Liturgia: A remény fohászai

Sokak számára dolgos vakáció ígérkezik: kötelességünk, hogy ha lehetőségünk van rá, önzetlenül segítsünk. A liturgia két módon is támogatja igyekezetünket. Egyrészt a körülmények megváltoztatásáért könyörgő szentmisék imádságaival. A kiszolgáltatott ember tisztában van teljes tehetetlenségével, és nem tud mást tenni, mint könyörögni. Íme a könyörgés szövege: Istenünk, a te intésedre engedelmeskednek a természet erői. Csillapítsd le a félelmetes viharokat, hogy hatalmad fenyítő erejének megszűnte legyen alkalom dicsőséged magasztalására. Az egyház imádságában telve van reménységgel, és bizakodva tekint előre. Egy másik mise imádságában így könyörög: Kérünk, add meg nekünk, hogy örvendezhessünk a vágyva vágyott tiszta időnek, és atyai jóságod ajándékait mindig a te neved dicsőségére és a mi üdvösségünkre használjuk. És ezek csak az egyház hivatalos liturgikus imái! Fel sem tudjuk sorolni azt a számtalan fohászt, könyörgést, amely az utóbbi időkben az ég felé szállt. Szintén a liturgia, a mise keretében történik az adományok gyűjtése. Az egyház ősi hagyománya volt, hogy a misére vitt adományokból félretették azokat, amelyekre nem volt szükség a misén, és átadták a rászorulóknak, a szegényeknek. Ezért a magyar egyház közösségei és egyes tagjai is lehetőségük szerint, de azt merem mondani, erejükön felül siettek segíteni a rászorulókon. Amikor a reménytelenség elönti az embert, szinte teljesen megbénul, és kimondhatatlanul hálás minden segítségért. A hívő embernek van azonban egy másik kötelezettsége is: bajba jutott, szenvedő, mindenüket elvesztő testvéreink mellé a vigasztalás szavaival is odaállni. El sem lehet mondani, milyen jelentősége van ennek a részvétnek! A lelki sebek ilyenkor sokkal mélyebbek, begyógyulásukhoz talán az egész élet is kevés. Az érintetteket éveken át kínozhatják még a tragédiák pillanatai, a tehetetlenség szörnyű órái, annak tudata, hogy életük munkájának eredményeit néhány nap alatt elvesztették. És a mindig kiszámíthatatlan események lehetőségétől sokan továbbra is rettegnek. Egyházunk bizakodó reménye töltsön el bennünket, amikor így imádkozunk: Mindenható, irgalmas Istenünk, tekints kegyesen gyötrődésünkre: könnyítsd meg gyermekeid terhét, és erősítsd meg hitünket, hogy mindig kétkedés nélkül bízzunk atyai gondviselésedben. Nagylelkűségünket Urunk, Jézus Krisztus táplálja. Ő nyilvános működése során a segítés sokféle lehetőségét mutatta be tetteivel és vigasztaló szavaival. Vigyük el szeretetét szenvedő embertársainknak, és mondjuk el minél többször a szenvedők nevében is: Jézus Szíve, bízom benned! A mindenkor segítő Szűzhöz pedig ezzel a sokszor ismételt fohásszal forduljunk: Most segíts meg, Mária, ó, irgalmas Szűzanya!