A hallgatóságból pedig – különös tekintettel a nemzetiségre (és olykor sajátos ismeretekre) – kit az elmaradt érvek, kit a sajátos gondolatok késztettek hozzászólásra a sajnos csak félig megtelt nagy és korszerű konferenciateremben. Az ismertebb tizenhárom franciaországi zarándokhely közül kiemelkedik két Mária-jelenés kegyhelye: La Salette és Lourdes. Előbbi a Francia-Alpok talán legszebb vidékén, Grenoble-tól mintegy ötven kilométerre délkeletre, a Gap felé vezető út közelében található, egészen közel ahhoz az Apres-les-Corps nevű kis községhez, ahol egy kalandozás kori magyar főrangú harcos maradványait találták meg 1885 júliusában, mészégetés közben. A térképeken is alig jelölt La Salette-Fallavaux falucska fölé magasodó, remek panorámájú hegyvonulat gerincén épült az a kisebb bazilika, amelyet egy Lourdes-nál jóval korábbi jelenés emlékére emeltek, 1800 méter magasságban. A Szűzanya és a jelenés szemtanúinak – azaz a két pásztorgyermek, Melanie Calvat és Maximin Giraud – szobra a templom előtt néhány lépésre áll, a csodás vizű forrás közelében, az 1846. szeptember 19-i találkozás helyén. A gyermekek kihallgatása és a máig ható Mária-üzenetek részbeni megismerése után Grenoble püspöke szorgalmazta elsőként 1851-ben a kegyhely elfogadását, több világi szervezet, sőt néhány egyházi személy ellenkezése dacára. Nem volt véletlen az erős ellenállás, hiszen az üzenet a franciák és más európai népek bűneinek sürgős elhagyását kérte. A püspök igen hajlott kora ellenére lóháton tette meg a kegyhelyre az utat, amely a szakadékok mellett ma is igencsak alázatra és figyelemre inti az autós utazót. Bámulatos, hogy napjainkban a nagy turistabuszok is milyen szép számban kapaszkodnak fel a zarándokhely épületegyütteséhez a sok helyütt korlátok nélküli, keskeny úton.
La Salette üzenetéről, a kiengesztelődésről nagyszerű könyvet írt Marcel Schlewer (amelyet igen megtisztelően a helyszínen dedikált nekünk), Így hát válaszd az életet címmel, amelyet magyar nyelven nemrég jelentetett meg az Új Ember. A viharos életű, La Salette-ben végleg megnyugvást találó szerző (egykori katona, emberjogi harcos) könyvének javaslata az, hogy a Szűzanya-zarándokhelyek felkeresésekor ne valamiféle búvóhelyekre igyekezzünk, hanem e megszentelt helyekről megtisztult látásmóddal térjünk vissza életünk hétköznapjaiba, küzdelmeibe. Igaz keresztényként – minden körülmény ellenére –, akár az ellenség szeretetével, az olykor lehetetlennek tűnő kiengesztelődés alázatos és nehéz útját is vállalva. Ilyen lelkülettel tervezhették a vendéglátók a három éve tartó előadás-sorozatot, amelynek idén az egyesület is részese lehetett. Így illesztették be a „nehezebb lélegzetű” tematikába a szelídebb Szent Erzsébet-előadást is. A konferenciaterem mozivásznán már az első napon láthatóvá és hallhatóvá váltak – Szöllősi Annamária fordításában – Erzsébet legszebb európai, sőt tengerentúli emlékei, közel száz válogatott felvételen. A Magyarok és szomszédjaik című háromnapos kollokvium minden napja külön mottót kapott. Az első nap címe ez volt: Hogyan látják a magyarok Magyarországot? A kérdés kapcsán Kocsis István budapesti történész adta meg a konferencia megnyitó gondolatát, a megfontolandó kulcsmondattal: „A megbékélés kulcsa az igazmondás.” Ennek fényében alapos elemzést tárt a hallgatóság elé az elszakított nemzetrészek egyre erősödő kiszolgáltatottságáról, mégis keresve a már-már lehetetlennek látszó kiengesztelődés gyakorlati megoldásait. Majd Zirkuli Péter szólt az emlékek és indulatok szerepéről a nemzetiségek életében s a geopolitikai tényezőkről. Ezt követte egyesületünk már említett Szent Erzsébet-előadása, külön kiemelve a magyar szent tiszteletét a határon túli területeken. Kelemenné Farkas Márta, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára vezette fel azokat a vitaindító kisfilmeket, amelyek Trianon szomorú „eredményeit” mutatták be a közönségnek: a Gyulafehérvártól Trianonig és a Trianon és az egyházak című megrendítő alkotást. Este a csíksomlyói búcsú képei jelentettek megkapó színfoltot a közönség fáradhatatlan részének.
A második nap kérdésfelvetése a következő volt: „Miként látják Magyarországot szomszédai?” Stanislas Rabiej atya, az Opolei Egyetem teológiai karának rektora Adualista monarchia az egység szolgálatában Európában címmel ismertette egy tanulmányát, majd lengyel fiatalok adtak gyors történelmi áttekintést egy kisfilm keretei között: Tények és mítoszok a lengyel- magyar barátságban címmel. Szellemes remekmű volt ez a képsor, a közös küzdelmektől a „kis Polski”-ig. Ezt követően Dan Culcer franciaországi román esszéíró Románok és magyarok címmel tartott előadást, melynek pozitív témájaként értékelhető a két állam összefogása a környezetpusztító multinacionális vállalkozásokkal szemben. Délután a Márton Áronról, majd a rutén szenvedésekről, illetve a Babba Mária-képről szóló kisfilmek után a bazilikába sétálhattunk át a részvevőkkel egy ökumenikus imára. Végül a magyar himnusz eléneklése következett, amellyel a kiosztott szórólapok alapján még francia barátaink is megpróbálkoztak. Az estet a zarándokhelyen dolgozó fiatal magyar, lengyel, ukrán, cseh, szlovák és orosz önkéntesek ajándékaként üdítő és színes műsor zárta. A harmadik nap már „a kiengesztelődés távlatai” felé kívánt tekinteni. E nap programjai közül kiemelhető Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem professzorának igen részletes előadása, A magyar nyelvű oktatás Romániában, történelem és perspektívák címmel. A rendezvény utolsó kisfilmjeinek sorában kivételes szépségű öltözetekkel láthattunk egy konfirmációt Bánffyhunyadon, majd egy kis délvidéki magyar hívő közösség megpróbáltatásait, illetve háború utáni talpon maradását csodálhattuk meg. Az utolsó este az emberekkel megtelt bazilikában valóban nagyszerű lelki és szellemi élményben lehetett részünk: imavirrasztásban, a nemzetek közös, többnyelvű énekes előadásában, közös gyertyás kivonulásban a jelenés helyére, s a csillagoktól borított ég alatt mindnyájunkat megérintett La Salette örök emléke…
A Szent Erzsébet-kiállítás ismét hazai tájakra költözött: Szent Ferenc évében ősszel elsőként Vácott, a ferences templomban látható. Kiállítóként csak köszönettel gondolhatunk a váci egyházmegye és a lyoni magyar katolikus misszió önzetlen támogatására. A konferencia számos kapcsolatot is teremtett. Megismerkedhettünk egy nagyszerű és igen művelt francia emberrel, Philippe Pouzoulet-val, a La Salette-i Európai Találkozók Egyesületének (Association Rencontres Européennes de la Salette, ARES) titkárával, aki többek között így nyilatkozott: „…elfeledjük Magyarországot, mivel nem akarunk emlékezni…” Victor Hugo, Charles Louis Chassin, Jules Michelet és több más érzékeny lelkiismeretű, magyarbarát francia megnyilvánulásának folytatását éreztem szavaiban. A félig-meddig zarándokként érkező előadók, a mérsékelt létszámú és vérmérsékletű hallgatóság, az atyák lendületes vidámsága, a szervezők figyelmessége – élen a mindenre ügyelő Nicole Hascouet-val – azt bizonyította, hogy mindenki ügyelt arra, hogy a kollokvium „párbeszéde” semmiképpen se alakuljon „perbeszéddé”. Még a szlovákiai nyelvtörvény árnyékában sem… (Hiszen az alapvető emberi jogi normák érvényesítésének amúgy sem itt van a helye.) Nekünk, az egyesület három tagjának sok tanulság és a szép emlékek mellett mindenekelőtt a megtisztulást, a tisztító forrásvizet is adta Notre-Dame de La Salette, a zarándokként való visszatérés gondolatával…
és Szöllősi Annamária
Magyar Emlékekért a Világban Egyesület
