Egyikük olyan vallási közösséghez tartozott, amely elhatárolódik más egyházak programjaitól. De Nick Vujicicra ő is kíváncsi volt, mert átérezte a helyzetét. Otthon, Nigériában katonai iskola diákja volt. Egy alkalommal megsérült a térde, és iskolát kellett váltania. A mai napig is sántít, mégis hősiesen cipelte a hátán a nehéz táskámat, és felküzdötte magát a lépcsőn. Megértettem, hogy akárhányszor elesünk, Isten mindig segít fölkelni.
A másik barátom Nick Vujicic debreceni előadásának napján nagyon fáradt volt, mert délelőtt kórházba kellett mennie vérvételre és keveset evett. Mielőtt a csarnokba mentünk, föl-alá sétált az utcán, hogy el ne aludjon. Keményen küzdött a fáradtsággal, én pedig csendben imádkoztam érte. Úgy éreztem, Jézus Nick Vujiciccsal üzenetet küld neki, amely fölébreszti álmosságából. Az evangélium szavaira gondoltam:„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, én felüdítelek titeket.”
Odabent a csarnokban egy kép jelent meg előttem, amint Nickkel együtt Jézus is a színpadra lép, és mint két barát állnak egymás mellett. Hamarosan életre kelt az evangélium, mert menekült barátom leküzdötte a fáradtságát. Vizet hozott nekem a csarnok büféjéből, és a végén együtt köszöntöttük Nicket a színpadon, ahol Jézussal együtt állt. Így mutatta meg dicsőségét az Úr, amikor válaszolt az imádságomra. Két nappal később levelet hozott a postás. Szentképek voltak benne, köztük egy, amely a keresztre feszített Jézust ábrázolta mosolygó arccal. Úgy éreztem, mintha Nick is mellette állna barátjaként.
Nicket gyerekkorában sokan bántották az iskolában, mert csúnyának tartották. De Isten fölemelte őt, és méltóságot adott neki. Hozzá is elküldte fiát, Jézust, aki az életét adta érte. Akit a világ csúnyának tart, abban Jézus gyönyörködik.
