A kegyelem hírnöke

„Bresson mindig elbűvölt engem. Hogy tud összpontosítani! Nála szó sem lehet véletlenszerű, átmeneti filmről. Kifejezőeszközei megválogatásában szó szerint döbbenetesen aszketikus. Komolyságával, mélységével, nemeslelkűségével pedig azon művészek közé tartozik, akiknek minden egyes filmje spirituális létezésünk bizonyítéka. Úgy tűnik, csakis akkor forgat filmet, ha belsőleg végleges határhelyzetben érzi magát. Ki tudja, miért?…” – írta kedvenc rendezőjéről, Robert Bressonról Andrej Tarkovszkij. A túlzásoktól rendszerint tartózkodó orosz filmes nem tudta leplezni a francia mesterrel kapcsolatos lelkesültségét: „Bresson zseni, róla pontosan meg lehet állapítani, hogy zseni. Ám ha ő az első helyen áll, akkor a következő rendező a tizedik helyre kerül, olyan óriási a különbség köztük. Bresson semmit sem tesz, ami fölösleges.”

2016.07.24.

Az Új Ember e heti számában arról adunk hírt, hogy püspökké szentelték Pintér Gábor pápai prelátust, akit Ferenc pápa apostoli nunciussá nevezett ki. Emellett a máltai szeretetszolgálat mozgáskorlátozottaknak szervezett táboráról írunk, valamint arról, hogy beiktatták Veres Andrást, a Győri egyházmegye új megyés püspökét.

„Minden múlt a múltam”

Tamási Miklós a Fortepanról – A legjobb ötletek, a nagy „találmányok” szinte mindig egyszerűek: orvosolnak, áthidalnak, megoldanak valamit – máskor pedig fölkeltik az addig szunnyadó „felhasználói igényt”. A 2010-ben indult Fortepan értéket őriz, történelmet közvetít és kultúrát teremt. A honlapról – amely a XX. század hajnalától adja közre és teszi szabadon felhasználhatóvá a képekben őrzött múltat – az ötletgazdával, Tamási Miklóssal beszélgettünk.

A Szenvedély edénye

Modigliani a Magyar Nemzeti Galériában – Hosszú, függőlegesen elnyújtott, ovális arcok és a végletekig elvékonyított emberi alakok jutnak eszembe Amadeo Modigliani művészetéről. Stílusa annyira egyéni, hogy még csak véletlenül sem lehetne összetéveszteni valaki máséval. Nyilván életében is igazi egyéniség lehetett. Ránk maradt fényképei átlagon felüli határozottságot tükröznek, eltökélt személyiséget mutatnak, egy olyan ember képét, aki tudja, mit akar.

A távollétből az ünneplésbe – A szentatya első elmélkedése a papoknak

A közelmúltban több mint hat­ezren érkeztek Rómába a papok és szeminaristák szentévi találkozójára. Ferenc pápa első elmélkedése, amelyet az irgalmasság éve alkalmából a papoknak és a papnövendékeknek tartott, június 2-án a lateráni Szent János-bazilikában hangzott el. A szentatya beszédét teljes terjedelmében, két részletben közöljük.

A biblia üzenete: Az életünk főszereplői nem mi vagyunk

Lk 10,38–42 – Ábrahám és a három titokzatos vendég találkozásáról szóló olvasmány tanúsága szerint (Ter 18,1–10) Ábrahám sürög-forog, meghívja a vendégeket, vizet hozat, kenyeret süttet, levágat egy borjút és elkészítteti, felszolgál az érkezőknek. Látszólag ő tartja kézben az eseményeket, míg mindezt a vendégek csupán elfogadják. A találkozás során azonban megfordul a kocka. A vendégek ismerik Ábrahám életének rejtett, nagy fájdalmát: hogy nem született gyermeke. Sőt, tudnak Sára nevetéséről, kételkedéséről is. Ismerik vendéglátóik szívének titkait, és életük legnagyobb sebére hoznak megoldást.

Örömmel élni – másokért

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek július 8-án a budapesti Szent István-bazilikában pappá szentelte Csermák Péter diakónust, a Schön­statt mozgalom magyarországi közösségének első pap­jelöltjét. Az ünnepi alkalmon a nemzetközi családmozgalom vezetősége és tagjai (családjai, fiataljai) megtöltötték a bazilikát. Jelen volt Theo Breitinger, a Schönstatt Atyák „Sion” tartományának tartományfőnöke; Juan Pablo Catoggio, a Schönstatti Atyák általános elöljárója; a mozgalom nemzetközi általános elnökségének tagjai; Udo Bentz mainzi segédpüspök, a Schönstatt mozgalom pasztorális képzésének vezetője, valamint számos magyar lelkipásztor.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.