamunkáját is.
Csaba született pap. Nem azért, mert az óvónője szerint már négyévesen pap akart lenni – ő úgy emlékszik, sokkal inkább kukás vagy mozdonyvezető –, hanem azért, mert szívből jövő, mély elkötelezettség hatja át minden szavát. A templomba a családdal együtt élő dédnagyanyja vitte el, óvodáskorában vele járt misére. Aztán egyszer megszólította a ministránsok vezetője, Sándor László – azóta ő is pap –, és Csaba ott ragadt a plébánián. „Volt bennem egy furcsa érzés, hogy nekem dolgom van itt.” Éveken át részt vett az egyházmegye imatáborában, gimnazistaként az Antióchia közösségbe került, ahol barátokra talált. Megismerkedett egy lánnyal, és megélte az együtt járás szépségeit. Mélyen élt benne a vágy az emberek szolgálatára, segítésére. A Magyar Vöröskeresztben, ahol önkéntes elsősegélynyújtó szolgálatot hoztak létre a barátjával, ez a késztetés is kibontakozhatott benne. „Sok hétvégét töltöttünk a mentőállomáson.” De mégsem az orvosi hivatást választotta. A hívás a papságra és az Isten országáért megélt cölibátusra erősebb volt benne. Érettségi után jelentkezett a Kaposvári Egyházmegyébe, és akkori főpásztora – Balás Béla – az esztergomi szemináriumba küldte tanulni.
„Öt csodálatos évet töltöttem ott. A szüleim – egyke vagyok – a boldogságomat látva akkor fogadták el igazán, hogy pap leszek. Alaptalannak bizonyult a félelmük, hogy a szemináriumban bezárnak majd a négy fal közé. Nem tudtam betelni a programokkal, és nagyon élveztem a tanulást. Még a filozófiát is. Viktor E. Frankl munkásságáról és az osztrák neurológus által megalkotott logoterá­piá­ról írtam a szakdolgozatomat, ezen a területen szeretném továbbképezni magam a jövőben.”
Hatodévben már a szolgálatról szólt az élete. Siófokon harmadmagával, a nyolcvanhét éves Wirth János plébánossal és Vörös Péter káplánnal látják el a lelkipásztori feladatokat. „Élő plébánia ez, bőven akad tennivaló.” Csaba tizenkét csoportban tanít hittant, kíséri a közösségeket. „Fontos, hogy a pap jelen legyen a hívek számára, és kész legyen a párbeszédre.” Az esti mise után kezdődő közösségi alkalmak után sokszor éjfélig is beszélget még az érdeklődőkkel. Nyitott a felnőttek teológiai kérdéseire és a fiatalok életvezetési problémáira, hitbeli útkeresésére egyaránt.
Gyakran előfordult vele, hogy egyszerre több, egész embert kívánó feladatot kellett ellátnia, nem csoda hát, ha a legnagyobb kihívásnak a munka és az imaélet összehangolását tartja.  Megtapasztaltam, hogy könnyen kicsúszik a lábam alól a talaj, ha elhanyagolom a személyes imát, és nem tartom fenn a magam számára az időt, amikor együtt vagyunk Istennel.” A lelki feltöltődéshez fontos a Szentírás olvasása, a rendszeres gyónás, a lelkivezetővel való beszélgetés és a papi barátságok is – vallja. Siófokon Vörös Péterrel szolgálhat, aki szintén az esztergomi szemináriumban végzett. „Áldott helyzet ez, nagyon jó barátok vagyunk. Esténként elmaradhatatlan a közös séta, amikor átbeszéljük a napunkat.”
Főpásztora rábízta az ifjúságpasztorációt, szabad kezet adott neki. „A huszonöt évemmel magam is ennek a korosztálynak a tagja vagyok, tudom, milyen fontos foglalkozni a fiatalokkal. Én is a nekik szóló kezdeményezések résztvevőjeként éreztem meg, hogy él az Egyház.” Csaba ismerkedik a közösségekkel, egyházmegyei szintű programokat szervez, és segíti a csoportok, közösségek bekapcsolódását az országos kezdeményezésekbe.
Mindeközben tanul, olvas, tájékozódik. Úgy látja: a pap számára létkérdés, hogy egyre alkalmasabbá váljon az emberekkel folytatott párbeszédre, akkor is, ha nem hívők, hanem keresők fordulnak hozzá. A szentelés utáni szolgálati helyét még nem ismeri, de az ifjúsági referensi munka megmarad az életében. „Nem lesz unalmas a nyár!”

Akinek pályaválasztás előtt áll a gyermeke, az jól tudja, milyen kínzó a döntés. Egy évvel az érettségi előtt a mezőtúri Kovács Zoltán feltette a kérdést Istennek: Mit kezdjek az életemmel? Erősségei – a matematika és a fizika – alapján keresgélt a lehetséges hivatások között. Aztán egyszer vásárolt egy, a riói Jézus-szobrot ábrázoló, kétezer darabos kirakóst, hogy a munkában elmélyedve a lelkében is a helyére kerüljenek a puzzle-darabok. És egy nap hirtelen felmerült benne a papi hivatás gondolata. Megriadt, mert úgy érezte, Isten valami unalmas, szomorú életre hívja ezzel. Csak a papokról alkotott akkori képe alapján tudott gondolkodni erről. Menekült a hívás elől. Hónapok teltek el a tagadásban, mígnem a harmadszori hívásra végre ki tudta mondani az igent. Ekkor béke töltötte el, és már nem arra figyelt, mi mindenről mond le, hanem hogy mire mondott igent. Még néhány hónap hátra volt a felvételiig. Zoltán várt, és az elhatározását nem támogató szüleivel szemben kitartóan képviselte a döntését: jelentkezik a szegedi szemináriumba. Kovács Zoltán idén szeptember 8-án áll a Kiss-Rigó László szeged-Csanádi megyéspüspök elé, hogy pappá szenteljék.
Gyerekként nem volt idegen számára a templom, az édesanyja vasárnaponként elvitte misére. Ám a középiskolai évek alatt a világ eltávolította őt a hittől. Megtérését egy amerikai keresztény ifjúsági tábornak köszönhette. A fiatalok körében megtapasztalt élő hit élménye olyan erős hatással volt rá, hogy az addig parttalan bulizással töltött középiskolás élete nagy fordulatot vett. Elhagyott mindent, amit idegennek érzett a Jézusra figyelmes élettől. Ez nem jelentette azt, hogy kiszakadt volna a kortársai világából, de mindig tudta, hol a határ, mibe mehet bele tiszta lelkiismerettel. A táborban kapott egy bibliát, s otthon olykor egész délutánokat töltött a Szentírás olvasásával és az olvasottak átelmélkedésével. A Szentírással való találkozás hatására élete egyre inkább átformálódott, és kezdett kialakulni benne az érett hit. Kezdte felfedezni a liturgia értékét is. „Megértettem: a szentmise nem arról szól, hogy elmondjuk a szöveget, Isten pedig bólogat a mennyből. Idővel a sajátommá váltak a liturgikus gyakorlatok, megéltem általuk a kapcsolatot Istennel.”
A szemináriumi évek során folytatódott ezt a belső építkezés, amelynek középpontjában Krisztus állt. „Formálódott a gondolkodásom, az volt a célom, hogy egyre közelebb kerüljek ahhoz, akiről tanulok. Az Istennel együtt töltött idő papnövendékként egészen átszőtte a hétköznapjainkat, és mindig új szempontot adott a fejlődéshez. Sokat köszönhetek ezeknek az éveknek, mert egyre inkább megismertem önmagamat és Istent. Rengeteget kaptam a közösségtől is.” A szegedi szemináriumban hangsúlyos szerep jutott a gyakorlati oktatásnak, és ennek nagy hasznát vették a növendékek. Hospitáltak, tanítottak az iskolában, hétvégékre és a nyár néhány hetére pedig bekapcsolódtak a plébániák életébe. Zoltán így sokféle közösséget megismerhetett az egyházmegyében. Eljutott számos faluba, városba. „Mindig nyitottan mentem mindenhová, azt kerestem, mit tanít nekem Isten az adott helyen. És mindenütt volt valami, amit be tudtam építeni a szolgálatomba, ami formáló erővel bírt számomra.” Egy új területet is felfedezett: megtanult gitározni, „kibontakoztatta zenei érzékét”. Zoltán nem idegenkedik a számára egészen új kezdeményezésektől sem. A lengyelországi ifjúsági világtalálkozóról például a közös tánc élményét is magával hozta.
Vallja, a pap identitása szempontjából meghatározó, hogy minél inkább azonosuljon Krisztussal, hogy mindig és mindenben őt helyezze az élete középpontjába. A jó papot a jó édesapához hasonlítja: „Ahogyan az apa áldozatosan és szeretettel neveli gyermekeit, úgy a pap mindenekfelett szereti Istent és Isten népét. Meghívásunk a szeretetre szól.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..