Létünk
ajándék éjben
tó tükrét bezúzó
fényes kavics
ajándék éjben
tó tükrét bezúzó
fényes kavics
Foszló hús – zivatarok bűzét
párnámba fojtom sírásommal, s
lapos kavicsom lefelé fordítom;
szív alakú lesz, rajta
a Sátán képével.
Magyar dokumentumfilm (2006)
Eljuttatni a krisztusi üzenetet azokhoz, akik még nem hallottak róla, ma talán még nehezebb, mint valaha. Sokszor azt sem tudjuk igazán, hogyan fogjunk hozzá. Annyi bizonyos, hogy az évszázadok során megtanult és megszokott gyakorlat manapság már nem használható. Egy kivételével. Amikor valaki az önzetlen szeretetet olyan mértéktelenséggel képes gyakorolni, hogy már senki nem mehet el mellette közömbösen. Böjte Csaba ferences szerzetes ilyen ember. Azzal, hogy több mint húsz éve foglalkozik rászoruló, éhező és (fél)árva gyermekekkel, olyan hitelességgel tudja képviselni a keresztény alapértékeket, hogy abból mindenkinek van mit tanulnia. Vándor Attila dokumentumfilmje őt és a 2002 óta működő Dévai Szent Ferenc Alapítványt mutatja be.
Hangverseny a Corinthia Grand Hotel Royal báltermében (2010)
1896-ban, az ezredéves ünnepségek idején nyílt meg először a budapesti Erzsébet körúton a Royal Nagyszálló, melynek bálterme ma újra klasszikus hangversenyek színhelyéül is szolgál. A most látható, két évvel ezelőtti koncert műsorán szerepel többek közt Joseph Haydn B-dúr szimfóniája, amely a „La Reine” (A királyné) nevet kapta, mivel második tételének egyik témája Marie Antoinette kedvenc dalából való. A művet Haydn 1785-ben vagy egy évvel később írta Eszterházán. A mester angliai útja után, 1795 és 1798 között, Händel hatására írta a Teremtés-oratóriumot, melyből ezúttal két ária csendül fel. Újra megcsodálhatjuk Mozart 1788-ban írt, C-dúr szimfóniáját is, mely csak a XIX. században kapta a Jupiter-szimfónia „becenevet” — fenséges nyitótétele miatt. A varázsfuvola című operájából Pamina áriáját hallgathatjuk meg Rost Andrea előadásában. A műsort az 1773-ban született, Exsultate, jubilate (Ujjongjatok) szóló motetta zárja, melyet milánói útja során írt Mozart.
Magyar dokumentumfilm-sorozat, 4/1.
Egy paptól hallottam még évekkel ezelőtt: a szocializmus nagy hírű oktatási rendszerét nem a diktatúra államférfiai, „szakpolitikusai” építették fel, hanem Klebelsberg Kunó… Ugyanis az oktatáspolitika az a terület, ahol az első eredmények jelentkezéséig (több) évtizedet kell várni. Az oktatáspolitika ki- és átalakításához nemzeti konszenzusra van szükség, pártok egyetértésére és szerénységére. Klebelsberg célja egyszerű volt: a jövőjét veszített Magyarországot a kultúra által szándékozott felemelni. És nem az üres szavak szintjén, hanem rengeteg befektetett pénz által. S ezzel a pénzzel a mai napig el lehet számolni: (falusi) általános iskolák, újraalapított egyetemek, külföldi intézetek szolgálnak számlaként.
Magyar koncertfilm (2007)
Komoly- és könnyűzene szűk százötven évvel ezelőtt kialakult kategóriapárosa legalább annyit rombolt túlzott leegyszerűsítésével, mint amennyit használt az egyre nagyobb zeneáradatban való tájékozódásban… Az európai zene folytathatatlan avantgárdkísérletei után egyre többen kerestek élő zenei köznyelvet mondandójuk kifejezésére. A Fugato Orchestra — merészen keverve egymástól távolinak tűnő műfajokat — a rock alapelemeit használja, miközben arról a zenei kincsről sem feledkezik meg, amelyet Európa az előző századokban halmozott fel. Az Alpár Balázs zeneszerző által vezetett csapat ezúttal főként 2004-ben megjelent, Neander-variációk című lemezéről játszik, fűszerezve az anyagot újabb, a későbbi Noé-albumon megjelent darabokkal. Lendületes, egyéni muzsikájuk komoly- és könnyűzene új szintézisét ígéri.
Amerikai zenés vígjáték (2005)
„Milyen szeretnivaló film is ez, oly szelíd és szeszélyes, oly egyszerű és alapos” — írta egy kritikus Robert Altman rendező utolsó filmjéről, melyben több Oscar-díjas filmcsillag is játszik. Meryl Streep, Kevin Kline, Michelle Pfeiffer, Lindsay Lohan, Woody Harrelson és Tommy Lee Jones mellett felbukkan a forgatókönyvíró, Garrison Keillor is, aki önmagát, azaz egy rádióműsor házigazdáját és állandó énekesét alakítja. A minnesotai kisváros színházából több mint harminc évig közvetítették a helyi szórakoztató műsort, ám ez az utolsó alkalom. Egymás után lépnek színpadra a művészek, a színfalak mögött régi történetek elevenednek meg, s a múlt szinte egybeolvad a jelennel. Látszólag minden rendben zajlik, az utolsó show mégsem úgy „megy le”, ahogyan eredetileg tervezték.
Magyar világkarrierek
Magyar ismeretterjesztő sorozat (2010)
Nem lehet azt mondani, hogy kevés magyar honfitársunk kapott „ajándékba” világkarriert, ám Moholy-Nagy László végképp bővelkedett elismertségben. Moholy-Nagynak Magyarország túl kicsi, Magyarországnak Moholy-Nagy túl nagy volt. Talán a fotogramok tették a legismertebbé: a képeket fényképezőgép nélkül készítette úgy, hogy a tárgyat közvetlenül a filmre tette, és csak egy pillanatra világította meg. Közben tökéletesítette a műtárgymegrendelés technikáját is. Telefonképei készítésekor távbeszélőn keresztül lehetett megrendelni az alkotásokat, amelyeket ő le is szállított. Tevékenységének keretét leginkább egy-egy kulcsszóval jellemezhetjük: Bauhaus, illetve festészet, fotográfia, film, ipari formatervezés és pedagógia.