Kultúra

An­gol—ame­ri­kai csa­lá­di film (1987)

„Vis­­sza­gon­dolt az öz­vegy her­ceg­as­­szony­ra, akit ha­lál­ra ijesz­tett, mi­kor ott állt csip­ké­i­vel és gyé­mánt­ja­i­val a tü­kör előtt: eszé­be ju­tott a négy szo­ba­lány, akik ideg­gör­csöt kap­tak, mi­kor rá­juk vi­gyor­gott az egyik ven­dég­szo­ba füg­gö­nye mö­gül; vis­­sza­em­lé­ke­zett a köz­ség lel­ké­szé­re, aki­nek el­fúj­ta a gyer­tyá­it, mi­kor az ké­ső éj­jel ki­lé­pett a könyv­tár­szo­bá­ból — az­óta is már­tír­ja volt ideg­ba­já­nak, bár Sir William Gull ke­ze­lé­se alatt ál­lott; az­tán eszé­be ju­tott Ma­dame de Tre­mouil­lac, aki egy ko­ra reg­gel ar­ra éb­redt, hogy a kan­dal­ló mel­let­ti ka­ros­szék­ben egy csont­váz ül és a nap­ló­ját ol­vas­gat­ja.” — így gon­dol­ko­dott a canterville-i kas­tély kí­sér­te­te, mi­u­tán olyan ar­cát­lan­ság ér­te, hogy há­rom­száz éves, be­rozs­dá­so­dott vég­tag­ja­i­nak be­ola­jo­zá­sát vis­­sza­uta­sí­tot­ta a kas­tély leg­újabb la­kó­ja. A kí­sér­tet-já­rás, a szűn­ni nem aka­ró vi­har és éj­sza­kai ne­sze­zés, vagy az el­tün­tet­he­tet­len vér­folt okát Oscar Wilde me­sé­je mond­ja el — mely a lát­szat­tal és a so­kat­mon­dó cím­mel el­len­tét­ben — a fé­le­lem és a gyá­va­ság he­lyett a bá­tor­ság­ra és cse­lek­vés­re ta­nít.

Ma­gyar port­ré­film (2000)

Sze­ge­di egye­te­mi éve­im ide­jén gyak­ran szem­be­sül­tem az­zal, amit Temesi Fe­renc Por cí­mű két­kö­te­tes, le­xi­kon­sze­rű csa­lád­re­gé­nyé­ben meg­írt. A Por­ló­don ját­szó­dó, iro­dal­munk­ban el­ső szó­tár­re­gény kü­lön­le­ges vál­lal­ko­zás, száz­negy­ven évet ível át, több mint ezer­egy­száz ol­da­lon, s hat nem­ze­dék sor­sát raj­zol­ja meg. Az író Bá­lint Sán­dor­nak aján­lot­ta mun­ká­ját. Ba­lázs Gé­za nyel­vész úgy vé­li, Temesi tu­do­má­nyos föl­ké­szült­ség­gel ír olyan szép­iro­dal­mat, amely „sa­ját tö­re­dé­kes­sé­günk­re, »por­szem vol­tunk­ra«, él­mény­vi­lá­gunk­ra, kör­nye­ze­tünk­re, s ta­lán nem­ze­dé­ki gyö­ke­re­ink­re, meg­is­mé­tel­he­tet­len­sé­günk­re és to­vább­foly­ta­tó­dá­sunk­ra is rá­döb­bent.” A film az 1949-ben szü­le­tett, Jó­zsef At­ti­la-dí­jas al­ko­tót mu­tat­ja be, aki­nek idén je­lent meg Bar­tók cí­mű „áldokumentumregénye”.

Ro­mán do­ku­men­tum­film (2010)

Nem tu­dom, hogy össze­ha­son­lí­tot­ta-e már va­la­ki a ke­let-eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta rend­sze­re­ket ab­ból a szem­pont­ból, hogy me­lyik­nek a tit­kos­rend­őr­sé­ge volt a leg­ag­resszí­vabb, me­lyik volt kö­zü­lük a leg­gát­lás­ta­la­nabb. Az biz­tos, hogy a ro­má­ni­ai Securitate az el­sők kö­zött len­ne. Azt vi­szont bát­ran ki­je­lent­het­jük, hogy bár az egy­há­zak min­den kom­mu­nis­ta rend­szer leg­főbb el­len­sé­gei kö­zé tar­toz­tak, a ro­má­ni­ai ka­to­li­ku­sok két­sze­re­sen is a ha­ta­lom út­já­ban vol­tak. Nemcsak val­lá­suk, ha­nem ma­gyars­águk mi­att is. Pálfi Gé­zát, a fi­a­tal ka­to­li­kus pa­pot Már­ton Áron gyu­la­fe­hér­vá­ri püs­pök­kel ápolt kap­cso­la­ta mi­att fi­gyel­tet­te a Securitate. Vá­lo­ga­tott esz­kö­zök­kel pró­bál­ták el­le­he­tet­le­ní­te­ni, ké­sőbb meg­tör­ni. 1984-ben a tit­kos­szol­gá­lat bör­tö­né­ben halt meg. Maksay Ág­nes do­ku­men­tum­film­je fő­haj­tás a már­tír­sor­sú ma­gyar ka­to­li­kus pap előtt.

Be­mu­ta­tó az Ope­ra­ház­ban

Az Er­kel-élet­mű el­ső ma­ra­dan­dó ope­ra-re­mek­mű­ve, a Hu­nya­di Lász­ló cí­mű há­rom fel­vo­ná­sos tör­té­nel­mi ope­ra 1841—43 fo­lya­mán szü­le­tett. Szö­veg­könyv­ét Tóth Lő­rinc Két Lász­ló cí­mű drá­má­ja alap­ján Eg­ressy Bé­ni ír­ta. Si­ke­rét je­len­tős rész­ben a nem­ze­ti tör­té­ne­ti köz­tu­dat­hoz kö­tő­dő, sze­ren­csés té­ma­vá­lasz­tá­sá­nak kö­szön­het­te. A ma­gyar tör­té­ne­lem di­cső­sé­ges idő­sza­ka — a Hu­nya­di­ak ko­ra — mű­vész kor­tár­sa­i­hoz ha­son­ló­an Er­kelt is fog­lal­koz­tat­ta. Az ope­ra azon­ban nem csak a nép­sze­rű té­ma, a kor­tár­sak­nak szó­ló ak­tu­á­lis po­li­ti­kai üze­ne­te mi­att emel­ke­dik ki a ko­ra­be­li ma­gyar dal­mű­vek kö­zül. A ver­bun­kos ha­gyo­mányt ala­pul ve­vő mű ze­nei ér­té­ke­i­vel, meg­ra­ga­dó dal­lam­vi­lá­gá­val, fej­lett ze­ne­drá­mai épít­ke­zé­sé­vel, gaz­dag jel­lem­for­má­lá­sá­val meg­te­rem­tet­te a ma­gyar ope­rát, mely sa­já­tos nem­ze­ti szí­ne­i­vel új is­ko­lát kép­vi­selt az eu­ró­pai ope­ra­iro­da­lom­ban.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2009)

A fran­cia Azúr­par­ton a XX. szá­zad ele­jén sok ma­gyar nya­ralt. Pá­rizs után ezen a vi­dé­ken le­he­tett a leg­gyak­rab­ban ma­gyar szót hal­la­ni, itt volt a leg­pezs­gőbb ma­gyar élet. Ady End­re egyik 1904-es fel­jegy­zé­se ar­ról árul­ko­dik, hogy még a bor­bély is meg­ta­nult ma­gya­rul kö­szön­ni és ká­rom­kod­ni. Jó­zsef At­ti­la is el­töl­tött kis időt a fran­cia Ri­vi­é­rán, de sok más mű­vész ne­vét em­lít­het­nénk. A Cote d’Azur ked­velt tu­ris­ta cél­pont, és nap­ja­ink­ban is él­nek és al­kot­nak itt ma­gya­rok. A film be­mu­tat­ja e nap­fé­nyes vi­dé­ket, ahol so­ha nincs tél, s min­dig azúr­kék ten­ger­víz vár­ja az uta­zót. Meg­is­mer­ked­he­tünk a szá­zad­for­du­ló és a XX. szá­zad hí­res és a vi­dé­ket já­ró iro­dal­má­ra­i­val, kép­ző­mű­vé­sze­i­vel, akik meg­for­dul­tak itt, a Föld­kö­zi-ten­ger va­rázs­la­tos vi­dé­kén. Olyan fran­cia-ma­gyar hely­szí­ne­ket lát­ha­tunk, ame­lyek ösz­­sze­kö­tő kap­csot je­len­te­nek a két kul­tú­ra kö­zött.

An­gol ka­land­film (1989)

Aki ked­ve­li a tör­té­nel­mi, kosz­tü­mös ka­land­fil­me­ket, az szer­da es­te ké­nye­lem­be he­lyez­he­ti ma­gát a té­vé­ké­szü­lék előtt. A for­du­la­tok­ban bő­vel­ke­dő tör­té­net­ben Cromwell „vas­bor­dá­jú” se­re­ge elől me­ne­kül II. Kár­oly ki­rály, Lord Lucius se­gít­sé­gé­vel. A lord az or­szág­ban ma­rad, és Silver Blade ál­né­ven az úton­ál­lók leg­hí­re­seb­bi­ké­vé vá­lik. Ő men­ti meg La­dy Pantheát egy nem­kí­vá­na­tos há­zas­ság­tól. A la­dy nem­csak meg­men­tő­jét, ha­nem sze­rel­mét is lát­ja az ál­ar­cos ka­lan­dor­ban. A ki­rály vis­­sza­ke­rül trón­já­ra, de a lord foly­tat­ja ka­lan­dor éle­tét. Az ud­va­ri int­ri­kák La­dy Pantheát a ki­vég­ző­hely­re jut­tat­ják, de új­ra meg­je­le­nik meg­men­tő­je, Silver Blade. A ki­rá­lyi kegy se­gí­ti a la­dy és az úton­ál­ló bol­dog­sá­gát.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film-so­ro­zat (1982)

A kol­lek­tív em­lé­ke­zet fel­ada­ta, hogy fel­tár­ja és fel­dol­goz­za a nem­zet múlt­ját. Nem­csak a di­cső­sé­ges pil­la­na­to­kat, de a tö­me­ge­ket súj­tó tra­gé­di­á­kat is. Ez utób­bi­ak ta­nul­má­nyo­zá­sa gyak­ran más úton el nem ér­he­tő ta­nul­sá­gok­kal szol­gál. De a kol­lek­tív em­lé­ke­zet nem va­la­mi­fé­le élés­kam­ra, aho­vá ele­gen­dő kész fel­is­me­ré­se­in­ket egy­szer el­rak­tá­roz­ni. Min­den nem­ze­dék­nek elöl­ről kell kez­de­nie az is­mer­ke­dést sa­ját múlt­já­val — le­he­tő­leg el­hall­ga­tott fe­je­ze­tek nél­kül. Sá­ra Sán­dor több mint hu­szon­öt órás do­ku­men­tum­film-epo­sza a né­met kö­ve­te­lés­re meg­ala­kí­tott 2. ma­gyar had­se­reg dics­te­len meg­sem­mi­sü­lé­sét mu­tat­ja be a Don-ka­nyar­ban 1942—43-ban. Egy olyan ese­ményt, mely­nek rész­le­te­i­ről — bár több mint szá­zez­ren vesz­tek oda — a film­hír­adók pro­pa­gan­dá­já­tól sü­ket köz­vé­le­mény so­ká­ig nem sze­rez­he­tett tu­do­mást.

Ame­ri­kai film­so­ro­zat (2007)

A hi­deg­há­bo­rús idő­szak so­rán va­ló­já­ban min­den fron­ton folyt a harc, ki­vé­ve az iga­zit, a ka­to­na­it. Mind­ez per­sze nem azt je­len­tet­te, hogy az esz­kö­zök te­kin­te­té­ben sok­kal kí­mé­le­te­seb­bek let­tek vol­na a szem­ben ál­ló fe­lek. Csu­pán ar­ra kel­lett fi­gyel­ni­ük, hogy le­he­tő­leg ti­tok­ban ma­rad­ja­nak az egy­más el­le­ni ak­ci­ók. A Truman el­nök ál­tal lét­re­ho­zott CIA te­vé­keny­sé­gé­nek rész­le­te­i­ről rá­adá­sul nemcsak a köz­vé­le­mény, ha­nem az ame­ri­kai Kong­res­­szus sem tu­dott szin­te sem­mit. Költ­ség­ve­té­se, sze­mé­lyi ál­lo­má­nya és mű­kö­dé­se csak né­hány benn­fen­tes előtt volt is­me­re­tes. Mikael Salomon minisorozata nemcsak azért ér­de­kes, mert meg­pró­bál­ja re­konst­ru­ál­ni a vi­lág leg­be­fo­lyá­so­sabb hír­szer­ző ügy­nök­sé­gé­nek hi­deg­há­bo­rús tény­ke­dé­sét, ha­nem azért is, mert kü­lön fog­lal­ko­zik a Cég ‘56-os sze­re­pé­vel. Néz­zük meg, hát­ha oko­sab­bak le­szünk egy ki­csit!