De missziónk során mindvégig ugyanilyen lényeges volt a személyesség is. Hiszen a nagy rendezvényeken mindig Isten személyes szeretetét hirdettük. Fontos volt, hogy minden jelenlévő érezze: a hirdetett ige éppen neki szól. A szeretet üzenete mindig aktuális: hozzád szól, aki most hallod, a te legszemélyesebb kérdéseidre akar válaszolni, a te legmélyebb sebeidet akarja gyógyítani – és személyesen tőled vár választ, állásfoglalást. Nagy találkozóinkon is mindig figyeltünk arra, hogy ne csak „profi” igehirdetők beszéljenek, hanem egyszerű testvérek is, akik saját tapasztalatuk alapján számoltak be az Istennel való találkozás gyümölcseiről személyes életükben. A rideg családi környezetben szenvedő kamasz lány, a drogfüggőségből és a kábítószer-maffia szorításából kiszabadult fiatalember, az alkoholizmusát legyőző idősebb hajléktalan férfi mind ugyan¬azzal a Szeretet-Istennel találkozott, de a lehető legszemélyesebb, legintimebb módon. Tanúságtételeik végkicsengése mindig ugyanaz volt: „Ha Isten mindezt megtette velem, akkor veled is megteheti, csak engedd, hogy téged is szerethessen!”
Az evangelizációkon összegyűlt sokaságból igyekeztünk kihalászni az egyéneket, akiket valóban megérintett az üzenet, akik bensőleg már motiváltak arra, hogy továbblépjenek a hit útján. Találkozóink csúcspontja mindig a megtérésre hívás volt, s a közös ima végeztével külön beszélgetésre invitáltuk azokat, akik válaszoltak az evangélium szavára. Az igazi evangelizátor mindig arra a pillanatra vár, amikor az Atya szeretetteli tekintetével őszintén belenézhet egy élő, hús-vér ember szemébe, s megérzi, hogy ez a szeretet célba talál.
A Tűz-találkozók legmélyebb találkozásai a személyes imaszolgálatok során történtek. Legtöbbször azért imádkoztunk az imapároknál jelentkező emberekért, hogy személyesen éljék át az „evangélium örömét”, Isten szeretetét. Tapasztalatból tudtuk mi is, hogy a mennyei Atya sokkal többet tartogat valamennyiünk számára, mint amit gyakran elfásult és megszokottá vált keresztény életünk során átélünk. De ha valódi bizalommal, megújuló hittel, kétségbeesett vágyakozással, bűnbánó szívvel és a feltétel nélküli önátadás szándékával járulunk elé, átélhetjük a vele való személyes találkozást. „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” – írja le Pál apostol a keresztény alaptapasztalatot (Róm 5,5). Az embereket Isten keresi mint jó pásztor, a test és lélek orvosa, megújítója. Óriási kiváltság ezekben a találkozásokban imádkozóként jelen lenni. Látni, ahogy a Szentlélek gyógyító jelenléte betölti az embereket, akik kisebbrendűségi érzéstől, félelmektől és szorongásoktól, az elszenvedett sérelmektől és a másokkal szemben táplált gyűlölettől szenvednek. Minőségileg más keresztény élet kezdődik akkor, amikor átéljük, hogy Isten személyesen szól hozzánk, fontosak vagyunk a számára, és kegyelmével minden bajunkban mellettünk áll: „Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy!” (Iz 43,1). Evangelizációnk során mindig ennek a szeretetnek kell utat nyitnunk!
(Folytatjuk.)
