Művelt pap, sokak lelkivezetője volt

Tarjányi Zoltán 1951-ben született Kiskunfélegyházán, 1974-ben szentelték pappá Vácott. 1975-ben a tökéletesség, 1977-ben pedig az engedelmesség fogalmából írt tudományos fokozatot jelentő diplomamunkát és doktori disszertációt. Rövid kápláni beosztásai után 1983 és 1985 között Strasbourgban végzett további teológiai tanulmányokat.

Hazatérve a Központi Papnevelő Intézet prefektusa lett, emellett megbízott előadóként, teológiai tanárként működött az akkori Hittudományi Akadémián, egészen 1990-ig. 1994–1997 között Győrött, Egerben és Vácott is erkölcsteológiát oktatott. 1997-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán először a Liturgika és Lelkipásztorkodástan Tanszéket vezette, ahol főképp hallgatói diplomamunkáiból Pasztorális Füzetek címmel indított sorozatot, majd 2001-től egészen haláláig az Erkölcsteológia Tanszék professzoraként tanított. 2003–2010 között a Hittudományi Kar Levelező Tagozatának igazgatója, 2010–2012 között a Hittudományi Kar dékánja volt.


1999–2001 között az Új Ember, 2005–2007 között a Teológia főszerkesztője volt. Mindeközben a magyar erkölcsteológiát megújító és továbbvivő több sorozatot indított útjára Erkölcsteológiai Tanulmányok, Erkölcsteológiai Könyvtár és Erkölcsteológiai Források címmel. Cikkei a Vigilia, az Új Ember, a Távlatok, a Jel, a Teológia, valamint a papi egységet előmozdító, francia nyelvű Prêtres Diocésains szellemi, közéleti és teológiai szaklapokban láttak napvilágot. Önálló kötetei a Jel, az Új Ember és a Szent István Társulat kiadónál jelentek meg.

Tarjányi Zoltán széles látókörű zenei és irodalmi műveltséggel rendelkező teológus és prefektusi ideje alatt népszerű lelkivezető volt.

Amíg fizikai ereje engedte, rendszeresen misézett, és jó kapcsolatot ápolt a hívekkel a kispesti Wekerle-telepi Szent József-plébánián. Munkabírását jellemzi, hogy egyedül az utolsó decemberi óráján tartotta ülve az előadását, és a január 3-i vizsganapra a kórházból küldte el hallgatóinak az írásbeli kérdéseket.

Odaadó tanári és hűséges papi életének végén immár Jézus szavaival elmondhatja a számára kedves hasonlat beteljesedését: „Bizony, mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában” (Mk 14,25).