Aggeus prófétával ünnepelve

Görögkatolikus lelkiség

A közvélekedés szerint sikeresebb az, akinek jók az összeköttetései. Könnyebben intézi az ügyeit, és ebből bizonyos előnyei származnak. Persze az összeköttetések hálója másoknak hátrányt is okozhat. Karácsony minden emberi összeköttetés „mellé és fölé” új kapcsolatrendszert helyez: „Krisztus születésével ma az ég és a föld összeköttetésbe léptek.

Egy volt közülünk

A Biblia üzenete

Karácsony ünnepének evangéliumi szakasza János evangélista prológusa. Az első sorok bölcseleti és spekulatív nyelvezete ne riasszon vissza bennünket a tizennyolc vers figyelmes meghallgatásától, elolvasásától.

Unokáinknak ültetjük…

Téli esték foglalatossága a diótörés, amely közben jólesik a beszélgetés. Például e csonthéjas csodás történetéről. Mert nagy múltra tekint vissza, és legendákban sincs hiány vele kapcsolatban.

Récék a vízen

Ha a Hajógyári-szigetre megyek, mindig megállok a vashíd közepén, hogy végigtávcsövezzem a kis ágat. A víz fölé hajló fűzfaágakon néha ott ül a jégmadár, és felbukkanó kishalakra vár. Ezúttal hiába kerestem, ezért átmentem a hídon, és elindultam a kis ág mentén a sziget csúcsa felé.

Magyarország erdeiről

A Föld erdei mintegy négymilliárd – Európában egymilliárd, Magyarországon 0,2 milliárd hektárt borítanak. Trianon után a korábbi 7,2 millió hektár erdőből csupán 1,2 millió hektárnyi maradt Magyarország területén.

Látogatás a téli erdőn

A Föld élővilágának egyik csodálatos kincse az erdő, amely bolygónk területének mintegy harmadát borítja. A világ erdeinek mai képe, szerkezete és fafajösszetétele a teremtett világ más alkotásaihoz hasonlóan évezredek folyamán alakult ki.

Mindvégig tanított és írt

Mihályi Gilbert atya halálára

Világszerte szerzett korszerű teológiai, történeti és politológiai tudását mindenekelőtt a magyar kereszténység lelkipásztori szolgálatába állította, holott a világ sok táját bejárta hazáján kívül.

Papi lelkiség korunkban

A világ mély válságot él át: családok bomlanak fel, növekszik a munkanélküliek száma, és nincs egységes politikai elképzelés a közjó előmozdítására. A hívő vagy kereső ember joggal teszi fel a kérdést: Jézus meghívottjai és küldöttei, a papok mit tehetnek azért, hogy ezek a sebek gyógyuljanak?