Szigorítás vagy tisztázás?

Schanda Balázs az új egyházi törvényről

A tavaly nyáron elfogadott és kihirdetett új egyházi törvényt az Országgyűlés még azelőtt visszavonta, hogy az elfogadása körüli szabálytalanságok miatt megsemmisítette volna az Alkotmánybíróság.

Vallási vezetők üzenetei

Az ökumenikus találkozóra ez alkalommal is számos vallási vezető, politikai személyiség küldött üzenetet, köztük XVI. Benedek, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, Kirill összorosz ortodox pátriárka, Rowan Williams, Canterbury anglikán érseke, Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár és Angela Merkel német szövetségi kancellár.

Roger testvér emlékezete

2015 augusztusában jubileumi találkozó lesz Taizében, Roger testvér születésének századik és halálának tizedik évfordulóján. Hogy a lehető legtöbb fiatal vegyen részt rajta, a következő években minden földrészen rendeznek találkozókat.

 

Simogatások

Felkészülő

Pszichológus kolléganőm nyolc évvel ezelőtt azzal a kérdéssel fordult hozzám, lenne-e kedvem párkonzultációs üléseket vezetni vele. Érvelése logikusan hangzott: ha a kapcsolati nehézségekkel küzdő párt két ellenkező nemű pszichológus segíti, az kiegyensúlyozottabbá teheti a helyzetet, ráadásul két szakember a felmerülő problémákról is objektívebb képet alakíthat ki.

Áldás és üzenet

Magyar család – Józsa Judit szoborcsoportja

Bensőséges ünnepség részesei lehettek azok a családok, hazai és külföldi érdeklődők, akik december 30-án, Szent Család ünnepén a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomba látogattak.

Ajándékok egyedülállóknak is

A katolikus karitász ünnepi akcióiról

A katolikus karitász egyházmegyei szervezetei évről évre nagy erőkkel készülnek a karácsonyra. Az Esztergom–budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja az ünnep közeledtével különösen odafigyelt a hajléktalanokra és a rászoruló családok gyermekeire.

Innen-onnan

Kim Dzsong Il halála

Peter Kang, a dél-koreai püspöki konferencia elnöke nyilatkozatában annak a reményének adott kifejezést, hogy a hatvankilenc éves diktátor halála fordulatot jelenthet az ország újraegyesítéséhez.