Aprószentek, vértanúk (December 28.) – A keleti és a nyugati egyház kalendáriumában egyaránt megtalálható ez az ünnep. Mivel az esemény Urunk születéséhez kötődik, karácsony közelében ünnepeljük azokat a vértanúkat, akik „nem a szavukkal, hanem a halálukkal vallották meg Krisztust”.

Pál apostol Szeretethimnusza (1Kor 13) az igazi, hiteles szeretetről tanít. Ennek karácsonyi változatát adjuk közre az alábbiakban.

Karácsony ünnepét a Szent Család vasárnapja követi. A család jelentőségét mutatja a két ünnep közelsége is. Karácsonykor egy gyermek születésének örvendezünk, néhány nappal később pedig az emberi társadalomnak azt a legkisebb közösségét ünnepeljük, amelyet a világ Üdvözítője, az Isten fia sem vetett meg, hanem még inkább megszentelte

„Az a boldog ember, aki az élete végét kapcsolatba tudja hozni a kezdetével” – írta Goethe. A cigánypasztoráció hatékonyságát firtató kérdésre válaszképpen mondta Kuklay Antal atya: „Ha a kicsi cigány gyerekek a katekézis során megtanulják énekszóval a miatyánkot, akkor szavakat kapnak ahhoz, hogy életük végső sóhaja ne üres kiáltás legyen, hanem imádság az Atyához. És ez nem is kevés.

Krisztus valóságos ember is volt – és embersége lassan bontakozott ki, ahogyan ez minden gyermek esetében történik. Édesanyja, Mária mosolyából tanulta meg a mosolygást, tőle és Józseftől az első dadogó szavakat. Talán tizenkét évesen, Jeruzsálemben mondta ki először emberi szóval azt a lelke mélyén mindig is ott égő tapasztalást, hogy neki Isten az Atyja: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” Mária és József szívük mélyén boldogok lehettek, amikor azt érezhették, hogy jól végezték feladatukat: ezt a mennyei gyermeket elvezették az ő igazi Atyjának titkához, messiási küldetéséhez.