„Hogyan fogadták a születésemet? Mint derült égből a villámcsapást” – mondja. Massimiliano harmincegy évvel ezelőtt született Szardínia szigetén, karok és lábak nélkül. Az ultrahangos vizsgálatokon sokáig semmit nem vettek észre, végül nem sokkal a szülés előtt a negyedik nőgyógyász észlelte a végtagok hiányát, elmondta az édesapának, aki azonban titokban tartotta. Édesanyja csak a szülés után tudta meg, hogy gyermekük fokoméliás. Volt, aki Csernobillal magyarázta a rendellenesség kialakulását, mások a méhlepényt ért vírusfertőzéssel, Massimiliano azonban másként vélekedik: „Semmi nem történik véletlenül.” Sechi különleges élettörténetével másoknak segít – súlyos fogyatékosságából erőforrás lett. 2015-től életvezetési és üzleti tanácsadást nyújt magánszemélyeknek és cégeknek. Abban segít, hogy az emberek megtalálják magukban az erőt az élethez, az önbecsüléshez, képességeik kibontakoztatásához. „A motivációs tréner kifejezést nem szeretem, mert bár adhatok energiát ahhoz, hogy elkezdj valamit, a motivációt neked kell megtalálnod magadban. Különben függőségi viszony alakul ki, pedig mindenki képes arra, hogy irányítsa az életét – feltéve, ha nem keres kifogásokat” – vallja.
Massimilianónak ezer kifogása lehetett volna, mégis születésétől kezdve gyorsabban fejlődött a többi kisbabánál. A szülei az első pillanattól fogva arra nevelték, hogy a lehető legnagyobb mértékben önálló legyen. Hathónapos korától egyedül evett, s csupán néhány éves volt, amikor már egyedül mosakodott, és kéz nélkül is tudta kezelni a számítógépet. Még távolt állt a felnőttkorban megszerzett derűs nyugalom állapotától: haragudott a világra, lázadóként nőtt fel. Szülei művégtagokat készíttettek neki, hogy járjon, és ne kelljen elektromos kerekesszékkel közlekednie, de gyűlölte a protéziseket, mert segítségre volt szüksége a használatukhoz. Nem értette, hogy ha önállóságra nevelték, miért kell olyan segédeszközöket viselnie, amelyek korlátozzák.
Amikor tizennégy éves korában a szülei elváltak, eldobta a művégtagokat. Mély depresszióba esett, de a gyengeségből idővel erő lett: „rájöttem, hogy nem keresek alibit, átalakíthatom az életemet. Kildobtam hát az antidepresszánsokat is, és elhatároztam, hogy dolgozom magamon.”
A videojátékokban olyan ügyes lett, hogy 2013-ban világbajnoki címet szerzett. Azóta a „Nincs kifogás” nemcsak a mottója, hanem az életstílusa is, és neve annak a mozgalomnak is, amelynek kétszázhuszonegyezer követője van a Facebookon. Vallja, hogy „Bonyolítjuk az életünket, pedig a legnagyobb változások az egyszerűségből indulnak ki. Fontos megérteni, hogy mindennek, ami történik, megvan a maga célja; annak is, ami látszólag szerencsétlenség. Egy veszteségből is fakadhat erő, ha képes vagy átalakítani a fájdalmat.” Massimiliano és felesége, Erika jól tudják ezt, hiszen márciusban elvesztették az első gyermeküket: „a kilencedik hónapban halva született; nem tudjuk, miért… De a fiunk lelke örökre él; nem a halál a rossz dolog, hanem az, ahogyan mi látjuk a halált” – vallja. Erika harmincéves, a Facebookon ismerkedtek meg, majd egy éven át leveleztek, végül találkoztak, és attól kezdve együtt maradtak. Ott van Massimiliano mellett a találkozókon, a turnéin (júliusban és augusztusban Olaszország tereit járják be a „Nincs kifogás” mozgalommal – www.massimilianosechi. com). Meg akarják mutatni az életükkel elégedetlen embereknek, hogy az élet csonka testtel is szép, és a boldogság ezer dologtól függ, de semmiképpen sem a külső megjelenéstől.
Forrás és fotó: Avvenire
Fordította: Thullner Zsuzsanna
