Az Is­ten­szü­lő (va­gyis Szűz Má­ria) kazányi ikon­ja a he­lye­sebb ki­fe­je­zés, hi­szen Is­ten­szü­lő csak egy van, aki­nek több­fé­le ikon­áb­rá­zo­lá­sa lé­te­zik.
Az Is­ten­szü­lő kazányi ikon­ja orosz ere­de­tű iko­nog­rá­fi­ai tí­pus. A váll­kép­ben áb­rá­zolt Is­ten­szü­lő a bal­já­ban tart­ja gyer­me­két, ke­zei nem lát­ha­tók. A Kisjé­zust fron­tá­li­san je­le­ní­tik meg, jobb­já­val ál­dást oszt, bal­ját el­ta­kar­ja a himation (va­gyis a kö­peny­sze­rű le­pel).

Ez az iko­nog­rá­fi­ai tí­pus bizánci–orosz ere­de­tű. Az Is­ten­szü­lő a jobb­já­ban tart­ja gyer­me­két, a Kisjé­zus át­öle­li any­ját, ar­cuk ös­­sze­ér. Ez nem­csak az anyai sze­re­tet fi­nom meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra utal, ha­nem az égi és a föl­di szfé­ra har­mo­ni­kus ta­lál­ko­zá­sá­ra is. Az egész alak­ban áb­rá­zolt Kisjé­zus bal lá­bát talp­pal for­dít­ja a né­ző fe­lé. Az ikont a XIV. szá­zad vé­gé­től az ös­­szes orosz föld vé­del­me­ző­jé­nek te­kin­tet­ték. Azért ne­ve­zik vlagyimirinek, mert so­ká­ig eb­ben a vá­ros­ban őriz­ték. Je­len­leg a moszk­vai Tretyja­kov-kép­tár mel­let­ti temp­lom­ban lát­ha­tó. (A Tol­ma­csiban ál­ló Szent Mi­klós-temp­lom­ról van szó.)

Il­lés a Krisz­tus előt­ti IX. szá­zad el­ső fe­lé­ben élt. Ne­vé­nek je­len­té­se: „Jah­ve az én Is­te­nem.” Pró­fé­ta­­ként tisz­tel­ték-tisz­te­lik a judaizmusban, a ke­resz­tény­ség­ben és az isz­lám­ban.

Ami­kor Is­ten pa­ran­csá­ra ma­gány­ba vo­nult, egy hol­ló vitt ne­ki táp­lá­lé­kot, ezt is gyak­ran áb­rá­zol­ják iko­no­kon. Hóreb he­gyén be­szélt Is­ten­nel. A leg­gyak­rab­ban azon­ban azt a je­le­ne­tet fes­tik meg, ami­kor ha­lá­la­kor tü­zes sze­ké­ren az ég­be re­pül.

Or­bán Vik­tor mi­nisz­ter­el­nök ja­vas­la­tá­ra Áder Já­nos köz­tár­sa­sá­gi el­nök Szent Ist­ván ün­ne­pe al­kal­má­ból több egy­há­zi, il­let­ve egy­há­zi in­téz­mény­ben dol­go­zó sze­mélyt is ki­tün­te­tett.

A Ma­gyar Ér­dem­rend kö­zép­ke­reszt­je pol­gá­ri ta­go­zat ki­tün­te­tést ve­het­te át a ma­gyar tör­té­ne­lem­tu­do­mányt gaz­da­gí­tó, az 1944–1956 kö­zöt­ti ma­gyar po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti és az 1956-os for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc tör­té­ne­tét ku­ta­tó tu­do­má­nyos mun­kás­sá­gá­ért, ok­ta­tói te­vé­keny­sé­gé­ért, pél­da­ér­té­kű pá­lya­fu­tá­sa el­is­me­ré­se­ként M. Kiss Sán­dor, a tör­té­ne­lem­tu­do­mány kan­di­dá­tu­sa, a Páz­­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­tem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­ra Új- és Leg­újabbkori Tör­té­ne­ti Tan­szék­ének tan­­szék­ve­ze­tő egye­te­mi ta­ná­ra.

Országjáró

Vá­szoly – egy gaz­da­gon öle­lő völgy

A temp­lom – aho­gyan „il­lik” – a fa­lu fö­lé ma­ga­so­dik. A pécselyi me­den­ce sar­ká­ban meg­hú­zó­dó pi­ciny te­le­pü­lés még har­minc év­vel ez­előtt is az el­nép­te­le­ne­dés­re ítélt fal­vak kö­zé tar­to­zott. A dom­bok-he­gyek ölel­te völgy­ből mint­ha ki sem lá­tott vol­na az élet. S má­ra? Aki oda­té­ved – ha egy­szer járt már ott, tu­da­to­san vis­­sza­tér –, azt nem­csak Vá­szoly át­ala­kult ké­pe ra­gad­ja meg, a cso­dás ter­mé­sze­ti kör­nye­zet, ha­nem óha­tat­la­nul az a szel­le­mi-kul­tu­rá­lis lég­kör is, amely im­már le­gen­dá­san be­len­gi-be­zen­gi a vászolyi nya­ra­kat.

A ter­mé­szet hang­szó­la­mát a Szent Ja­kab-for­rás cso­bo­gó vi­ze ad­ja – mes­­szi­ről is ér­kez­nek, hogy meg­íz­lel­jék, s oda­ha­za is ezt fo­gyas­­szák, a fa­lut kör­nye­ző domb­ol­da­lak prés­ház-la­kói pe­dig egye­ne­sen eb­ből él­nek. A for­rás fel­duz­zasz­tott vi­ze ta­vacs­ká­vá szé­le­sül, ame­lyen ott áll a ví­zi szín­pad, s az emel­ke­dő part­ol­dal kí­nál­ja a né­ző­te­ret.