Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk
Fotó: Fábián Attila

 

Az adventi vásárok elmaradhatatlan portékái a kerámiák. Az ünnep előtt ellátogattunk egy műhelybe, bepillantottunk a munkafolyamatokba, és megcsodálhattuk az eladásra szánt darabokat: mécsestartók, ka­rácsonyfadíszek, csengők, tortaállványok, kerámiavirágok, bögrék várták, hogy gazdára találjanak. Gondolom, így van ez minden műhelyben; a hely, ahol jártunk, mégis különleges.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pátyi Gondviselés Háza területén működő kerámiaműhelyben megváltozott munkaképességű, középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal élő emberek dolgoznak. A műhely története immár három évtizedre nyúlik vissza. Hagyó József, a Jézus Kistestvérei kongregáció tagja – vagy ahogyan a műhelyben emlegetik, Jóska bácsi – a Jean Vanier és Marie-Hélène Mathieu által alapított Hit és Fény lelkiségi mozgalom magyarországi közösségében azzal szembesült, hogy az iskolarendszerből kikerült, már felnőtt, fogyatékossággal élő fiataloknak szükségük lenne arra, hogy valami hasznos tevékenységet végezhessenek, és ezért fizetést is kapjanak. Hagyó József a szülőkkel együtt álmodta meg ezt a kézművesműhelyt, melynek első otthona Biatorbágyon volt, és nem is kerámiával indult. „Többféle dolgot kipróbáltak, például a szövést, de ennek a közösségnek a kerámiázás vált be – meséli Mrázné Jáger Júlia, a műhely vezetője, aki tizenhárom évvel ezelőtt csatlakozott a csapathoz, keramikusként. – Ma több hasonló védett munkahely van az országban a fogyatékossággal élők számára, és nagyon színes a paletta. Van, ahol gyönyörűen hímeznek, máshol szőnek vagy gyékényt fonnak. Hogy ennek a közösségnek miért a kerámiázás vált be, azt csak a Jóisten tudja. Hiszen ez egy elég nehéz mesterség” – teszi hozzá Júlia.
2011 körül aztán nagy változások kezdődtek. A fogyatékossággal élőknek nappali ellátást indítottak a műhely épületében, amit felújítottak, de attól kezdve két intézmény osztozott a helyen. Nem sokkal később pedig a korábbi munkáltató bezárta a telephelyet, ezért a műhelynek költöznie kellett. Hagyó József ekkor kereste fel Kozma Imre atyát, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. 2013-ban a munka Pátyon, a szeretetszolgálattól kapott házban folytatódott. „Nagyon pozitív fogadtatást tapasztaltunk a szeretetszolgálat részéről, de persze föl kellett építenünk itt az új életet – emlékszik vissza Júlia. – Végig éreztük, hogy velünk van a Jóisten; hihetetlen volt látni, ahogy szépen összeáll a mozaikkép, és ismét biztonságos munkahelyet tudunk adni ezeknek az embereknek.”
A Máltai Szeretetszolgálat a munkáltató, de segíti a működést a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány, amit még Biatorbágyon hoztak létre, hogy a háttérből támogassa a műhelyt, például a személyi jövedelemadóból felajánlható egy százalék gyűjtésével és pályázatokkal. Ez teszi lehetővé többek között hogy a dolgozók terápiás lovaglásra járjanak, és az alapítvány révén a műhely eszközöket, illetve egy autót is vásárolt, amivel naponta szállítják az embereket.
Ahogy belépünk a műhelybe, az nem is munkahelynek látszik, inkább családi otthonnak. Hangulata van: kész a tea a konyhában, a falon ott lóg Hagyó József atya képe, és egy gitár támaszkodik a szekrény oldalának. Mrázné Jáger Júlia és állandó munkatársa, Mazgon Krisztina vezet körbe minket a nem is kicsi műhelyben; tizenheten dolgoznak itt.
Az egyik nagyobb helyiségben mozaikokat készítenek. Kilapítják az agyagot, és apró kockákat vágnak belőle. Egy dolgozó lesimítja az éleket, melyek néhány milliméteresek csupán. Egy másik kolléga a kockákat szép sorban berakólapra helyezi, ezen égetik ki őket az alagsorban. A mázazók mázcseppeket csurgatnak rájuk, egyenként. Miután másodszor is kiégetik a kockákat, felhelyezik őket a tárgyakra, majd kifugázzák a mozaikot. Tálak, szenteltvíztartók, adventi mécsestartók készülnek így. Aprólékos munka ez, türelem és szeretet kell hozzá.
Egy másik szobában öntés zajlik, éppen bögréket készítenek. Beletöltik a formákba a masszát. Figyelni kell, hogy ne képződjön légbuborék és ne legyen túl sok fölösleges anyag a formák illesztésénél a tárgyakon. A még nyers darabok felületét aztán simítják, ezt már egy másik munkatárs végzi. Gondosnak kell lenni, hogy minden darab tökéletes legyen.
„Egyszerűbb technikákkal dolgozunk, például lapítás, szaggatás – olyan ez, mint amikor otthon mézeskalácsot készítünk. Könnyen elvégezhető művelet az öntés is, amivel szép, egyforma tárgyakat lehet létrehozni” – magyarázza a műhely vezetője, bár nekem ez sem tűnik egyszerűnek. A műhelyben mindenkinek megvan a maga feladata, így nagyon hatékonyan tudnak dolgozni a fogyatékossággal élők, és a részfelada­tok eredményeként valami különleges és szép dolog születik, amit együtt hoztak létre. „A legtöbb munkahelyen, ahol megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak, általában borzasztóan monoton feladatokat kell végezni. Nagyon sokat jelent az itt dolgozóknak, hogy amit készítenek, az egyedi, kézműves termék. Látják a végeredményt, hallják, hogy eladtuk a kerámiákat egy-egy vásárban, és ez büszkeséggel tölti el őket” – mutat rá Júlia.
A következő szobában azt is megnézhetjük, hogyan díszítik a tárgyakat: éppen karácsonyi díszekre rajzolnak szép, kacsakaringós vonalakat, írókával. A műhelyben a magas minőségre és a művészi kivitelezésre törekszenek, ezért a díszítést profik végzik: Júlia, egy segítő, illetve az egyik dolgozó, aki művész, és betegség miatt lett megváltozott munkaképességű. „Egy ilyen műhelyben a vezető döntésén múlik, hogy minden gyártási folyamatot fogyatékossággal élők végeznek-e – és akkor, bármilyen lesz is a végeredmény, elmondható, hogy a termékeket száz százalékban megváltozott munkaképességűek állították elő –, vagy pedig más szakemberek is részt vesznek a gyártásban. Én ez utóbbi mellett döntöttem – mondja Júlia. – Az szeretném, hogy ne azért vegyék meg az emberek a kerámiákat, mert szociálisan érzékenyek, hanem azért, mert a termékeink tetszenek nekik. És amikor megtudják, hogy ezeket fogyatékossággal élők készítették, még nagyobb lesz az örömük.”
Egy nagyobb helyiségben többen is együtt dolgoznak. A műhely sztártermékét, a kerámiavirágokat készítik. Néhányan a kilapított agyagból kiszaggatják a virágok alapjait. Van, aki különböző méretű agyaggolyókat készít, ezekből lesz a virágok közepe. Egy másik munkatárs kiszedi a szaggatókból a bennük ragadt agyagot, és ha sorjás valamelyik virág széle, lesimítja, amíg még puha az agyag. Az összeállítók megadják a kerámiák végső formáját, majd mázazzák és égetik a virágokat. Végül egy munkatárs felragasztja őket a drótból készült szárra. Minden részfeladatot gondosan kell elvégezni, hogy a késztermék szép legyen. Igazi csapatmunka ez.
„Jóska bácsinak fontos volt, hogy a műhely ne csak munkahely legyen, hanem közösség is, ahol az emberek barátok között érezhetik magukat. Mi ezt a hagyományt visszük tovább – hangsúlyozza a műhely vezetője. – Reggelente, mielőtt elkezdjük a munkát, elcsendesülünk, énekelünk, felolvasunk egy kis történetet, beszélgetünk, imádkozunk. Mindenki megosztja a többiekkel, ami foglalkoztatja. Ez nagyon értékes idő, bár nem több tizenöt-húsz percnél. Minden hónapban megünnepeljük a születésnapokat; sokat jelent a dolgozóknak, hogy felköszöntjük őket. Ezenkívül két különleges ünnepünk van: az egyik a tavaszünnep, amikor együtt főzünk a kertben, a másik a karácsony. A munkatársak ilyenkor műsorral készülnek, mindenki húz egy nevet, és megajándékozzuk egymást, beszélgetünk arról, hogy milyen volt az év. Délután pedig csatlakoznak hozzánk a szülők és a barátok is.”
Látogatásunk végén lemegyünk az alagsorba. Itt kerül rá a termékekre a zománc, és itt vannak a kemencék is. Egy kis raktár tele van a szebbnél szebb elkészült kerámiákkal. Egyelőre nincs a műhelynek állandó árusítóhelye, de a termékeket megtalálhatjuk az etyeki fesztiválokon, valamint a Művészetek Völgye idején Kapolcson is. Mivel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jó kapcsolatban van a Spar kereskedelmi lánccal, a cég bicskei központjába is rendszeresen meghívják a műhelyt. Hagyó József pedig kialakított egy templomi értékesítési hálózatot, ami részben ma is működik. (Hogy éppen hol vásárolhatjuk meg a pátyi kerámiákat, megtudhatjuk a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány Facebook-oldaláról.)
Nézelődök a kincsekkel teli raktárban, és arra gondolok, az itt dolgozók bizonyítják, hogy igaza volt Izajás prófétának: „Uram, mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.” Bármilyen nehézséggel kell is megküzdenünk az életben.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..