Homíliavázlat: Húsvét hajnalának első sugarai

Virágvasárnap van. Ma a liturgia a prédikáció. „Szent színjáték” zajlik le szemünk előtt, ahol mi is szereplőkké válunk. A keresztény ember liturgia által formált ember, hisz a szent liturgia az Istennel való találkozás helye – nem csupán cselekvés, hanem együtt cselekvés az Úrral. Mint megajándékozott veszek részt rajta. Objektív esemény, ahol nem mi vagyunk a főszereplők, hanem maga az Isten. Bárcsak egész életünk ilyenné válna!

Az Úr ünnepélyesen bevonul Jeruzsálembe. Hiszem, hogy Jézus minden évben átéli azt, amit mi nagyhéten ünneplünk. Mint valóságos ember is, visszagondol azokra az eseményekre, s mi elkísérjük őt a szenvedés és a feltámadás útján.

Virágvasárnap az „első felvonás”, helyszíne az Olajfák hegye (ágak megszentelése); a második az Olajfák hegyétől a Jeruzsálem kapujáig vezető út (bevonulás); a harmadik pedig a szent város (szentmise a templomban, passió). A mai nap megelevenednek az evangélium személyei: Krisztus, őt kell látnunk a papban és a körmeneti keresztben. A tanítványok serege a hívő nép, de különös szerep jut ma a gyerekeknek, akik a hozsannázó jeruzsálemi gyermekeket képviselik. Ha ők elhallgattak volna, akkor a kövek szólaltak volna meg. Ez a kijelentés ránk is vonatkozik. Ha mi nem éljük, hirdetjük az evangéliumot, a kövek fognak megszólalni.

Jézus bevonul a szent városba – ma a templomba, vagyis az én életembe, és felkínálja számomra az üdvösséget. Húsvét hajnalának sugaraiból már virágvasárnap világosságot kapunk. Tehát a véres nagypéntek arany ragyogása közepén helyezkedik el, bekeretezi a dicsőség, a feltámadás, a Lélek kiáradása. Aki ma bevonul, nem hódítani akar, alázatos és szelíd. Nem fehér lovon érkezik, nem harcokban győztes hadvezér, hanem a csatába induló, aki tudja, hogy mi vár reá.

Szinte odakiáltjuk: „Légy Uram, az én szívem királya is!” A gyerekek barkaágakat, ruhákat terítenek le, s velük igazán önmagunkat adjuk át a bevonuló Krisztusnak. Megtapasztalhatjuk, hogy ez az ősi, gyönyörű liturgia saját sorsomról, életemről szól: megélhettem már virágvasárnap dicsőségét, az elismeréseket, az ünnepet, majd volt részem a keresztben, mely el fog vezetni a feltámadásra. Azok, akik kihagyják a nagyhétből a húsvéti szent három napot, és csak húsvétvasárnap mennek el szentmisére – pusztán mert vasárnap van – olyanok, mint akik a színházba csak a harmadik felvonásra érkeznek meg. Igazán semmit nem fognak megérteni abból, ami előtte zajlott. Ez a névleg keresztény tömeg, aki csak a „happy endnek”, a feltámadásnak akar a részese lenni, mivel nagypéntek sosem volt életében csak feltámadás, amikor számára is megérkezik a kereszt, vajmi keveset fog tudni vele kezdeni. Nem könnyű húsvétot ünnepelnünk, ahogy karácsonyt sem. Negyven napon át böjtökkel és elhatározásokkal készültünk az ünnepre. Amikor megérkezik, nagyokat eszünk, rokonokat látogatunk, locsolunk. Elvész az ünnep. A feltámadás örömteli, felszabadult ünneplése helyett a lakmározás és a családi összejövetelek veszik el a figyelmünket a lényegről. Nincs baj ezekkel, az emberi örömökkel – a baj azzal van, hogy közben levesszük tekintetünket a lényegről. A készület fontosabbá vált, mint maga az ünnep. Az egyház nagyon bölcsen ötven napig ünnepelteti, ízlelteti velünk a feltámadás titkát.

Virágvasárnap van, amely rendkívül gazdag, végtelenül bonyolult és mégis isteni módon egyszerű. Az ünnep másik nagy mozzanata a passió éneklése. Ezen a napon az örömhír a mi Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedése. A „feszítsd meg" számunkra imádsággá válik. Ki lehet fejteni ezt a drámát? Ez virágvasárnap szíve. Benne van nagypéntek sötétsége, húsvét derengő hajnalfénye, ugyanakkor mivel mindez eucharisztikus keretben történik, nagycsütörtök is jelen van. Meg lehet pontosan fogalmazni, mit is ünneplünk? Egyszerűen: virágvasárnapot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..