Januári életige: A hajlék

„Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük.” (Jel 21,3) Isten igéje ebben a hónapban megszólít bennünket: ha a népéhez akarunk tartozni, hagynunk kell, hogy ő közöttünk éljen. De hogyan lehetséges ez? Mit tegyünk, hogy már itt a földön megízleljük azt a végtelen örömet, amely Isten látásából fakad? Éppen ezt nyilatkoztatta ki Jézus, ezért jött: részesíteni akart bennünket abban a szeretetben, amely az Atyához fűzi őt, hogy mi is az ő szeretet-életüket éljük. Mi, keresztények már mostantól kezdve élhetjük ezt a mondatot, és Isten közöttünk lehet. Azonban – ahogy az egyházatyák is megerősítik – vannak bizonyos feltételei ennek. Nagy Szent Bazil szerint Isten akaratát kell követnünk; Aranyszájú Szent János szerint úgy kell szeretnünk, mint Jézus; Studita Szent Teodor a kölcsönös szeretetben látja ezt a feltételt; Órigenész pedig azt mondja, hogy a gondolatok és az érzelmek egysége által juthatunk el a szív egységére, „mely jelenvalóvá teszi közöttünk Isten Fiát”. Jézus tanításából megtudjuk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy Isten közöttünk lakjon: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (vö. Jn 13,34). A kölcsönös szeretetben rejlik Isten jelenlétének titka. „Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten” (1Jn 4,12), mert „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” – mondta Jézus (Mt 18,20). „Isten velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek.” Nem is olyan távoli, nem is olyan elérhetetlen tehát az a nap, amikor beteljesedik az Ószövetség valamennyi ígérete: „Köztük lesz lakásom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek” (Ez 37,27). Mindez megvalósul Jézusban, aki nemcsak a történelem egy adott korszakában élt, hanem továbbra is jelen van azok között, akik a kölcsönös szeretet új törvénye szerint élnek, vagyis azon norma szerint, amely egy néppé teszi őket, az Isten népévé. Ez az életige tehát sürgető felhívás, főként számunkra, keresztények számára, hogy szeretetünkkel tanúságot tegyünk Isten jelenlétéről: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Az így megélt új parancs a feltétele annak, hogy Jézus jelen legyen az emberek között. Semmit sem tehetünk, ha nincs biztosítva ez a jelenlét, mert ez ad értelmet annak a természetfölötti testvériségnek, amelyet Jézus az egész emberiség javára hozott a földre. „Isten velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek.” Tartozzunk bár különböző egyházi közösségekhez, elsősorban ránk, keresztényekre vár a feladat, hogy bemutassuk a világnak az egyetlen népet sokféle nemzetből és kultúrából, nagyokból és kicsikből, betegekből és egészségesekből. Azt a népet, amelyről el lehet mondani ugyanazt, mint az első keresztényekről: „Nézd, mennyire szeretik egymást; készek az életüket adni egymásért.” Erre a „csodára” vár az emberiség, hogy tudjon tovább remélni; ez szükséges az előrelépéshez az ökumené területén, hogy a keresztények teljes és látható egysége megvalósuljon. Korunk „csodája” ez, jobban mondva Jézusé, aki ott lakik övéi között, ha egyek a szeretetben, és így az egész emberiséget az egység felé vezetve képes megváltoztatni a világ folyását.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..