A gyermekvállalás biztonsága

Kimondja, hogy az állam támogatja a gyermekvállalást, és segíti a szülők gyermekvállalási szándékainak megvalósulását. Azért, hogy minden gyermek családban nevelkedhessen fel, támogatja az örökbefogadást, és ezzel kapcsolatban gyors, a gyermek érdekeit szem előtt tartó eljárás kialakítására törekszik.

A törvény értelmében végrendelet hiányában elsősorban az egyenes ági és oldalági rokonok, illetve örökbefogadási kapcsolatban állók, valamint a házastárs jogosultak az öröklésre.

A jogszabály alapján várandós, illetve egyévesnél fiatalabb gyermeket nevelő nőt csak az egészségi állapotának megfelelő olyan munkakörében lehet foglalkoztatni, amelyhez hozzájárult, és amelyben alapbére nem kevesebb, mint előző munkakörében. A megfelelő munkakör felajánlása vagy kialakítása a foglalkoztató feladata.

Az új törvény szorgalmazza a felelősségteljes párkapcsolatról, családi életről szóló ismeretek megjelenését az oktatásban- nevelésben, valamint ösztönzi a család és a gyermeknevelés értékét közvetítő műsorok, médiatartalmak bemutatását.

A törvény azt is rögzíti, hogy a szülőknek kötelességük lehetőségükhöz mérten taníttatni gyermeküket, a gyermekeknek viszont a tanulás mellett az egészséges életmódra törekvés a kötelezettségük. A felnőttek kötelesek gondoskodni idős szüleik ellátásáról – ez is része a jogszabálynak.

A sarkalatos törvények közé tartozó dokumentumról a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökével, Székely Hajnalkával beszélgettünk.

– Nyilatkozataikból kiderül: a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elégedett a családvédelmi törvénnyel. Milyen gyakorlati haszna van annak, hogy az új jogszabály megváltoztatása kétharmados többséghez van kötve?

– Gyermeket nem egy-két évre tervezünk, hanem egy életre, ezért fontos, hogy minél nagyobb biztonságot teremtsen az állam a családokat védő intézkedésekkel. Olyan törvény született, amely ebben az új, kétharmadhoz kötött alapszabályozással megpróbálja hosszú távon kiszámíthatóvá tenni a családok életét. Nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy ott növekszik a népesség, ahol nem változnak négyévente a családtámogatási rendszerek, ahol nem lehet megvonni olyan juttatásokat, amelyek évtizedek óta járnak a családoknak. Ma Európán belül Franciaországban a legjobb a demográfiai helyzet, annak köszönhetően, hogy ott a családtámogatási rendszer gyakorlatilag negyvenöt éve változatlan. Hazánkban a Bokros-csomag idején megszűnt a gyed, a családi pótlék pedig alanyi jogon járóból jövedelemfüggővé vált, s két évvel ezelőtt ugyanígy bizonytalan helyzetet idézett elő a gyes lecsökkentése.

A törvényt elolvasva az embernek olyan érzése lehet, mintha nem is jogi szabályozást olvasna, hanem egy ideális, családszerető társadalom képét. A kritikákban az is szerepel, hogy túlságosan egy világnézet gondolkodását tükrözi.

– Sokan fogalmazták meg, hogy ez a törvény álmokat kerget. Amikor arról szólunk, hogy Magyarország depressziós, akkor kell egy bevallottan nem értékmentes szabályozás. A családtörvény le is írja, hogy értékeket rögzít. Aki nem akar a törvény által képviselt értékrendhez igazodni, az ezután sem fog, és meg is teheti, mert a törvény nem is kényszeríti erre szankciókkal. Aki viszont eszerint él, megerősítést kap az állam részéről.

– Melyek a szabályozás új elemei?

– Maga az, hogy a törvény meghatározza a család fogalmát, újdonságnak számít. Beemelték a jogszabályba az alaptörvény azon elemeit, amelyek védik a házasságot, kiemelten védik a gyermekeket nevelő családokat, illetve a gyermekeket egyedül nevelő szülőket. A részmunkaidő és az atipikus munkaidő biztosításával azoknak az anyáknak is kiemelt védelmet ad az új szabályozás, akik kisgyermekük mellett szeretnének visszatérni a munka világába. A családi adókedvezmény bevezetése nem újdonság, de az, hogy ilyen védett törvényi környezetben szerepel, segíti a hosszú távú tervezhetőséget. Sokszor halljuk, igazságtalanul, hogy valaki minek szül annyi gyermeket, ha nem tudja eltartani őket. A törvény ezekkel a gondolatokkal szemben elismeri, hogy a gyermek közjó, és a jogszabály a különböző családtámogatási intézkedésekkel gyakorlatilag kárpótolja a szülőket, akik pluszterheket vállalnak, és fölnevelik a következő nemzedéket, amelyre országunk támaszkodhat. A törvény annak is igyekszik elejét venni, hogy a gyermekvállalást és a nagycsaládot a szegénységgel azonosítsák.

A törvény szerint a család Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása. Az ellenzéki kritikák sorában az is elhangzott, hogy ez a kitétel sérti azokat, akik nem családban élnek, illetve más élettársi formában nevelik gyermekeiket. Ez Önök szerint is így van?

– A törvény azt próbálta egybegyűjteni, mi határoz meg egy családot. Ennek megfogalmazása mostanság összeurópai szinten problémás, nem véletlen, hogy a parlamenti vita nagy része gyakorlatilag erről szólt. Azzal, hogy a leszármazásos rokoni kapcsolat szerepel a megfogalmazásban, az élettársi kapcsolatban élőkre is vonatkozik a törvény hatálya, de beletartoznak az örökbefogadással létrejövő rokoni kapcsolatok is.

Az élettársi kapcsolat nehezen kimutatható, s ez bizonytalanságot rejt magában a társadalom számára is. A házasság sokkal nagyobb stabilitást jelent az élettársi kapcsolatoknál, még azzal együtt is, hogy napjainkban a házasságok fele válással végződik. Ezért támogatja a törvény a bizonyíthatóan inkább gyermekbarát házasságon alapuló családmodellt, ezért kell összeházasodni ahhoz, hogy adókedvezményben részesülhessünk.

Az egyik ellenzéki képviselő azt akarta elérni, hogy ne származásalapú kapcsolatokról beszéljünk, hanem szerepalapú, családszerű együttélésekről. Ez elég nehezen értelmezhető, hiszen akkor akár a közös lakást bérlő főiskolások, egyetemisták is családnak tekinthetők. Valahol meg kell húzni a határt, hogy a gyermekek jogai ne sérüljenek. A családvédelmi törvény elsősorban és kiemelten a gyermeket nevelő családokról szól, de a meddő házaspárokról sem feledkezik meg: a meddőségi kezelésben részt vevők számára munkaidő-kedvezményt biztosít. Annak számára is, aki gyermeket fogad örökbe, biztosítanak a szülési szabadsághoz hasonló otthonlétet, hogy tudjon ismerkedni gyermekével.

A családi élet támogatásával az állam azt is elősegíti, hogy legyen, aki időskorában gondoskodik az emberről, ami nemcsak fizikai, hanem érzelmi szükséglet is.

Mennyire béníthatja meg a családpolitika alapelveit tartalmazó sarkalatos törvényt, ha a részletező törvényeket, jogszabályokat egyszerű többséggel egy következő parlamenti ciklusban átírják?

– A törvényeket nem módosíthatják a családvédelmi törvénnyel szöges ellentétben, éppen annak sarkalatos volta miatt.

A törvényjavaslat benyújtói meghallgatták egyesületük véleményét?

– Volt egy nyíltan meghirdetett véleményezési időszak, amikor mi is megírtuk a kívánságlistánkat. Ám úgy láttuk, hogy a törvény kidolgozására felkért KDNP már előzetesen beépítette a jogszabályba nagyon sok javaslatunkat, amelyet az elmúlt évek során vetettünk fel. Ilyen például az, hogy a családi adókedvezmény mértéke ne lehessen kisebb, mint az előző évi volt. Nekünk az a célunk, hogy ne csak a nagycsaládok legyenek kedvező helyzetben, hanem minden család, hiszen ahogy mondani szoktuk, a nagycsalád is az első gyermekkel kezdődik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .