Keresd a békét fáradhatatlanul

Fotó: CIM (a kép a 2015-ös zarándoklaton készült); Csiszár Klára

 

A 12. nemzetközi ministránszarándoklatra készülnek. Mikor és hogyan indult e találkozók története? A kezdetektől a CIM szervezi ezeket a zarándokaltokat?

– A nemzetközi ministránszarándoklatok története majdnem olyan hosszú időre tekinthet vissza, mint maga a Nemzetközi Ministránsszövetség (Coetus Internationalis Ministrantium), az a nemzetközi szervezet, amely egybefogja és összeköti a ministránspasztorációban dolgozókat. A CIM-et 1960-ban alapították, tehát még a II. vatikáni zsinat előtt. Az első nemzetközi ministránszarándoklatot 1962-ben tartották Rómában. Azóta általában ötévente szervezik meg.
Az 1990-es évektől nyilvánvaló okokból megváltozott a részt vevő országok összetétele. A kelet-európai országok közül elsőként Magyarország csatlakozott a CIM-hez, majd Románia, később Szerbia és Horvátország, végül pedig Szlovákia. A CIM archívumában található dokumentumok szerint eddig mind a tizenkét nemzetközi zarándoklat résztvevői találkozhattak a Szentatyával.

Milyen értékeket közvetít a ministránsok felé ez a nemzetközi zarándoklat? Miért fontos, hogy a ministránsok ellátogathatnak az Egyház központjába?

– Az értékeket meg kell valósítani ahhoz, hogy – a szó szoros, de akár spirituális teológiai értelmében is – valósággá váljanak. Amit a ministránsok Rómában megélhetnek, az a sokszínű Egyház egysége. Ez az Egyház egyik nagy értéke, amely állandóan jelen van, és ott lüktet a hétközna­pokban. Annak ellenére, hogy különféle országokból érkezünk a zarándoklatra, és más-más a bőrszínünk, más nyelvet beszélünk, számtalan lehetőségünk van arra, hogy találkozzunk egymással, közösen imádkozzunk, szentmisén vegyünk részt, megnyissuk egymás előtt nemzeti templomainkat, megosszuk egymással az elérhetőségünket, közösen örüljünk, és ünnepeljünk Jézus Krisztusban.
A béke megvalósítása kicsiben kezdődik: azzal, hogy becsülöm és értékelem a tőlem különbözőt, és keresem vele a párbeszédet, mert hiszem, hogy ő is Isten terve szerint van itt, a földön, és együtt tartunk az üdvösség felé. Egymás különbözőségének megbecsülése nélkül nincs béke sem a családban, sem a szűkebb környezetünkben, sem a világban. Apró lépéseit gyakorolhatjuk majd Rómában annak, hogy hazatérve – különösen ministránsként – miként lehetünk és maradhatunk a béke eszközei a mindennapok útvesztőiben. Hiszem, hogy a Szentatyával való találkozás is megerősít majd bennünket abban, hogy Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása, amelynek ministránsként napról napra vagy hétről hétre részesei és tanúi vagyunk, nem egy elvont tanítás, hanem hús-vér valóság, amelynek ma is van aktualitása az életben. Krisztus rajtunk keresztül akarja megtapasztalhatóvá tenni a világban a halálból, az elhagyatottságból, a kilátástalanságból életre hívó és átalakító isteni szeretetet.

Hány ország képviselteti magát az idei zarándoklaton? Magyar­országról, illetve a határon túlról hány magyar fiatal vesz részt rajta? A magyar püspökök közül kik kísérik őket?

– Tizennyolc ország jelezte részvételét a zarándoklaton: a karibi térségből Antigua és Barbuda, valamint Belgium, Németország, Franciaország, Luxemburg, Svájc, az Egyesült Királyság, Magyarország, Horvátország, Olaszország, Ausztria, Szerbia, Románia, Ukrajna, Szlovákia, Csehország, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok.
A magyar nyelvcsoport ez alkalommal is a második legnagyobb a németül beszélők után. A Magyarországról és a határon túlról érkező ministránsok száma ezerhétszázra tehető. Ternyák Csaba egri érsek, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, A Papság és a Megszentelt Élet Bizottsága elnöke, a hivatásgondozás és a ministránsmunka felelőse; valamint Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök lesznek ott Rómában a ministránsaikkal. Elkíséri őket Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is, és hivatalból részt vesz a találkozón Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök, a Nemzetközi Ministránsszövetség elnöke, a zarándoklat felelős püspöke is. Németországból huszonhét főpásztor utazik a zarándoklatra, de Ausztriából, Portugáliából, Belgiumból és Luxemburgból is érkeznek majd püspökök a találkozóra.

Milyen korosztályhoz tartoznak a zarándokok?

– Különféle életkorúak, hiszen az egyes országokban különbözőek a ministrálás hagyományai és helyi lehetőségei. De általánosságban azt mondhatjuk, körülbelül tizennégy és huszonöt év közöttiek a résztvevők.

Hogyan áll össze a központi program? Lesz valamilyen közös esemény a magyar zarándokoknak?

– A zarándoklat központi eseménye július 31-én, Szent Ignác napján a pápai audiencia és a közös esti ima a Szentatyával. Az ezt megelőző nemzetközi fesztivál színes programot tartogat a résztvevők számára. Magyar nyelven Pindroch Csaba színművész moderálja majd az eseményeket. Igyekszünk színessé és feledhetetlenné tenni ezt a nemzetközi fesztivált a ministránsok számára, és szeretnénk bekapcsolni őket mindabba, ami történik. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a zarándoklat himnusza a mün­cheni magyar misszió jóvoltából magyar nyelven is elérhető, és a jelbeszédnek köszönhetően, bármilyen nyelven énekeljék is, mindenkit megmozgat majd a Szent Péter téren.
A magyar résztvevők számára lesz egy közös szentmise augusztus 1-jén 18 órakor a San Ignazio-templomban, Ternyák Csaba egri érsek főcelebrálásával és öt országból érkező ezerhétszáz magyar fiatal részvételével.
A mostani zarándoklat érdekessége, hogy külön erre az alkalomra kifejlesztettünk egy hibrid okostelefon-alkalmazást, a goRome!-ot, amely összeköti a digitális kommunikációt a ministránsszolgálattal. A goRome! a résztvevők számára már elérhető az ismert boltokban, öt nyelven, közöttük magyarul is.
Az alkalmazáson belül két felület van: egy oktató- és kalandjáték Szent Tarzíciuszról, a ministránsok védőszentjéről, illetve egy gyakorlati felület ismeretterjesztő anyagokkal és lelki ösztönzőkkel, valamint információkkal. Egyes részek csak a zarándoklat előtt, alatt vagy után érhetők el. Az alkalmazás segíti a ráhangolódást, a lelki előkészületeket, a zarándoklat alatti találkozásokat, valamint a zarándoklat fenntarthatóságát.

A találkozó mottója: „Keresd a békét, és járj a nyomában”. Mit üzen ez a mondat azoknak a mai fiataloknak, akik az oltár körül szolgálnak?

– A zarándoklat mottója a 34. zsoltárból kölcsönzött mondat. Arra hív, hogy fáradhatatlanul keresd a békét, és teljes erődből cselekedj érte. Fordíts hátat a gonosznak – ahogyan a zsoltár előző sora mondja –, és cselekedd a jót.
A mottó beleillik a jelenlegi politikai és társadalmi kontextusba, illetve a nemzetközi ministránszarándoklat történetébe. Ismét a német ministránsokkal zarándokolunk Rómába, hiszen a 2015-ös találkozón ők nem voltak jelen. Ez a mottó ugyanakkor tükrözi a hit és a közösségi értékek megvalósításának fontosságát is, hiszen mindaz, amit megélünk a ministránsszolgálatban, nem marad a templomban, hanem kihat az életre, és apró, konkrét lépésekkel olyan békét teremt, amely több mint csupán a háború hiánya. Olyan békét, amely az egész világban tanúságot tesz Jézus Krisztusról. A mottó meghívás, amelyet Isten intéz hozzánk, és döntés, amely a dicsőítésben és a szolgálatban általunk ölt testet újra meg újra.
A zarándoklat logóját Gabriel Dörner (Weimar) egykori ministráns tervezte. A részt vevő országok a logót egyedi módon alkalmazzák: mind­egyikük más-más, a nemzeti lobogóról kölcsönzött színnel jeleníti meg. Így könnyen beazonosítható lesz, hogy melyik csoport honnan érkezett. Németországból különösen sok résztvevő jön Rómába, ezért minden német egyházmegyének saját színű sálja lesz.
A logó formája egyszerű, kerek. A központi, „nemzetközi” logó színe sötétkék, ami a világra és a teremtésre emlékeztet, a tengerre és az életre, a megkeresztelkedésünkre és a szenteltvízre, az erőre és a víz általi megtisztulásra. Ezt a harmonikus köralakot töri meg a kézzel rajzolt türkizkék szárny, amely aszimmetrikusan, a kör jobb felében helyezkedik el. Lendületet sugall, mintha a madár épp kirepülne a képből, a szárny alakja pedig erőteljes csapkodásra emlékeztet – a békére való „vadászat” értelmében. A szárny színének frissebb árnyalata nem csupán esztétikai célt szolgál, hanem emlékeztet minket reménnyel és bizalommal teljes feladatunkra: a béke keresésére, valamint a béketeremtés szükségességére, amit fáradhatatlanul, minden erőnkkel végeznünk kell. Ezáltal a logó egy indító mozzanatot ábrázol: a ministránsok arra kaptak meghívást, hogy a Krisztussal való találkozásban megtapasztalt isteni szeretettel elinduljanak a világba, és keressék a békét, amelyről a zsoltár beszél.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .