Tűnődés a hétről: Mécs László időszerűsége

Fényi Ottó, akinél senki sem tett többet a premontrei rend életben tartásáért, sokat tett annak érekében is, hogy rendtársa, Mécs László költészetét ne borítsa el a feledés. Gödöllői perjelként meg-megismételte azt a kívánságát, hogy ki kellene adni olyan válogatást, amely Mécs legnépszerűbb költeményeit tartalmazza.

Húsz év a nyeregben

Pünkösd Csíksomlyón – A tanítványok összegyűltek, és féltek. Tapasztalatuk ellenére ott élt bennük a kétely: magukra maradtak? Akkor az Úr – olvassuk a Szentírásban – elküldte nekik a Szentlelket. Megszületett az egyház. Ilyen gondolatokkal készülünk az idei csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek mottója: „Most segíts meg, Mária!”

Szelíd teremtés

Ismét Cannes-ban rakodik ki a filmvilág – Ridley Scott Robin Hood-filmjének díszbemutatójával indult 12-én a 63. Cannes-i Filmfesztivál. A filmfesztivál mint műfaj a piac, a színház, a cirkusz és a mozi világának elemeiből, színeiből „kikevert” felület; olyan rendezvénytípus, amelyben művészek, sztárok, sztárjelöltek, gyártók és forgalmazók találkoznak, jelenítik meg filmekben megfogalmazott törekvéseiket.

Tápláljátok a hit lángját!

Fatimába zarándokolt a pápa – A két fatimai látnok pásztorgyermek boldoggá avatásának tizedik évfordulója alkalmából XVI. Benedek pápa Portugáliába látogatott. A Szentatya május 11-én délelőtt érkezett Lisszabon repülőterére. Itt Aníbal Cavaco Silva köztársasági elnök és felesége, valamint José Policarpo lisszaboni pátriárka köszöntötte őt.

Megújuló minorita templom

Megkezdték a nyírbátori gótikus-barokk katolikus templom külső-belső felújítását, hozzá kapcsolódóan egy új közösségi ház (plébánia és rendház) felépítését, valamint a templom páratlan művészeti értéket képviselő kora barokk oltárainak restaurálását. A felújítás a Hit és egészség – európai uniós támogatással elnevezésű beruházás segítségével valósul meg.

Megmutatni a tiszta forrást

Katolikus óvodapedagógusok konferenciája – „Egyre veszélyesebb a vallási tudatlanság. Elveszett az a biztos alap, amelyet az ezeréves keresztény magyar örökség megteremtett népünk és a nemzet számára. Félreértett kifejezések elidegenítették az embereket a vallástól.

Érseki elismerés pedagógusoknak

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek 2001-ben alapította a Kunszt József-díjat, az érsekség fennállásának millenniuma alkalmából elődje, Kunszt József (1790-1866) érsek emlékére, aki az oktatás és a tudomány bőkezű mecénása volt.

A Csaj-tónál

A Tömörkény és Csanytelek határában, a Tisza jobb partjától nem messze elterülő, korábban természetes szikes tó helyén ma nagy tógazdaság üzemel. Napsütötte április eleji reggelen érkeztünk a tavakhoz, ezúttal legkisebb unokám, Ricsi és Bence barátja is velünk voltak.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.