Megszelidíteni a farkasokat

A Kaposvári Egyházmegye csemetéi idén is nagyon várták a szennai Riska tábort, amelyet tizenegyedik alkalommal rendeztek meg, két turnusban, július 9. és 13. valamint július 16. és 20. között.
A napközis tábor célja, hogy szeretetközösségbe kovácsolja a legkülönfélébb háttérből érkező résztvevőket. Mindkét turnusban százötven-százötven gyermek táborozhatott Nyéky Kálmán plébános vezetésével. A gyerekeket mintegy száz önkéntes segítő felügyelte és vigyázta a tábor ideje alatt. Az első hét záró szentmiséjét Varga László kaposvári megyéspüspök mutatta be, aki prédikációjában a bennünk élő, farkasbőrbe bújt rossz felismerésére és leküzdésére hívta fel a gyerekek figyelmét. Egy önkéntes segítő így számolt be a táborról: „Minden évben nagy szeretettel, lelkesedéssel, sok-sok készüléssel és odafigyeléssel várjuk a gyerekeket.
A feladatunk nem könnyű. Fárasztó és sokszor nagy teher számunkra. Nem csupán egy átlagos napközis táborban nyaralnak a gyerekek két héten át. Megpróbálunk sok mindent átadni nekik. Szeretnénk, ha megtapasztalhatnák az Istennel való találkozás örömét, a vele való közösségre hívjuk őket. A célunk nagyon összetett. Sokunk számára lehetőség ez az örömhír átadására, az evangelizációra. Mások a szeretni és szeretve lenni érzés átadását és megtapasztalását tekintik a küldetésüknek. Megint mások a nyári élményeket, új barátok megismerését helyezik előtérbe. Egy biztos, mindannyian szolgálunk, mégpedig Istennek! Isten eszközeként az ő jóságát, szeretetét és kegyelmét közvetítjük. Hisszük és reméljük, hogy elindítunk valamit ezekben az apró lelkekben, az ő életükben és a családjukéban is.
Az Úré a dicsőség ezért! Ámen.”

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .