Mise
Homlokomra kenve az alázat.
Gyóntatófülke előtti suttogásból
zsebembe félrerakom igazam.
Kicsinek
Kicsinek – amit kigondoltam,
hittem is erősen.
Egyszer színes, tiszta
üveggolyónak képzeltelek, Isten!
Megismersz, Uram?
Én vagyok a szekrénybe bújt
gyerekdac.
A sírós – háromkerekű biciklijén,
amikor apa elment,
bámultam utána
berácsozott gyerekszívem mögött.
Mithras-szentély a határon
Talán hihetetlennek tűnik, de a kereszténységnek nem a „hagyományos” pogány vallásokkal kellett igazából „megküzdenie”, hanem azzal a napkultusszal, amely Perzsiából eredt, és az európai kontinensen már Mithras-kultuszként jelent meg. A Mithras-hitnek számos tárgyi emléke maradt fenn, de a legismertebb egy kis rekonstruált szentély az osztrák–magyar határon.
Keresztény társa az irodalomnak
Rónay László hetvenöt éves
Az irodalom bölcsőjébe született, a keresztény eszmeiségű irodalom lett a kenyere és az itala. „Meghatározó volt sorsom alakulásában az a tény, hogy édesapám Rónay György volt” – írja egyik vallomásában. A piaristák gimnáziumában érettségizett, s olyan példák álltak előtte későbbi tanári hivatásában is, mint Sík Sándor, akiről érzékeny-szép esszéket írt. Mindig becsültem azt a kettős egységet pályáján, amely az irodalom és a nevelés elválaszthatatlan közösségét jelenti. Egyik, számomra fontos könyvének ezt a címet adta: Társunk, az irodalom. Amikor megkaptam dedikálva „abban a reményben, hogy folytatója” leszek egy szép és számára oly kedves hagyománynak, tudtam, mire gondol. A dedikáció kelte: 1990. április 10.
Kalkuttai Teréz Szeptember 5.
A hét szentje
Hogyha beírjuk Teréz anya nevét az internetes keresőbe, a legtöbb találat olyan oldalakra vezet, ahol imádságait, verseit, mondásait idézik. És elsősorban nem keresztény portálokon. Teréz anyát – eredeti nevén Agnes Gonxha Bojaxhiut – az egész nyugati világ tiszteli, és egyik „lelki vezetőjéül” választotta. De a közhellyé koptatott élet himnusza vagy a békeima mögött ma is nyomor és fájdalom van. Teréz anyát idézzük, de vajon valóban elvezet-e minket a másik iránti szeretetre, vagy hátradőlünk, mert úgy érezzük, ha ismételjük a szavait, már meg is tettük, amit kell?
Az elmélkedés és az ima
Görögkatolikus lelkiség
A nyugati egyházban egykor vita folyt arról, hogy a visszapillantó elmélkedést, vagyis az elmélkedő beszélgetést lehet-e egyáltalán imádságnak tekinteni. Végül az az általános vélemény született, hogy a visszapillantás önmagában véve nem imádság, ám a tulajdonképpeni imádsághoz nagyon szükséges. Az elmélkedés ugyanis értelmi tevékenység, s ahhoz, hogy imádsággá váljék, az érzelem is nélkülözhetetlen. Gondoljunk csak a hitetlen filozófusoknak azokra az Istennel kapcsolatos, magasröptű eszmefuttatásaira, amelyek nélkülözik a szív odaadását, s a puszta értelem termékei: érzelmek nélkül szó sem lehet imádságról.
A beteljesült idő 3. rész
A liturgia alapelemei
Az előző részekben említett liturgikus időfelfogás, vagyis a liturgia általi „időbeli üdvtapasztalat” nem mágia, és semmiképpen sem valamiféle „hitbéli technika” eredménye. Egyszerűen arról van szó, hogy a liturgiában Jézus mindig jelen van, s Jézusnak az időhöz való viszonya meghatározza egyháza „liturgikus időérzékét”.
Milyen Jézus időmegélése? Ismerkedjünk meg röviden két görög fogalommal, amelyek egyaránt az „idő” kifejezésére szolgálnak, de lényeges árnyalatbéli különbség van köztük. A kronosz és a kairosz első szótári jelentése „idő”, de mindkettő más belső tartalommal bír. A kronosz a sorsszerű, megállíthatatlan folyamatot jelenti, míg a kairosz az ebben minőséget adó pillanatot.