Korunk emberének látóhatára

A főpásztorok összejövetelének témája: „Isten szava az egyház életében és küldetésében.” A szertartáson a pápával együtt miséztek a szinódusi atyák: ötvenkét bíboros, közöttük Erdő Péter magyar prímás, továbbá a keleti egyházak tizennégy tagja, negyvenöt érsek, százharminc püspök és nyolcvanöt pap. A főpásztorok között volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Udvardy György esztergom–budapesti segédpüspök.

A pápa ismételten leszögezte, hogy az evangélium hirdetése az egyház létezési oka. Arra buzdította az egykor hitben gazdag nemzeteket, hogy ne távolítsák el látóhatárukról Istent. Csak Isten szava változtathatja meg valóban az ember szívét – ez az az üzenet, amellyel XVI. Benedek a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikát zsúfolásig megtöltő hívekhez fordult. „Mindnyájan érezzük, mennyire szükséges, hogy életünk középpontjába helyezzük Isten szavát, hogy befogadjuk Krisztust, mint egyetlen Megváltónkat, aki maga Isten országa. Fontos, hogy világossága fénnyel árasszon el minden emberi környezetet, a családtól kezdve az iskoláig, a kultúra, a munka, a szabadidő, a társadalom és életünk egyéb területeit. A Szentatya arra a szoros kapcsolatra mutatott rá, amely Isten szavának hirdetése és a szentmiseáldozat között fennáll. Amikor Isten szól hozzánk, mindig válaszra vár. Üdvözítő cselekvése igényli az emberi együttműködést, szeretete viszonzásra vár.

Az egyház számára elsődleges feladat, hogy Isten szavából táplálkozzék – mondta XVI. Benedek pápa. Ha az evangélium hirdetése az egyház létezési oka és küldetése, nélkülözhetetlen, hogy maga is jól ismerje és megélje azt, amit hirdet. Csak így válhat hihetővé prédikációja az emberi gyengeségek ellenére. A Szent Pál-évre való tekintettel Benedek pápa felidézte a Népek Apostolának példáját. Pál Isten szavának rettenthetetlen tanúja és hírnöke volt, aki így kiáltott: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9, 16) Még sokan vannak, akik nem találkoztak az evangéliumi tanítással, másoknak, bár keresztény képzésben részesültek, elhalványult lelkesedése, és csak felületes a kapcsolata Isten szavával. Ismét mások pedig eltávolodtak a hit gyakorlatától, és új evangelizálásra van szükségük. Nélkülözhetetlen tehát, hogy minden földrész keresztényei mindig álljanak készen arra, hogy megfeleljenek mindenkinek, aki reménységükről kérdezi őket (vö. 1Pt 3,15). A vasárnapi evangéliumi szakaszra utalva a pápa megállapította, hogy Isten, bár soha nem hűtlen az üdvösség ígéretéhez, gyakran büntetéshez folyamodik. A Szentatya azokra az egykor virágzó keresztény közösségekre gondolt, amelyek ma már nem léteznek és csak a történelemkönyvek emlékeztetnek rájuk. Korunkban is vannak olyan nemzetek, amelyek egykor gazdag hittel rendelkeztek, most pedig elveszítik önazonosságukat, egy bizonyos pusztító modern kultúra hatására. Van, aki úgy döntött, hogy Isten meghalt, és saját magát nevezi „istennek". Azt véli, hogy sorsa egyedüli alakítója, a világ abszolút tulajdonosa.

A Szentatya a következő kérdéseket tette fel: vajon valóban boldogabb és szabadabb- e az ember, amikor eltávolítja látóhatáráról, és halottnak nyilvánítja Istent? Amikor az emberek saját maguk abszolút urának és a teremtés egyedüli tulajdonosának hirdetik ki magukat, vajon valóban tudnak-e olyan társadalmat építeni, amelyben a szabadság, az igazságosság és a béke uralkodik? A valóságban ezáltal nagyobb teret engednek a hatalom önkényének. Az ember magányossá válik, a társadalom pedig megosztott lesz. Az egyház fáradhatatlanul továbbra is hirdeti Krisztus üdvözítő jó hírét, mint ahogy ma is ez történik a Népek Apostolának szentelt bazilikában. Szent Pál elsőként hirdette az evangéliumot Kis-Ázsia és Európa nagy kiterjedésű területein. XVI. Benedek pápa homíliája végén Máriához fohászkodott, hogy tanítson meg bennünket arra, hogy hogyan hallgassuk a Szentírás szavait, és hogyan elmélkedjünk róla olyan benső érlelődési folyamatban, amely soha nem választja el az értelmet a szívtől. A pápa az Isten szavával foglalkozó püspöki szinódusról szólt az úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében is. A Szent Péter teret megtöltő híveket arra emlékeztette, hogy a szinódusi dimenzió az egyház alkotóeleme. Azt jelenti, hogy minden nép és kultúra Krisztusban egyesülve halad közösen, őt követve, aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” A VI. Pál által 1965-ben létrehozott intézmény lehetővé teszi a pápa és az egész világ püspökei közötti szoros egységet és együttműködést. Elősegíti egyetértésüket a tanbeli és a pasztorális kérdésekben.