Kik a szerzetesek?

Fotó: Halász Gábor

 

Ferenc pápa kezdeményezésére 2015-ben ünnepeltük a szerzetesek évét. Ebben az esztendőben, szeptemberben, a budapesti Fuga Galériában, Szerzetesek címmel nagyszabású fotókiállítást rendeztek, amely betekintést nyújtott a magyarországi női és férfi szerzetesi közösségek mindennapjaiba, belső életébe, istentiszteletébe.
A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a Párbeszéd Háza segítségével a Tihanyi Bencés Apátság most újra bemutatja a több mint száz fényképből álló válogatást. A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban a tárlatot ünnepélyes keretek között nyitotta meg Barkó Ágoston OSB igazgató, Haris László kurátor, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és Korzenszky Ri­chárd OSB, a tihanyi apátság nyugalmazott elöljárója.
A kiállító művészek: Ádám Gyula, Bege Nóra, Benkő Imre, Horváth M. Judit, Katkó Tamás, Kőhalmi Péter, Korzenszky Richárd OSB, Pilló Ákos, Somogyi Márk, Stalter György, Szamódy Zsolt Olaf, Szilágyi Lenke. A kiállítás rendezésében a kurátort Mátéffy Balázs segítette.
Megnyitóbeszédében Korzenszky Richárd több tihanyi élményét is megosztotta a hallgatósággal. Azokról az időkről mesélt, amikor a „barátokat”, azaz a bencéseket – a filmekből ismert sztereotípiák nyomán – úgy képzelték el, mint nagy, csuklyás ruhát viselő, furcsa, szótlan, zord alakokat, és a félsziget barlangjaiban, illetve erdőkben álló cellákban keresték őket. Az apátság nyári látogatói gyakran tettek említést arról, hogy leginkább arra lennének kíváncsiak, ma hogyan élnek a szerzetesek, kik is valójában, mivel foglalkoznak, mi tölti ki a napjaikat.
A szeptember 30-áig látható kiállítás kiválóan alkalmas arra, hogy a manapság egyre kevesebbet olvasó, a képi ábrázolásokból tájékozódó ember minél több ismeretet szerezhessen a szerzetesek értékes szolgálatáról: a romapasztorációtól a betegápoláson át a szépen végzett liturgiákig.
A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum 2019. május 11-étől szeptember 30-áig, hétfőtől szombatig 9-től 18 óráig, vasárnaponként 11.15-től 18 óráig várja az érdeklődőket. A látogatás egy tizenkét perces bemutatkozó filmmel kezdődik a látogatóközpontban, majd a barokk templomot, I. András király kriptáját, a Levendula a Balaton felett című kisebb kiállítást, az Isten békéje című, a monostor életéről szóló új filmet és a Kik a szerzetesek? című fényképkiállítást tekinthetik meg a vendégek, továbbá különböző kortárs képzőművészeti kiállításokat láthatnak. A leglátványosabb kortárs tárlat Szamody Zsolt Olaf Fal és függöny mögött – Kína című fényképkiállítása lesz, amelyet május 28. és július 14. között tekinthetnek meg az érdeklődők. Az apátság a nyári hónapokban gazdag zenei programmal is vár mindenkit. További részletek a www.tihanyiapatsag.hu oldalon találhatók.

Forrás: Tihanyi Bencés Apátság

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .