Lelkiség

A görögkatolikus egyház hívei a vajhagyó vasárnappal érkeznek el a nagyböjt kapujához. Ugyanis másnap – a „tiszta hétfőnek” nevezett napon – ténylegesen elkezdődik számukra a nagyböjt szent időszaka. (A római katolikus híveknek hamvazószerdáig még hátra van két napjuk.) Ennek az utolsó vasárnapnak a liturgikus szövegei már egyértelműen a nagyböjti feladatra összpontosítanak. Az pedig nem más, mint a paradicsomi állapot visszaszerzése az érzékek megtisztítása és a test megfékezése révén. Vagyis a minél mélyebb és őszintébb bűnbánat.

Február 17.

A XII. századtól Európa-szerte jelentkeztek a szegénység és a vezeklés eszményét hirdető mozgalmak, melyek az evangélium hűbb követése mellett a fennálló társadalmi rend (így többek között az egyház hatalma és vagyona) ellen irányuló eszméket is képviseltek. Nem meglepő, hogy a papság kezdetben gyanakodva szemlélte ezeket a mozgalmakat. Sok közösséget eretneknek nyilvánítottak, ugyanakkor e megújulás nyomán bontakozott ki a ferences és a Domonkos-rend is.

A XIII. század elején hét firenzei kereskedő – Bonfiglio, Bonagiunta, Manetto, Sostegno, Amadio, Uguccione és Alessio – is megelégelte a sok hatalmi harcot. Lakóhelyük szüntelen háborúban állt a szomszéd államokkal. Közben a város is két részre szakadt: egymást támadták a pápa feltétlen fennhatóságát vallók és a világi császárság elsőbbségéért küzdők.

A szerzetesség és a Jézus-ima kapcsolata

A keleti kereszténység lelkiségi hagyományából Nyugaton leginkább a Jézus-ima ismert. A szív imájaként ismert rövid fohász – Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! – gyakorlatát és teológiáját a szerzetesség dolgozta ki. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola nemrég a Jézus-imáról és a keleti szerzetességről szóló konferenciának adott otthont. A szokatlanul nagy érdeklődést kiváltó tanácskozáson elhangzott gondolatokból szemezgettünk.

Mk 1,29–39

Az idei évben Márk evangélista kísér bennünket minden vasárnap. Ő kezdi írását a „Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliuma” szavakkal, és ezért nevezzük az újszövetségi Biblia első négy könyvét „evangéliumoknak”, vagyis az „örömhír közlőinek”. Márk evangéliuma a legrégibb a négy közül. Jézus halála után körülbelül negyven évvel írta Márk, aki még személyesen ismerte Jézust. Márk egy Máriának nevezett jómódú jeruzsálemi asszonynak volt a fia, akinek a házában gyülekeztek az első keresztények. E házba kopogott be Péter, amikor csodálatosan kimenekült fogságából.

A római liturgia történetéből

A VI–VII. századtól jelennek meg a normatív jellegű, vagyis kötelezően használandó liturgikus könyvek a római egyház életében. A kora középkori egyház könyveit nagyjából a következő műfajok szerint lehet csoportosítani: a) szakramentáriumok; b) igeliturgikus naptárak; c) antifónás könyvek; c) rubrikás könyvek vagy ordók.

A kereszténység egyáltalán nem a félelemkeltés, nem a fenyegetés vallása. Sokkal inkább Isten végtelen szeretetét hirdeti. Azét az Istenét, aki a Fiát sem sajnálta feláldozni az emberiség megmentéséért: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Nem véletlen, hogy görögkatolikus liturgiánk imádságaiban, énekeiben oly sokszor fordulunk az „emberszerető Isten” felé. A nagyböjti szent időszakot előkészítő vasárnapok sorában mégis van egy olyan, amely az ítéletre, illetve annak félelmetes mivoltára figyelmeztet bennünket. Mikor máskor, ha nem éppen ekkor kell ezt komolyan vennünk? Igaz, az elnevezés nem sokat mond erről, hiszen egyszerűen csak a „húshagyó vasárnapról” van szó. Viszont az előírt evangélium (Mt 25,31–46) az utolsó ítéletet állítja szemünk elé. S ezt ecseteli számunkra a nap fő éneke, a konták is.

Február 14.

Az egyház tizenegy Szent Bálintot, azaz Valentinust tart számon, közülük is háromnak egy napon, február 14-én van az emléknapja: az első egy római pap, a második Terni püspöke, a harmadik pedig egy afrikai provinciában mártírhalált halt hitvalló. Biztosat – ahogy számos III., IV. századi szentről – róluk sem tudunk, csupán a legendák őrizték meg történetüket. Éppen ezért Szent Bálint ünnepét 1969-ben kivették a liturgikus naptárból, ugyanakkor a nevet nem törölték a szentek sorából. Bálint azok közé tartozik, akiket – ahogyan Gelasius pápa fogalmazott – méltán tisztelnek az emberek, de akiknek tetteit egyedül Isten ismeri.

Mk 1,21–28

Jézus nyilvános működésének leírását Szent Márk a „kafarnaumi nap” hagyományegységével kezdi (Mk 1,21–39). Jézus tanít a zsinagógában, kiűzi a tisztátalan lelket egy emberből, aztán hazamegy Péter házába, ahol meggyógyítja annak anyósát, majd este a szombat elmúltával hozzá tóduló betegeket gyógyítja, hajnalban kimegy imádkozni, és reggel indul tovább más városok és falvak felé. Ez a hagyományegység példaszerűen mutatja be Jézus egy napját, melyet a tanítás, a gyógyítás és az imádság tölt ki.