Márton Áron nyomában járt

Az ezeréves erdélyi (gyulafehérvári) egyházmegye Márton Áron utódára, a száz éve született Jakab Antal püspökre emlékezik. A nagy előd árnyékában talán kevesebb emléket őriz róla a szélesebb magyar közvélemény. Márton Áron káplánja egész életében nyomdokain haladt és Mesterének keresztjét hordozta.

Jakab Antal 1909. március 13-án született Kilyénfalván, többgyermekes székely családban. Mailáth Gusztáv Károly püspök 1934-ben szentelte pappá. Márton Áron főesperes, kolozsvári plébános 1937-ben egyházjogi tanulmányokra Rómába segítette, ahonnan doktorátussal tért haza. A második bécsi döntés után a kolozsvári helynökségen dolgozott. 1945-ben a gyulafehérvári teológia vicerektora és egyházjogprofesszora lett. Márton Áron püspök elhurcolása után ő lett az egyházmegye első „titkos ordináriusa”. Márton Áron, aki 1944-ben is egyetlen magyar főpásztorként készítette fel papjait körlevelével az elkövetkezőkre, letartóztatása előtt – a Szentszék tudtával – több „titkos ordináriust” jelölt ki az egyházmegye vezetésére. Számított arra, hogy követni fogja a bebörtönzött Áron püspököt, de azt aligha sejthette, hogy tizenhárom év nehéz börtön, részben ólombányában végzett kényszermunka vár rá.

1951. augusztus 24-én tartóztatták le. Megkínozták, majd a felsőbányai ólombányában dolgoztatták más papokkal együtt. Egy bányaomlás alkalmával csodával határos módon menekültek meg. Innen a Duna-csatornához került kényszermunkára. Tizenhárom év után szabadult, de csak a hatvanas évek közepén engedték hivatalosan papként dolgozni. Rokonainál végzett mezőgazdasági munkát. 1968-ban megengedték, hogy folytassa Gyulafehérvárott a professzori munkát.

1971. december 23-án VI. Pál pápa kinevezte Márton Áron segédpüspökévé, utódlási joggal. Ez az utódlás 1980. április 2-tól 1990. március 14-ig tartott. Ez a tíz esztendő, nyugdíjba vonulásáig, az erdélyi magyarság talán legnehezebb évtizede volt, a falurombolás ideje. Jakab Antal most is, akárcsak a börtönévek szenvedéseiben, helytállt. Mindent megtett kitűnő tárgyalókészséggel híveiért, papjaiért. Állandóan tapasztalnia kellett a hatóságok részéről a félrevezetést, a hazudozást. Sok kudarccal, sok sikerrel védte és építette is az egyházat. Több templom is épült az ő nehéz idejében. Végül saját kérésére vonult vissza betegen. 1993. május 5-én májrák betegségéből szólította magához az Úr hűséges szolgáját.

Bajor Andor kiváló erdélyi író, szerkesztő írta 1990-ben Jakab Antal püspökről: „Jakab Antalnak az egyházat kellett védelmeznie és a banditizmus erkölcsi szintjén álló állami vezetőkkel tárgyalnia. Egyenlőtlennek és teljesen reménytelennek tűnhetett az a jogi párbeszéd, amely papok kinevezéséért, teológiai hallgatók fölvételéért, omladozó templomok kijavításáért, vagy csak épületromok és romló lelkek megtartásáért folyt. Rejtélyes körülmények között meghalt papokért, titokzatosan eltűnt szellemi értékekért, lerombolásra ítélt templomokért, betiltott vallásos ünnepekért küzdött egész napos munkaidejében… Vele volt a papság, vele a hívei. És főként vele volt az Isten.”