Előadásában a bíboros bemutatta Meszlényi Zoltán káptalani megválasztásának egyházjogi hátterét, ismertetve a megyés püspök helyettesítésére vonatkozó egyházjogi rendelkezéseket, illetve azok változásait. Részletesen bemutatta az esztergomi főegyházmegye vezetésének jogi állapotát Mindszenty József bíboros letartóztatása és Drahos János általános helynök halála után. A káptalani választást követően Meszlényi Zoltán segédpüspök ebben a helyzetben vette át az esztergomi főegyházmegye kormányzását, ami aztán szabadsága elvesztésébe, majd életébe került. A székfoglalót követően Bolberitz Pál, az akadémia elnöke és Stirling István főtitkár átadta Erdő Péter bíborosnak a Szent István-akadémia rendes tagjává kinevező oklevelet.
Átadták az idei Kerkai-díjakat
A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség (KIFE) által 2005-ben alapított Kerkai-díjat most, az esztendő végén, a szövetség közgyűlésének keretében adták át. Az elismeréssel a katolikus ifjúsági és felnőttképzés területén kiemelkedő teljesítményt felmutató munkatársakat, személyiségeket jutalmazzák – évente két kategóriában (ifjúsági képzés és felnőttképzés). Idén a két kitüntetett Laurinyecz Mihály az ifjúsági, illetve egy házaspár, Csermák Kálmán és felesége a felnőttképzési kategóriában.