Ma­gyar kon­cert­film (2007)

Ko­moly- és kön­­nyű­ze­ne szűk száz­öt­ven év­vel ez­előtt ki­ala­kult ka­te­gó­ria­pá­ro­sa leg­alább an­­nyit rom­bolt túl­zott le­egy­sze­rű­sí­té­sé­vel, mint amen­­nyit hasz­nált az egy­re na­gyobb ze­ne­ára­dat­ban va­ló tá­jé­ko­zó­dás­ban… Az eu­ró­pai ze­ne foly­tat­ha­tat­lan avantgárdkísérletei után egy­re töb­ben ke­res­tek élő ze­nei köz­nyel­vet mon­dan­dó­juk ki­fe­je­zé­sé­re. A Fugato Orchestra — me­ré­szen ke­ver­ve egy­más­tól tá­vo­li­nak tű­nő mű­fa­jo­kat — a rock alap­ele­me­it hasz­nál­ja, mi­köz­ben ar­ról a ze­nei kincs­ről sem fe­led­ke­zik meg, ame­lyet Eu­ró­pa az elő­ző szá­za­dok­ban hal­mo­zott fel. Az Alpár Ba­lázs ze­ne­szer­ző ál­tal ve­ze­tett csa­pat ez­út­tal fő­ként 2004-ben meg­je­lent, Neander-variációk cí­mű le­me­zé­ről ját­szik, fű­sze­rez­ve az anya­got újabb, a ké­sőb­bi Noé-al­bu­mon meg­je­lent da­ra­bok­kal. Len­dü­le­tes, egyé­ni mu­zsi­ká­juk ko­moly- és kön­­nyű­ze­ne új szin­té­zi­sét ígé­ri.

Ame­ri­kai ze­nés víg­já­ték (2005)

„Mi­lyen sze­ret­ni­va­ló film is ez, oly sze­líd és sze­szé­lyes, oly egy­sze­rű és ala­pos” — ír­ta egy kri­ti­kus Robert Altman ren­de­ző utol­só film­jé­ről, mely­ben több Os­car-dí­jas film­csil­lag is ját­szik. Meryl Streep, Kevin Kline, Michelle Pfeiffer, Lind­say Lohan, Woody Harrelson és Tommy Lee Jo­nes mel­lett fel­buk­kan a for­ga­tó­könyv­író, Garrison Keillor is, aki ön­ma­gát, az­az egy rá­dió­mű­sor há­zi­gaz­dá­ját és ál­lan­dó éne­ke­sét ala­kít­ja. A minnesotai kis­vá­ros szín­há­zá­ból több mint har­minc évig köz­ve­tí­tet­ték a he­lyi szó­ra­koz­ta­tó mű­sort, ám ez az utol­só al­ka­lom. Egy­más után lép­nek szín­pad­ra a mű­vé­szek, a szín­fa­lak mö­gött ré­gi tör­té­ne­tek ele­ve­ned­nek meg, s a múlt szin­te egy­be­ol­vad a je­len­nel. Lát­szó­lag min­den rend­ben zaj­lik, az utol­só show még­sem úgy „megy le”, aho­gyan ere­de­ti­leg ter­vez­ték.

Ma­gyar vi­lág­kar­ri­e­rek

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő so­ro­zat (2010)

Nem le­het azt mon­da­ni, hogy ke­vés ma­gyar hon­fi­tár­sunk ka­pott „aján­dék­ba” vi­lág­kar­ri­ert, ám Mo­ho­ly-Nagy Lász­ló vég­képp bő­vel­ke­dett el­is­mert­ség­ben. Moholy-Nagynak Ma­gyar­or­szág túl ki­csi, Ma­gyar­or­szág­nak Mo­ho­ly-Nagy túl nagy volt. Ta­lán a fo­to­gra­mok tet­ték a leg­is­mer­teb­bé: a ké­pe­ket fény­ké­pe­ző­gép nél­kül ké­szí­tet­te úgy, hogy a tár­gyat köz­vet­le­nül a film­re tet­te, és csak egy pil­la­nat­ra vi­lá­gí­tot­ta meg. Köz­ben tö­ké­le­te­sí­tet­te a mű­tárgy­meg­ren­de­lés tech­ni­ká­ját is. Te­le­fon­ké­pei ké­szí­té­se­kor táv­be­szé­lőn ke­resz­tül le­he­tett meg­ren­del­ni az al­ko­tá­so­kat, ame­lye­ket ő le is szál­lí­tott. Te­vé­keny­sé­gé­nek ke­re­tét leg­in­kább egy-egy kulcs­szó­val jel­le­mez­het­jük: Bauhaus, il­let­ve fes­té­szet, fo­to­grá­fia, film, ipa­ri for­ma­ter­ve­zés és pe­da­gó­gia.

Ma­gyar té­vé­film (1972)

Öz­vegy Ro­hács Gáborné, az­az Zsó­fi né­ni sze­re­pe Daj­ka Mar­git nagy ju­ta­lom­já­té­kai kö­zé tar­to­zik. A kis bu­dai vil­lá­já­ban egye­dül élő, jó ke­dé­lyű öreg­asz­­szony nem hagy­ja, hogy fel­dúl­ják a nyu­gal­mát, ezért nem vesz te­le­ví­zi­ót. Így az­tán nem lát­ja azt a Kék fényt sem, amely­ben egy ve­sze­del­mes bű­nö­ző­pá­ros­ról esik szó: a Btk.-t kí­vül­ről is­me­rő Jo­gász­ról (Ma­jor Ta­más) és az os­to­ba, de erő­sza­kos Bun­kó­ról (Ma­da­ras Jó­zsef). És per­sze épp ők csön­get­nek be Kö­jál-el­len­őr­ként az Unicumot kor­tyol­ga­tó és pa­szi­án­szo­zó macs­kás öreg­as­­szony­hoz. Tud­ják ugyan­is, hogy a lá­nyá­nak szánt száz­hat­van­ezer fo­rint ott­hon van ná­la. Ar­ra azon­ban nem szá­mí­ta­nak, hogy az an­gya­li de­rű­vel meg­ál­dott Zsó­fi né­ni meg­örül a vá­rat­lan lá­to­ga­tók­nak, hi­szen an­­nyi­ra sze­ret be­szél­get­ni, és így leg­alább ki­süt­he­ti a lá­nyá­nak meg­da­gasz­tott lán­gost…

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (1989)

Gyarmathy Lí­via és Bö­ször­mé­nyi Gé­za a rend­szer­vál­tás ide­jén for­gat­ta port­ré­film­jét egy haj­da­ni had­bí­ró-ez­re­des­ről. Dr. Sárközy End­re az öt­ve­nes évek­ben po­li­ti­kai pa­rancs­ra ko­holt vá­dak alap­ján ho­zott ha­lá­los íté­le­te­ket, s eze­ket az akasz­tó­fa tö­vé­ben ne­ki kel­lett is­mer­tet­nie. Las­san­ként meg­tört tet­tei sú­lya alatt, és 1956 de­cem­be­ré­ben, ami­kor át­ad­ták ne­ki a fel­akasz­tan­dók lis­tá­ját, le­mon­dott mi­nisz­ter­he­lyet­te­si funk­ci­ó­já­ról, és a fi­zi­kai mun­kát vá­lasz­tot­ta. ő ma­ga dön­tött úgy, hogy az in­ter­jú­ban meg­vall­ja múlt­já­nak ezt a fe­je­ze­tét, ame­lyet sem meg­szé­pí­te­ni, sem ki­ma­gya­ráz­ni nem akart. Egy meg­fé­lem­lí­tett em­ber arc­ké­pe raj­zo­ló­dik ki a film­ből, mely ugyan­ak­kor bűn és bűn­bá­nat vi­szo­nyá­ról is szól. Az in­ter­jú­alany az el­ké­szült al­ko­tást a film­szem­le után vé­gül nem en­ged­te ve­tí­te­ni. Hu­szon­egy év múl­va ke­rül­he­tett új­ra kö­zön­ség elé.

Olasz film­víg­já­ték (2010)

Mint a ku­tya meg a macs­ka, épp olyan a rend­őr meg a csir­ke­fo­gó is. Egyik a má­sik elől, má­sik az egyik után fut, egyik a má­sik eszén pró­bál túl­jár­ni, má­sik az egyik gon­dol­ko­dá­sát igyek­szik kö­vet­ni. Ad­dig-ad­dig, míg­nem ba­rá­tok­ká lesz­nek. Ku­tya-macs­ka ba­rát­ság, szok­ták is mon­da­ni. Szó­val ba­rá­tok és el­len­sé­gek — a ku­tya meg a macs­ka, a rend­őr meg a csir­ke­fo­gó. Ez a film is er­ről szól: egy agya­fúrt gaz­fic­kó és egy el­hi­va­tott rend­őr ta­lál­ko­zá­sá­ról, akik­nek va­la­mi­lyen ok­nál fog­va mu­száj lesz együtt­mű­köd­ni­ük… Fon­dor­lat, egy­más át­rá­zá­sa és ker­ge­té­se, hu­mor, sőt, egy kis ro­man­ti­ka — mind­ez együtt ta­lál­ha­tó meg a film­ben. De va­jon mi lesz a vég­ki­fej­let? Ba­rát­ság? Vagy el­len­sé­ges­ség?

Fran­cia kon­cert­film

Van­nak nagy­sze­rű ének­hang­ok, me­lye­ket min­den­ki is­mer, bár ar­cot és ne­vet nem fel­tét­le­nül tár­sít hoz­zá­juk. A ta­valy het­ven­éve­sen el­hunyt zöld-fo­ki köz­tár­sa­sá­gi éne­kes­nő, Cesária Évora hang­ja is meg­hó­dí­tot­ta a vi­lá­got a rá­dió­ál­lo­más­ok jó­vol­tá­ból, mi­köz­ben ne­ve va­la­hogy ke­vés­bé ke­rült be a köz­tu­dat­ba. (Még ke­vés­bé köz­is­mert, hogy szü­lő­ha­zá­ja egy tró­pu­si szi­get­ál­lam, egy­ko­ri por­tu­gál gyar­mat az At­lan­ti-óce­á­non, s csak 1975 óta füg­get­len.) Cesária ti­zen­hat éves ko­rá­tól rend­sze­re­sen fel­lé­pett, ám el­ső nem­zet­kö­zi si­ke­rét csak har­minc év­vel ké­sőbb, 1988-ban arat­ta, be­mu­tat­ko­zó nagy­le­me­zé­nek kö­szön­he­tő­en. Ös­­sze­sen ti­zen­egy al­bu­mot ké­szí­tett, 2004-ben Grammy-díjban ré­sze­sült. Me­zít­lá­bas dí­vá­nak, a morna ki­rály­nő­jé­nek is ne­vez­ték — a morna a he­lyi kre­ol né­pes­ség tan­gó­ra ha­son­lí­tó ze­né­je.

Ma­gyar ro­man­ti­kus film­víg­já­ték (1965)

Gon­dol­ták vol­na, hogy a film ra­jon­gói már Facebook-oldalt is ala­pí­tot­tak? Kár, hogy szin­te tel­je­sen üres, még a sze­rep­lők ne­ve sem ol­vas­ha­tó raj­ta. A Ke­le­ti Már­ton ren­dez­te víg­já­ték­ban Ruttkai Éva és Básti La­jos ro­kon­szen­ves szí­nész há­zas­párt ját­szik, és fe­lejt­he­tet­len Kiss Ma­nyi ala­kí­tá­sa is. A „Bu­ta­sá­gom tör­té­ne­te” volt az el­ső ma­gyar film, amely iro­ni­ku­san idéz­te fel az öt­ve­nes éve­ket, de Ke­le­ti­ből nem hi­ány­zott az ön­iró­nia sem, hi­szen pél­dá­ul csip­ke­lőd­ve me­sél­te el a Básti La­jos ál­tal ját­szott Mérey Lász­ló két Kos­suth-dí­já­nak his­tó­ri­á­ját, mi­köz­ben ne­ki ma­gá­nak há­rom Kos­suth-dí­ja volt. Ma­gyar­or­szág ez­zel a film­mel vett részt Bécs­ben a Vi­dám Fil­mek VI. Nem­zet­kö­zi Fesz­ti­vál­ján, és szép si­kert ara­tott. A lel­kes oszt­rák kri­ti­ku­sok Ruttkai te­het­sé­gét Lilli Palmeréhez és Danielle Darrieux-éhez ha­son­lí­tot­ták.