Ha szegedi egyetemistaként az ember spontán találkozásra, beszélgetésre vágyik, elég, ha megáll a Dugonics téren; néhány percen belül biztosan felbukkan egy kedves ismerős. Ez a tér a szökőkúttal és a Szegedi Tudományegyetem központi épületével a város szíve. Innen indul a sétálóutca, karnyújtásnyira vannak a különböző fakultások. A dómmal és a Dóm térrel együtt ez Szeged ezeréves lelki és szellemi központja. Ezen a téren áll a Katolikus Ház, népszerű nevén a KatHáz, amely a Belvárosi Plébánia kinyújtott karja, közösségeinek otthona, kulturális intézmény, képzési központ és gasztronómiai találkahely egyszerre. Itt fut össze az egyházmegyei pasztoráció számos szála is.
A KatHáz csapata tudatában van az intézmény központi helyzetéből adódó lehetőségeknek és a saját felelősségének is – derül ki Kondé Lajosnak, a szegedi dóm plébánosának szavaiból, amikor a ház történetéről mesél. A szegedi Belvárosban óriási a verseny az emberek figyelméért. A gazdag programkínálatban szeretnék megállni a helyüket, és felmutatni az embereknek az Egyház vonzó és hiteles arcát. Lajos atyát és munkatársait a város újkori szellemi arculatát kialakító Klebelsberg Kunó szellemisége vezetette, amikor a rendszerváltás után az Egyház visszakapta egykori közösségi épületét, és döntenie kellett annak rendeltetése felől. Olyan helyet akartak létrehozni, amely nemcsak elhelyezkedését tekintve, hanem szellemi-lelki értelemben is központ lehet.
A KatHáz eredetileg is ezt a nevet viselte, közösségi háznak épült, a Belvárosi Plébániához tartozó rengeteg társulás, egylet és egyesület otthona volt. Az épületet a szocializmus éveiben mindig ar-
ra használták, amire éppen szükség volt – lakásokat alakítottak ki benne, a könyvtár raktáraként funkcionált, és itt kapott helyet egy újság szerkesztősége is. Az Egyház lelakott, rossz állapotban kapta vissza a házat. Először a pinceszint került a plébánia tulajdonába, ahol 2000-ben megnyitották a Millenniumi Kávéházat, és itt indult el az egyetemi lelkészség is. A földszint és az emelet visszaszolgáltatásakor kezdődött a nagy ívű tervezés. „Egyértelmű volt, hogy ha ki akarunk lépni a város elé, és szeretnénk részt venni a szellemi élet körforgásában, felkínálva az embereknek azt az értéket, amit az Egyház hordoz, akkor erre fel kell készítenünk az épületet is. Tudtuk, hogy otthont kell adnunk a közösségeinknek, de az is nyilvánvaló volt számunkra, hogy a preevangelizáció szellemében szeretnénk megszólítani a városban élőket, és az Egyház liturgikus és szentségi életének kereteiből kilépve eljutni az itt élő értelmiséghez” – fogalmaz a dóm plébánosa.
Így kezdődött meg 2000-ben a renoválás hosszú folyamata, amely 2010-re jutott el a befejezéséhez. Az igényesen felújított és a funkciónak megfelelően átalakított épületkomplexumban ma három szinten kisebb-nagyobb közösségi termek, kiállítótér és díszterem kapott helyet, valamint egy kávéház a Dugonics térre néző terasszal. A kertben játékok és közösségi tér várja a látogatókat. Összefogással építkeztek, elsősorban helyi jó szándékú emberek és külföldi katolikusok támogatásával, pályázati források nélkül. „Klebelsberg a példája révén arra tanított bennünket, hogy mindig egy minőségi lépéssel többet tegyünk meg, és nézzünk szét minták után a nagyvilágban” – magyarázza Kondé Lajos.
A ház alakításával párhuzamosan a plébánián is folyt a közösségépítés. „Tudtuk, hogy nekünk is fel kell nőnünk a központi szerephez, amire készülünk” – mondja a plébános. Ekkortájt indult a Családpont program. A plébániai közösség így bekapcsolódott a családok életébe, s ezáltal erősödött számban és elkötelezettségben is. Önkéntesként sok fiatal vállalt szerepet a közösségi és a kulturális élet szervezésében, sorra születtek a várost és az egyházmegyét megszólító programok. Ezek közé tartozott a Teszvesz tavasz, amely arra buzdítja a fiatalokat, hogy szociális, kulturális és ökológiai téren is tegyenek a környezetük jobbítása érdekében. Ekkor indult a Felrázás program is, amely közösségi élményeken keresztül igyekszik megismertetni az emberekkel a keresztény értékeket. Családtámogató programok egész sorát dolgozták ki, és útjára indították az árvízi emléknapot is. A pályázati lehetőségek bővülésével idővel már nemcsak önkéntes alapon dolgozhattak, hanem mód nyílt alkalmazottak foglalkoztatására is. „Ahhoz, hogy az ember nagyobb távlatokban tudjon tervezni, megbízható munkatársakra van szüksége, olyan emberekre, akik jól gondolkodnak, kreatívak, és mind ugyanazt akarják: egymást kiteljesíteni” – mondja Lajos atya, aki körül egy motivált, elkötelezett csapat jött létre az évek során. Ennek a lelkes társaságnak a tagja Szarvas Eszter szociológus, a KatHáz vezetője, Gergely Barnabás, az intézmény pénzügyi vezetője és Bibok Ágnes joghallgató, projektmenedzser. Ők Lajos atya legközelebbi munkatársai a KatHázban.
A belvárosi plébánia holdudvarának bevonásával született meg a ház küldetése, amit négy K betűs kifejezéssel foglalhatunk össze: katolikus, közösség, kultúra, képzés. Lajos atya így fogalmazza meg gondolkodásmódjuk lényegét: „Nem elég befelé fordulva mindig csak a már jól beváltat, a megszokottat követni. Nem elég a »jó ez így« hozzáállás. Előre kell tekinteni, szélesebb körben látni. Szeged mindig is nyitott volt az újító szemléletmódra. Az itt élő értelmiség olyan szellemi tőkét jelent, amit nem szabad veszni hagyni. Tapasztaljuk, hogy folyamatos a verseny az emberek figyelméért. Ha mi nem kínálunk nekik szellemi erőteret, akkor megteszi más. De nem a kulturális szervezetekkel és intézményekkel akarunk versenyezni. Nekünk az Egyház küldetéséből kell irányt vennünk, és azt keresnünk, hogyan tudjuk átadni az Egyház társadalmi tanításának szemléletmódját. Mindig az alapértékeinkből kell kiindulnunk, új és új formákat találva az emberek megszólítására. Ez nem azt jelenti, hogy a divatnak akarnánk megfelelni. Amit a divat diktál, az jó ma és talán holnap, de holnapután már nem. Megújulni azt jelenti: valami újat létrehozni. Nem érhetjük be a megszokottal. Az élelmiszergyűjtés jó, de nem gyújtja lángra az ember szívét a rászorulók iránt, nekünk pedig ez a célunk.”
A KatHáz munkáját jól modellezi a középiskolások számára 2014-ben indított szociális projekthét, a Kapcsolódj be te is! Ennek célja, hogy a fiatalok megismerjék, milyen társadalmi problémák vesznek körül minket. A diákok személyes találkozások révén betekintenek az idősgondozás, a kisebbségek, a szenvedélybetegek, a sérültek, a hajléktalanok életének valóságába, s eközben gyarapodnak önismeretben, a közös programok révén élményeket szereznek, és épül a közösség. A fiatalok között kialakult kapcsolatok a projekt végeztével sem szűnnek meg, és sokan közülük a hétköznapi életükben is keresni kezdik, hogyan segíthetnek másoknak. Ebből a projektből nőtt ki például a Csinosan a jó célért! elnevezésű kezdeményezés, amelynek keretében a fiatalok ruhákat varrnak, a KatHáz pedig biztosítja a szükséges hátteret egy jótékonysági divatbemutató megszervezéséhez. A rendezvényen befolyt adományokat a fiatalok az általuk fontosnak tartott célra fordíthatják. Az adományt maguk viszik el a támogatottakhoz, s ezzel nemcsak anyagi segítséget adnak, hanem a személyes figyelmüket is. A KatHáz a Kapcsolódj be te is! program továbbgondolásával kidolgozta és akkreditálta az Érted elnevezésű, tanároknak szóló programját is. Elkészült egy, a társadalmi szerepvállalás megvalósítását segítő kézikönyv, és a felmerült igények alapján folyamatban van a program átdolgozása az általános iskolás korosztály sajátosságaira alkalmazva. Emellett pedig a Vajdasággal együttműködve elindult az önkéntesség fejlesztését célzó Közösségi lábnyom, illetve a Közösségi kertművelés és társadalmi vállalkozás program, mindkettő pályázati támogatással.
A KatHáznak megvan a maga kínálata, s emellett helyet ad mások programjainak is. Eszter örömmel árulja el, hogy mára 60-40 a saját és a befogadott rendezvények aránya. Az intézmény felkarolja és továbbgondolja a jó kezdeményezéseket, pályázatokból temetve meg hozzájuk az anyagi bázist. Nem könnyű út ez. Egymást váltják a le- és a felívelő szakaszok. A csapat feladatai közé tartozik a folyamatos előre gondolkodás, a fejlődési trendek figyelemmel kísérése, a partneri kapcsolatok keresése, a hálózatépítés. Eszter azt mondja, állandó játék ez: miközben az aktuális projekten dolgoznak, már a jövőt tervezik és a következő programokat készítik elő. Ági pedig hozzáteszi: „Természetesen függünk a pályázati forrásoktól, de soha nem feledkezünk meg arról, hogy a pályázatok segítségével a céljainkért dolgozunk.”
Lehetetlen felsorolni a ház gazdag kínálatát, csak szemezgetni tudunk a változatos programok közül. A hétköznapokban egymást érik a kávéházkoncertek, az irodalmi műsorok, a kiállítások, a klubfoglalkozások, és a ház a budapesti Fonó vidéki helyszíne is.
Az egyetemi lelkészség a felsőoktatásban tanulók életét szervezi. Az intézményben otthon vannak a plébánia közösségei, minden korosztály megtalálja a neki szóló programokat. Itt rendezik meg a karácsonyi és a húsvéti alkotóházat, a plébániai majálist. De van itt baba-mama klub, torna, tánc, kézműves-foglalkozás és különféle klubfoglalkozások. Itt tartja előadásait a Pax Romana katolikus értelmiségi világszervezet helyi csoportja. A KatHáz a hitéletből is kiveszi a részét. Itt tartják az ovisok szentmiséjét, a katekumencsoportok alkalmait, zajlik a szentségi felkészítés. A ház alapvető céljai közé tartozik a nyitottság: játékokkal felszerelt udvarát sok belvárosi család látogatja.
Közösséget kínálnak az ideérkezőknek, és közösséget élnek meg az itt dolgozó munkatársak is. „Egymás mellett állunk a mindennapokban” – mondja Eszter, hangsúlyozva, mennyire fontosak számukra az itt kialakult kapcsolatok.
A jövő tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, és fejleszteni szeretnék az épületet is. Ahogy bejárjuk a házat, Lajos atya körbemutat az udvaron. Folytatni akarják az építkezést, a tervek már körvonalazódtak, a részletek kidolgozása éppen zajlik.
Szálláslehetőségek kialakításával igyekeznek majd teljessé tenni a képzési kínálatot. Lajos atya így fogalmaz: „Törődnünk kell az emberekkel, ehhez pedig az épület folyamatos karbantartása, fejlesztése is hozzátartozik. Szeretnénk megfelelő körülményeket nyújtani a különböző képzésekhez. Nem feltétlenül vezetőképzőre gondolok, nem olyan kurzusokra, amelyeket az Egyház hagyományosan biztosít az érintetteknek. Az is fontos, de nem szabad csak magunkra gondolnunk. Törődnünk kell azokkal is, akik a szellemi holdudvarunkhoz tartoznak, a közelünkben élnek. A feladatunk mindig kettős: befelé és kifelé is építkeznünk kell. Ha nem tesszük, bezáródunk, egyre kevesebben leszünk, és belterjessé válunk. Elsődlegesen természetesen a kereteket adó belső körrel kell foglalkoznunk. Innen indíthatunk el rezgéseket, amelyek mozgásba hozzák a külső köröket. Építkezünk, hidat verünk a társadalom és az Egyház közé.
