Maga a bíboros, aki már várta letartóztatását, így emlékezik könyvében, amelyből a legfontosabb mondatokat idézzük: „A legsilányabb reverendámat öltöm fel és a legegyszerűbb püspöki gyűrűt és láncot viselem. Ha lefognak és rabolnak, úgy csupán ezektől fosszák meg az egyházat. Magamhoz veszek egy töviskoronás Krisztusképet is ezzel a felírással: Devictus vincit – Legyőzetve győz… December 26-án, délután 5 órakor irodaigazgatóm kísért le a kertbe utolsó sétámra… Szent István vértanú ünnepén este vesznek őrizetbe. Bejönnek az érseki palota udvarába. Visszaindulásra fordítják a gépkocsikaravánt, utána nagy zajjal betörnek a házba, s erős léptekkel jönnek fel első emeleti lakásomhoz. Este fél kilenc van. Én vacsora óta imazsámolyon térdelek. Imádkozom és elmélkedem. Hirtelen kitárul az ajtó s azon Décsi rendőrezredes lép be elsőnek. Megáll előttem: »Azért jöttünk, hogy letartóztassuk önt.« … Felszólított, hogy induljak velük. Én nem ellenkeztem. Kivettem a szekrényből télikabátomat, felöltöttem és kezembe fogtam a breviáriumomat. Elhagytuk a szobát. A folyosón is szoros gyűrű vesz körül. Házam népéből senki sincs a közelben. A házat megszálló mintegy 80 rendőrből jutott arra is, hogy tőlem távol tartsák őket. De édesanyám kilépett a vendégszobából, mert hallotta, hogy nagy zajjal visznek át a folyosón. Felsikolt. Visszafordulok, hogy elbúcsúzzam tőle. Nem akarnak engedni. Most azonban kitépem magam a rendőrgyűrűből, visszamegyek édesanyámhoz. Utánam jönnek. Édesanyám a nyakamba borul: Hová visznek, édes fiam? Én is veled megyek! – Csitítom, nem lehet. Megcsókolom kezét, arcát. Felzokog… Hatalmas lefüggönyzött autóba ültetnek. Így visznek el éjjel érseki székvárosomból Budapest felé. Próbálom elmondani a rózsafüzéremet, de a durva környezetből nem tudok kikapcsolódni, és úgy érzem, hogy a sötétség hatalma vesz körül…
Papjaimhoz intézett búcsúszavaim is eszembe jutottak: Mindig és mindenütt az történik velünk, amit az Úr rendel vagy megenged. Tudtán kívül még egyetlen hajszál sem esik le a fejünkről. Annyi más után elveheti a világ tőlünk ezt vagy amazt, de nem veheti el tőlünk a Jézus Krisztusba vetett hitünket. Ki választ el minket Krisztustól? Sem élet, sem halál, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől… Nem lehetünk tehát olyanok és nem viselkedhetünk úgy, mint akiknek nincs reményük és hitük… Éreznünk kell sokkal inkább, mint bármikor: látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is… Tőlünk telhetően munkálkodjunk Krisztus király országáért, amely az igazság és a kegyelem világa. Az oda vezető úton nem felejtjük el Tertullián szavait: bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk.” Így tanítja papjait a fogságba induló egyházfő, mi pedig a mai jeles ünnepen és a hatvanadik évforduló napján különös buzgósággal imádkozzunk Mindszenty József mielőbbi boldoggá majd szentté avatásáért.
