Zöldsapkások Máriaremetén

Külön imát mondanak a világban élő éhező, szenvedő, beteg és árva gyermekekért. Sőt, tesznek is valamit értük: félretett aprópénzüket rászoruló gyermektársaik javára gyűjtik. Hatvan év kényszerszünet után, tavaly szerveződött újjá a Szent Gyermekség Műve, és megalakultak az első magyar missziós gyermekcsoportok Rómában. Harmincnégy gyermekkel indult, és ma már közel háromszáz tagja van. A mostani, első országos találkozóra közel százharmincan jöttek össze. Hozták testvéreiket, szüleiket, nagyszüleiket is. Megélték és felmutatták, hogy a missziós munka az otthonokban kezdődik. Az idei mottónk: Szeretetmorzsák – a missziós gyermekek programja e gondolat köré szerveződött. A gyerekek reggel körüljárva a máriaremetei bazilika parkjában hívták a látogatókat, hogy jöjjenek és velük együtt közösen imádkozzák a missziós rózsafüzért délben a színpadon. A déli imádság után ilyen véleményeket lehetett hallani a színpad körül: „Milyen jó együtt imádkozni!”, „Felemelő érzés itt látni a sok gyereket a színpadon!” A szentmise elején Erdő Péter bíboros és az asszisztencia a missziós gyerekek sorfala között vonult be, majd a bíboros őket köszöntötte elsőként: „…a zöld sapkában megjelenő fiatalokat és gyermekeket, akik a missziókért imádkoznak, és azt hiszem, hogy olyan új közösséget jelentenek az egyházmegye életében, amelyhez nagy reményeket fűzhetünk.” Hiszem és remélem, hogy ezek a szavak valóra válnak. A Szent Gyermekség Műve – Missziós Gyermekek Társasága arra készíti fel a gyermekeket, hogy életüket hitükre alapozzák, hitüket pedig cselekvésre váltva, az életük gyümölcshozó és boldog legyen. A Szent Gyermekség Műve újjászervezése még csak a kezdeténél tart. Kérem, segítsenek bennünket; formáljuk együtt közösen az új nemzedéket!

(Aki többet szeretne tudni a Szent Gyermekség Műve – Missziós Gyermekek Társaságáról, a Pápai Missziós Művekről és magyarországi működéséről, keresse fel a www.papaimisszio.hu weboldalt.)

a szerző  a Pápai Missziós Művek  magyarországi igazgatója