Humor
Vízkereszttel megkezdődött a farsangi idő. Vegyük komolyan, vagyis merjünk és akarjunk vidámak lenni, és a humor homorú tükrében meglátni életünk és magatartásunk visszásságait.
Vízkereszttel megkezdődött a farsangi idő. Vegyük komolyan, vagyis merjünk és akarjunk vidámak lenni, és a humor homorú tükrében meglátni életünk és magatartásunk visszásságait.
Az ezeréves pécsi egyházmegye központja, Pécs 2010-ben Európa kulturális fővárosa – Essen és Isztambul mellett. Ebből az alkalomból Mayer Mihály megyés püspök szentmisét mutat be január 10-én, 11 órakor.
XVI. Benedek beszéde az egyetemistákhoz – Az igazi bölcsesség nem valamiféle ismeret, hanem egy személy, Jézus – hangsúlyozta XVI. Benedek a római egyetemistáknak, akik a Szent Péter-bazilikában gyűltek össze a karácsonyi ünnepkör alkalmából, hogy a Szentatyával együtt vesperáson vegyenek részt. –
Nem kell messzire menni, ha a ciklámen őshazáját keressük, hiszen itt, Közép-Európában és a Földközi-tenger vidékén honos.
A Szent Egyed (Sant’ Egidio) közösség „Békét az egész Földnek!” mottóval nyolcadik alkalommal szervezett január elsején, a béke világnapján békemenetet, fáklyás felvonulást és imádságot Európa, Afrika, Ázsia és Amerika számos városában, hogy felhívja a világ figyelmét a béke fontosságára, s arra, hogy manapság is vannak háború sújtotta országok.
„Új esztendõben új szívekkel” – Az esztendõ fordulója, az új év elsõ napjai a várakozások megfogalmazásának jegyében
telik. Az adventi várakozás karácsonyi beteljesedése után − lélekben megerõsödve és talán tisztábban látva − a környezetünkre, a magunk dolgára figyelve igyekszünk tisztázni, mit is várunk a következõ esztendõtõl. Errõl kérdeztük közéletünk néhány ismert személyiségét
Hol tűzijátékkal, hol magasba eregetett léggömbökkel, nyúlvágtával, futással, fürdőzéssel, hol önfeledt hangoskodással, ki tudja még hányféle módon búcsúztatták az emberek az óesztendőt, s köszöntötték az újat.
A farsang szó hallatán szinte minden ember képzeletében bolondozással, tréfálkozással kísért álarcosbálok, önfeledt táncos mulatságok, nagy evések-ivások, jelmezes felvonulások színes kavalkádja jelenik meg. A farsangolás hagyománya az ókorba nyúlik vissza, amikor a különböző kultuszok eseményei sajátos módon keveredtek a keresztény ünnepek szertartásaival.