Fotó: Lambert Attila
Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével ünnepelték az öröm vasárnapját.
Emberek gyülekeznek a harmadik adventi vasárnap délelőttjén Himod határában. Fehér a táj; ameddig a szem ellát, nagy havas síkságon pihenhet a tekintet. Így, igazi ünnepváró, decemberi ruhába öltözötten köszönti a vidék az öröm vasárnapján az ősei szülőfalujába érkező Michael August Blume-ot, Magyarország júliusban kinevezett apostoli nunciusát.
A gyülekezők egyre többen vannak – talán itt van már az egész falu, hogy fogadja messzire szakadt lányának hazatérő unokáját. A polgármester és a helyi közösségek képviselői zászlóval, lovas szekérrel várják a vendéget, aki Veres Andrással, a Győri Egyházmegye főpásztorával, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével érkezik.
A mindig mosolygó, szelíd verbita szerzetes, hazánk apostoli nunciusa az Amerikai Egyesült Államokban, South Bendben látta meg a napvilágot 1946-ban. A Magyarok Nagyasszonya-plébánia közösségéhez tartozott, a Magyarok Nagyasszonya-iskolába járt szülővárosában. Aztán nem tűzoltó lett, és nem katona, nem vadakat terelő juhász… Bár ez utóbbi nem áll messze az igazságtól: pásztor lett ugyanis – szerzetes és pap, diplomata. A világ számos pontján szolgált élete során, a legtöbbet Afrikában. És e világot látott pásztor most hazánkba érkezett. Ez a hazája neki is, különösen ez a kicsi rábaközi falu: Himod. Michael August Blume nagyanyja ezen a településen született 1881-ben, innen került a távoli Amerikába.
A falu határában felhangzik az „Isten hozta!” köszöntés, az arcokon derű. Az egyházközség világi elnöke egy himodi mondást idéz, amely e találkozás alkalmával különösen találó. A himodiak úgy tartották, mondja, hogy mire Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, addigra a himodi ember megkapálta a kukoricát. A mosolygó arcokat még inkább elönti a derű. Játék ez a különös mondás, a nép leleménye, s tanúságtétel a szorgalomról és a föld szeretetéről.
Az első út a temetőbe visz. Blume nuncius koszorút helyez el a temető keresztjénél, és imát mond az itt nyugvókért, köztük azokért, akiktől ő maga is származik.
Az ünnep ezután a Kisboldogasszony-templomban folytatódik; a legfontosabb eseménnyel, a szentmisével. Hazánk apostoli nunciusa együtt ünnepel nagyanyja falujának népével. A főcelebráns Veres András püspök; Michael August Blume mellett Tóth Imre plébános és Depaula Flavio Silvio SDB koncelebrál.
Gaudete vasárnap van. A Szentszék hazánkba rendelt nagykövete magyarul biztat az örömre: „Örvendezzetek az Úrban mindenkor!”
Az Isten jelenléte örömet hoz a szívünkbe, és a mi szívünk nem talál sem nyugalmat, sem örömöt, csak őbenne – halljuk a szentbeszédben. Majd a szentleckében az egyszer már elhangzott szavak szólalnak meg ismét, Szent Pál szavai: „Örvendezzetek az Úrban mindenkor; újra csak azt mondom: örvendezzetek!” Nem lehet ezt elégszer elismételni. „Mert az Úr közel van. Nagyon közel.”
Ezen a reggelen azért gyűltünk össze, hogy örvendezzünk az Úrban – halljuk, majd a hála szavai következnek: „Boldog vagyok, hogy találkozhatom azoknak az embereknek a leszármazottaival, akik engem a hitben fölneveltek, akik megtanítottak az igaz hitre, a szeretetre és a könyörületre.” Ezt követően az evangéliumi szakaszról (Lk 3,10–18) szól a homília. Keresztelő János meghirdette Isten örömét és szeretetét az embereknek. Egyszerű, hétköznapi emberekhez szólt, akik megkérdezték tőle, mit kell tenniük, hogy kedvére legyenek Istennek. János egyszerű és gyakorlatias szavakat mond: amim van, meg kell osztanom azokkal, akik szükséget szenvednek. A vámosoknak pedig ezt tanácsolja: ne szedjenek be több adót annál, mint amire fölhatalmazásuk van, vagyis az igazságosság szellemében végezzék munkájukat. János megoldása tulajdonképpen nagyon egyszerű: úgy kell végeznünk a kötelességeinket, ellátnunk hivatásunkat, hogy az megfeleljen az isteni igazságosságnak és irgalomnak. A Keresztelő a kérdésekre adott válaszokkal megmutatja az igaz örömökhöz vezető utat. Zárásképpen ismét egy biztatás következik. Imádkozzunk Assisi Szent Ferenc szavaival: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé (…) Mert amikor adunk, akkor kapunk, mikor megbocsátunk, nyerünk bocsánatot, amikor meghalunk, születünk meg az örök életre.”
Blume nuncius atya az átváltoztatás szavait és a szentmise több szövegét is magyarul mondja ősei szülőfalujában. Még csak néhány hónapja szolgál hazánkban, de tanulja, gyakorolja ősei szép nyelvét.
A liturgia zenei szolgálatát Bohner Anna, a szegedi tudományegyetem hallgatója végzi a plébániatemplom orgonáján, amelyet Albert Miklós orgonaépítő mester a látogatás alkalmából restaurált.
A szentmisét gyertyagyújtás követi a templom előtt. Adventi vers és énekek hangzanak el a helyi nyugdíjasok tolmácsolásában; a nunciust itt Áldozó István, a győri levéltár főlevéltárosa köszönti.
Az ünnepnap a kultúrházban folytatódik ebéddel és köszöntőműsorokkal. Jelen van, együtt ünnepel a falu a nem mindennapi vendéggel ebben a nagy közösségi térben. Módos Ferenc polgármester röviden felidézi Himod történetét, kiemelve azt az időszakot, amikor oly sokan – köztük Michael August Blume nagyanyja, Kocsis Anna – elhagyták a szülőföldjüket. Mielőtt búcsúzik, a nuncius kedves szavakkal fordul az ünneplőkhöz. Arra emlékeztet, hogy Krisztusban, keresztényként mind egy család vagyunk, majd megköszöni a szíves fogadtatást, a befogadást; azt, hogy hazajöhetett Himodra. Végül magyarul kíván áldott karácsonyt és boldog új évet a jelenlévőknek.
