Nevem Dolly

Mit tehet egy gazda, akinek lelkét birtokba veszi a bánat, mert elpusztult szeretett kutyája, a Dolly névre hallgató német juhász, aztán egyszer csak váratlanul megjelenik előtte, és arra kéri, hogy írja meg az emlékiratait?
Egy szerető gazdi teljesíti a kérést, abban a reményben, hogy az olvasók talán megértik, hogy mint az univerzumban minden és mindenki, természetesen a kutyák is Isten teremtményei. Egy jó gazdi és a háziállata között rendkívül szoros a kapcsolat. A gazdának elég ránéznie kedvencére, s már a szeme villanásából is pontosan tudja, hogy mi játszódik le benne. Fordítva ugyanez a helyzet. A kutya ugyanarra vágyik, mint az ember: nyugalomra, szeretetre, megértésre, arra, hogy legyen egy otthona, ahol biztonságban érezheti magát. Ő is, akárcsak Isten legfőbb teremtménye, gyakran engedetlen. Meggondolatlanul, könnyelműen cselekszik, és a saját kárán tanulja meg, hogy így többféle veszélynek teszi ki magát. Megtapasztalja, hogy vannak rossz emberek is (olyanok például, akik elrabolják, elpusztítják és megnyúzzák a kutyákat, hogy aztán sok pénzért eladják az értékes bundájukat). De örömmel tölti el, hogy sokkal több a jó ember. A kutyák is beszélgetnek, barátkoznak egymással. Dolly élete szomorúan kezdődik. Anyja elpusztul a szülésben, kölykei magukra maradnak, mert az emberek, bár jó szándékból, elszakítják őket egymástól. Dolly további sorsa jól alakul: a gazdinál, egy fiatal hölgynél és annak édesanyjánál mindene megvan, és nagy-nagy szeretettel veszik körül. Ez akkor sem változik, amikor a hölgy férjhez megy. A könyvben azonban megismerkedhetünk más kutyák történetével is, olyanokéval, akik elhagyatottságban, állandó létbizonytalanságban élik le az életüket gazdáik nemtörődömsége, felelőtlensége miatt. Kiderül az is, hogy még a kutya és a macska között sem lehetetlen a barátság. A könyv egyik legmeghatóbb fejezete az anya nélkül maradt kiscicát szoptató nőstény kutya története. Az ebek időnként jobbak az embereknél: egy kutyának például soha nem jutna eszébe, hogy üvegcserepeket szórjon szét az utcán, aminek következtében ember és állat is súlyos sérüléseket szenvedhet. S a vétkes elkövető még kajánkodik is ezen. Ha viszont egy kutya engedetlen, és a gazdája akaratát semmibe véve helytelenül cselekszik, ugyanúgy ravaszkodik, képmutatóskodik, mint az ember. „Emlékirataiban” Dolly nem titkolja ezt. Bevallja, hogy pontosan tudja, mi a jó, de kalandvágyból, kíváncsiságból gyakran tesz rosszat. Amikor azonban felrémlik előtte annak a veszélye, hogy emiatt elveszítheti gazdái szeretetét, magába száll, és elhatározza, hogy nem szökik meg többször, nehogy végleg kiábránduljanak belőle.
Akárcsak az embereknél, a kutyáknál is vannak híres dinasztiák, amelyekben továbbhagyományozódik a nemes cselekedet. Mint Dollynál, akinek korai őse a gazdi dédszüleit védelmezte. Ahogyan az ember, ugyanúgy a kutya életében is a legfontosabb a szeretet. Az ideális állapot az, ha a gazda és a kutya kölcsönösen féltik egymást, aggódnak egymásért. Az emberekhez hasonlóan a kutyák egynémelyikére is jellemző az önfeláldozás: közöttük is akadnak olyanok, akik vészhelyzetben feláldozzák az életüket a gazdájukért. Az öntudatos Dolly vallja, hogy egy kutya valódi társa a gazdájának. „Felnézünk az emberre, és szeretjük, még akkor is, ha nem érdemli meg.” Ám előfordul, hogy az ember visszaél ezzel, és nem értékeli a kutyák hűséges szeretetét. A kutyák valamikor, a régi-régi ősidőkben önként lettek az ember barátai, és ragaszkodásuk azóta is töretlen. Dolly állítja: csak az emberen múlik, hogy ez a barátság a jövőben folytatódik-e. A kutyák lényeges tulajdonsága, hogy ösztönösen képesek jó kedvet csempészni a rosszkedvű, szomorú ábrázatú emberek közé, és legjobb tulajdonságaikat csalják elő belőlük. E sorok írója nem tagadja, hogy nagyon rossz tapasztalatokat szerzett a kutyákról. Egyszer még az élete is közvetlen veszélyben forgott, amikor évek­kel ezelőtt egy este gazdátlan, kóbor vérebek támadtak rá egy elhagyatott gyártelep szomszédságában. Dolly „emlékiratait” elolvasva sem lesz belőle lelkes kutyabarát, de a jövőben nem feltétlenül tesz majd hatalmas kerülőutat, ha meglát az utcán csatangolni egy német juhászt.

(Regöly-Mérey Andrea: Nevem Dolly. Egy árva németjuhász emlékirata, Kairosz Kiadó, 2018)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..