Fotó: Merényi Zita
A főpásztor a nagy létszámú asszisztencia, a diakónusok, lektorok, akolitusok és jelöltek hosszú bevonulása után elmondja, mekkora öröm számára, hogy püspökként szent szolgálatba lépőket avathat. És nemcsak az ő számára, hanem a családok, az egyházközségek, az egyházmegye és általában az egész egyházi közösség számára is. A főangyalok ünnepének vigíliáján kérjük ma ehhez az angyalok támogatását, teszi hozzá.
Aztán elhangzik az olvasmány Dániel könyvéből az ég felhőin érkező Emberfiáról és a neki adott hatalomról. A szentlecke a Jelenések könyvéből való; Mihálynak és angyalainak a sárkánnyal, azaz az ördöggel és angyalaival vívott harcáról, a sátán legyőzéséről szól. Végül pedig következik az evangélium: Jézus és Nátánáel párbeszéde, amelyben szintén szóba kerülnek az angyalok.
Ezután felszólítják az avatásukat kérőket, a lektor- és akolitusjelölteket, hogy lépjenek elő, egyenként, név szerint. Amikor valaki a nevét hallja, „jelen”-nel kell válaszolnia. Ennek ünnepélyessége engem A Pál utcai fiúk seregszemléjére, „itt vagyok”-jaira emlékeztet. Elszántságot érzek ki belőle.
A prédikáció az angyalokról szól, a jókról és a rosszakról egyaránt. A főangyalokról: Mihályról (az egyházmegye védőszentjéről), Gáborról, Rafaelről, Jézusnak az angyalokhoz fűződő kapcsolatáról és a démonokkal való küzdelmeiről. Majd Szent Ágostont idézi a püspök: az angyal elnevezés hivatást és feladatkört jelent. „Angyaloknak”, Isten hírnökeinek kell lenniük a ma avatandóknak is: a lektorok hivatása az, hogy állandó szolgálattevőkként felolvassák Isten üzenetét, az akolitusoké pedig az, hogy eucharisztikus lakomában részesítsék testvéreiket. Az is fontos feladatuk, hogy segítsék a plébánost a közösség formálásában. Jézus evangéliuma hiteles hírnökeinek kell lenniük.
*
A 23 lektor és a 32 akolitus fehér ruhában egyenként a püspökhöz lép, elé térdel. A lektorok Bibliát vesznek át tőle, e szavak kíséretében: „Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben.” Az akolitusok megfogják a főpásztor által nyújtott kelyhet, miközben ezt hallják tőle: „Vedd ezt az Eucharisztia ünneplésére előkészített kelyhet, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál.”
*
A frissen felavatott akolitusok meglepetésként virággal kedveskednek a házastársuknak. Óriási mozgás indul meg, hogy minden érintett odaérjen a virágjáért, és mások – szülők, gyerekek, rokonság – sem tétlenkednek: odarohannak fotózni vagy csak azért, hogy a közelben legyenek a meghitt pillanatokban. Olyan érzésem van, mintha iskolai ünnepélyen, bizonyítványosztáson lennénk, mindenki izgatott, lelkes, és személyes ügyként éli meg, ami történik. A családoknak ez az intenzív bevonódása azt jelzi számomra, hogy valami, amire hosszú időn át úgy tekintettünk, hogy az „a papok dolga”, egyre inkább közösségi és családi üggyé válik, ami a mi aktivitásunkat is igényli.
„Ez a mai alkalom egyházi életünk súlyponti eseményeinek egyike, akárcsak a papszentelés – mondja a püspök zárásként. – Az angyalok Isten arcát szemlélik, ő pedig rájuk sugározza szentségét, amely tükröződik az arcukon. Legyen ilyen arcuk a ma avatottaknak is. És a papok segítőiként mindannyian találják meg a helyüket, a feladatukat az egyházközségekben.”
*
Nagy örömmel vesszük észre egymást Oszwald Ágival, akit még az Antióchiából ismerek. Akárcsak a férjét, Haszara Jancsit, akit épp most avattak akolitussá. A következő percekben rá várakozunk a sekrestye bejáratánál, de hiába, mert közben ő a többiekkel az oltárnál fényképezkedik. Amikor végül magunkhoz integetjük, János kissé ijedt arccal fogadja, hogy írni akarok róla, de gyorsan megnyugtatom: nekem elég az is, ha csak gratulálok, nem akarom elrontani ezt a szép estét. Örömmel látom, hogy ettől megnyugszik, sőt már ő nyugtatgat engem: pár szót szívesen mond a dologról.
Pécelen Ágival tagjai egy családos közösségnek, ott kérték föl, hogy végezze el a lektor-, majd az akolitusképzést. Ő úgy élte meg ezt, hogy magától az Úrtól érkezett hívás, személyes megszólítás volt. Sokat kapott a képzéstől, tudás és lelkiek terén egyaránt. Korábban visszahúzódó, zárkózott volt, és nem kapcsolódott be tevékenyen az egyházközség életébe. (Mivel görögkatolikus, amúgy is hol ide, hol oda járnak vasárnaponként.) Most viszont már minden adva van ahhoz, hogy többet tegyen a tágabb közösségéért.
