Szociokulturális értelemben liturgikus ünnepléseink kifejezik, megerősítik és elmélyítik szociális kapcsolatainkat: a liturgikus közösségben kicsiben leképeződik az egyház, illetve a társadalom egésze. Ezen közösségi identitásunk pedig minden ünnepléssel új megalapozást nyer, és az idővel folyamatosan alakul.
A liturgiában megjelenő szerepstruktúra leképezheti és megerősítheti az aktuális társadalom adott struktúráit, vagy akár azok ellentéteként is megfogalmazhatja magát, és azok ellenében is gyakorolható. Egyházi közösségeinkben nem egyszer láthatjuk, hogy a liturgia játékterén belül felszabadulnak a társadalmi státuszból fakadó hierarchikus viszonyulások, és egyházközségeink tagjai Krisztusban testvérként, Isten színe előtt egyenrangúként vesznek részt a közösségi ünneplésben.
A liturgikus ünnepléseket ugyanakkor szilárd szerepszerkezet határozza meg: ebből tudjuk meg, hogy a részvevők mit tegyenek és mit ne, mit mondjanak vagy mikor hallgassanak. „A liturgikus cselekmények végzése közben mindenki, a fölszentelt szolgák éppúgy, mint a hívek, csak azt tegyék, ami a dolog természete és a liturgikus szabályok szerint rájuk vonatkozik, de azt mind tegyék is meg.” (SC 28.)
A szerepek ily módon láthatóvá váló hálózata tulajdonképpen értelemhordozó jelszerkezet, szimbólumrendszer, egyfajta hierarchikus kód, amelyben hatalmi viszonyok: alá-, felé- és mellérendeltségek fejeződnek ki. Mivel e struktúra nélkül a sokféle cselekvés káoszba fulladna, tulajdonképpen ez teszi lehetővé a liturgikus közösség minden tagjának a tevékeny részvételét.
Az egyes szertartások próbája, az ünneplések összehangolt, figyelmes végzése híján méltó keret nélkül maradna nagyhetünk. Az egészséges társadalomban az alrendszerek mindegyike a maga saját kódja, sajátos programja, stratégiája szerint szolgálja a közösség egészének javát. Hasonlóképpen történik ez egy megfelelően előkészített liturgiában is. A templomtakarítóktól, -díszítőktől, a sekrestyésen, a szkólán és asszisztencián át a tevékenyen részt vevő hívőkig mindenki együttműködik a szertartáson elnöklő pappal a liturgikus történés alakításában. Az egyes szolgálattévők, résztvevők erőfeszítései pedig egy nagyobb egészbe rendeződve az egyházközség ünnepi liturgiájában egy magasabb minőség, a húsvéti misztérium kinyilvánítójává és hordozójává válnak.
