Nagyvilág

Nigériai összecsapások

A nigériai biztonsági alakulatok évek óta küzdenek az ország északkeleti részében az iszlamista Boko Haram szekta ellen. Az április 20-ai hétvégén a fegyveres összecsapások száznyolcvanöt áldozatot követeltek. A felkelők egy mecsetben sáncolták el magukat, és a katonaság bekerítette őket. Mintegy tizenkét környékbeli lakóház leégett. (AP)

A francia katolikus egyház az egyneműek házasságáról

Április 23-án a francia parlament véglegesen igent mondott az egyneműek házasságkötését engedélyező törvényjavaslatra. Az eredmény hallatán Bernard Podvin, a francia püspöki konferencia szóvivője az AFP hírügynökségnek nyilatkozva „mély csalódottságának” adott hangot, annak ellenére, hogy – mint mondta – „várható volt az eredmény”.

„Megnyilvánult a képviseleti demokrácia – fogalmazott Bernard Podvin. – De hogyan állíthatjuk, hogy a közvélemény kívánta ezt a reformot, amikor látjuk a felmérések ingadozó eredményeit és a tüntetők tiltakozását? A katolikus egyház továbbra is élni fog a szabad véleménynyilvánítás jogával, ahogyan e törvénnyel kapcsolatban 2011 óta teszi, mindig tiszteletben tartva az intézményrendszert és az erőszakmentességet.” (La Croix/ MK)

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.