Augusztus végén
A korábbi években megszoktuk, hogy augusztus 20-a után megenyhül, kora ősziesre fordul az idő, idén azonban éppen megfordítva, igazi kánikula köszöntött be az ünnepet követően.
A korábbi években megszoktuk, hogy augusztus 20-a után megenyhül, kora ősziesre fordul az idő, idén azonban éppen megfordítva, igazi kánikula köszöntött be az ünnepet követően.
A kegyesrendi tanítók, azaz a piaristák 1642 óta oktatnak hazánk számos iskolájában. Ám 1685 óta a magyarországi borkultúra fejlesztéséből is kiveszik a részüket – a második világháborút követő kommunista államosításig két fő szőlőbirtokon gazdálkodtak: a Balaton-felvidéki Dörgicsén, illetve a Tokaj melletti Mádon és Sátoraljaújhelyen.
Nehéz elképzelni, hogy valaki jószántából, magától kezd Pedro Almodóvar-filmeket nézni. A távolságtartás oka sokféle lehet: automatikus, általános előítélet, a rétegműfajoktól való ódzkodás, a „művészieskedésbe csomagolt”, l’art pour l’art szabadosság zsigeri elutasítása.
A múzeumi negyed elkészültéig a modern művészeteknek otthont adó Liechtenstein múzeum évtizedeken át még az ott bemutatott alkotók által is kritizált intézmény volt.
Megdöbbentő a látvány: egy fiatal nő fekszik kikötözve a kínzópadon, és testét szolgák, katonák sanyargatják, szabdalják. Vajon ki lehet a szerencsétlen sorsú nő? Vajon miért érdemelte ki a szörnyű kínokat?
A fiatal nő azonosítására remek lehetőségünk adódik, ha elolvassuk a szájától induló latin nyelvű minuszkulás, rövidítésekkel teli mondatszalagot: „gratias ago tibi Domine quod me cum filio meo ad tuam gratiam pervenire voluisti. S. Julita”.
Falstaff és Ford, Rigoletto és Biberach; Silvio és Tonio, Tiborc és Petur bán, Czillei Ulrik és Zsupán – töredéke csupán Gyimesi Kálmán óriási színpadi életművének. Zeneakadémiai diplomakoncertjén Tito Schipa állt be a fiatal bariton kedvéért A sevillai borbély szöktetés-tercettjébe.
Még érzed a fészek melegét
– már próbálgatod a szárnyad.
De mit érsz, nagy égbolt, tele-kék
bekötött szemű madárnak?
Franciaországi utunk tervezésekor eltökélt szándékunk volt, hogy felkeressük a Párizs környékén épült középkori katedrálisokat. Rouen északnyugaton Felső-Normandia, Amiens északon Somme megye, Reims keleten Champagne tartomány, Chartres délnyugaton Eure-et-Loir megye jelentős városa, valamennyi püspöki székhely.