Kell ez a tűz
Fotó: Merényi Zita

 

Világiak, papok, szerzetesek gyűltek össze a négynapos találkozóra Európa számos országából. Olasz­országból, Lengyelországból, Romániából, Ukrajnából, Németországból, Spanyolországból, Dániából, Cseh­országból érkeztek a mintegy száznyolcvan magyarországi és külhoni – erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági – résztvevő mellé; összesen több mint kétszázötvenen voltak jelen. A két előadó a mexikói ­José H. Prado Flores, becenevén Pepe, a kurzussorozat létrehozója, valamint ­Ângela Chineze, a brazil evangelizációs iskola vezetője. A téma a Biblia értelmezése, a Szent Jeromos-kurzus.
A vendéglátó bencés rendet képviselő Hardi Titusz OSB szinte a kezdetektől bekapcsolódott az evangelizációs iskola munkájába. Magyar­országon is egy bencés atya honosította meg a kurzussorozatot, Forrai Botond, a kilencvenes években ménfőcsanaki plébános. Szívügye volt az evangelizáció. Munkatársa, Maros ­Ildikó hosszas keresés után jutott el Rómában a mexikói alapítású Szent András Evangelizációs Iskola kurzusára. Ekkor született meg a döntés, hogy a lelki képzést elhozzák hazánkba is. 1994-et írtunk ekkor. Egy évre rá meg is tartották az első kurzust Ménfőcsanakon. „Egy ezeréves hagyomány és egy tüzes megújulás találkozása volt. Botond atya életének eseményévé vált ez az iskola, megerősítette a Ménfőcsanakra képzelt evangelizációs ház vízióját. Hívott, nézzem meg munkájukat. Ritkán tapasztalható meg a megújulás az Egyház életében, tudtam, erre az életindításra oda kell figyelni. Nekem kell ez a tűz” – meséli Titusz atya, aki éveken át igazgatóként szolgált, ma lelkipásztori felelősként van jelen az evangelizációs iskolában.
A kurzussorozat célja az új evangelizáció. Új a lendületben, a kifejezés­módban, nyelvezetben, de a látásmódban is. Az alapító azt vallja, az evangéliumot tanítványok közössége tudja hirdetni, akik Jézus mellé szegődve élnek, így tudnak tanúságot tenni róla.
A tartalom és forma Mexikóban jött létre 1980-ban, és rövid idő alatt széles körben elterjedt. Az átadás a Pepe Prado és munkatársai által kidolgozott kurzusok sokasága által valósul meg. A Szent András Evangelizációs Iskola képzési programja huszonegy kurzusból áll. „Teljes palettát adunk az embereknek, hogyan fejlődjenek. A megtérés az »új élet kurzus« elvégzésével kezdődik, ezt az Emmausz követi, melynek célja Jézus megismerése, a János-kurzus készít fel a tanítványságra. A Pál-kurzus pedig az apostolság felé vezető út. Mindez nem gyorsan megy végbe, hiszen az emberben lassan játszódik le a változás. Érett evangelizátorrá öt-tíz év alatt válik valaki” – vázolta fel Gyuris Gellért, a lelki képzés magyarországi igazgatója azt az ívet, amit az evangelizációs iskola kurzusai nyújtanak.
A tartalmat tekintve alap a kérügma kibontása, elmélyítése, melyet Ferenc pápa így fogalmaz meg: „Jézus Krisztus szeret téged, életét adta azért, hogy üdvözítsen téged, és most mindennap melletted él, hogy megvilágosítson, megerősítsen, megszabadítson téged” (EG 164). A kurzusok célja ennek a szeretetnek a megélése. Az egyik résztvevőt, Moór Istvánt is ez ragadta meg. Diákként ismerkedett meg az iskolával, a fiatal vezetők lelkesedése nagy hatással volt rá: „Ott tapasztaltam meg először Isten személyes szeretetét. Arra a döntésre készített fel, hogy elfogadjam Jézust megváltónak, és megtaláljam az utat az Egyház közösségébe.” Kovács Zoltán papnövendék is azért lelkesedik, mert a kurzusok ébren tartják benne az Istennel megélt kapcsolatot, miközben közösségre talál azokkal, akik ugyanerre az alapra építik fel életüket.
Titusz atya azt fogalmazza meg, hogy szívesen elküldene minden szerzetest a tanítványság iskolájába: „A kurzusok olyan látást adnak a tanítványságról, ami egy életre meghatározó lehet egy szerzetes számára. Olyan értelmet kap az evangelizáció, amit nem tud többé elfelejteni.”
Az ismeret átadásának útja a megtapasztalás. A Szent András-i módszer abból a felismerésből indul ki, amit Bartha Angéla szociális testvér fejt ki: „Az ember az értelme mellett érzékszervei érintettségével tanul. Azt jegyezzük meg, ami a szívhez is szól, ami belülről megmozgat. Sok intellektuálisan gazdag előadást hallunk, de a felnőtt azt viszi el magával, ami megérinti. Amin sírunk, nevetünk, azt megjegyezzük.” Fontos eszköz a láttatás, megjelenítés. Az épületben mindenütt sok kép, szimbólum kapcsolható a kurzus tartalmához. Az előadók szemléltetőeszközök gazdag tárházával dolgoznak.
A vizualitás mellett az „aktívan részt vevő” módszerrel dolgoznak az evangelizációs iskola kurzusain. A legfontosabb üzeneteket az előadó kérésére a közösség hangosan megismétli. Úgynevezett dinamikák tartják ébren a figyelmet, elősegítve a központi gondolatok elmélyítését. Ilyen volt például, amikor Ângela Chineze arra kérte a résztvevőket, a bibliájuk szívükhöz szorításával szimbolikusan öleljék magukhoz Jézust. A hangsúly mindig a belső átélésen, megtapasztaláson van.
Az aktív részvételt célozza a csoport­munka: tizennyolc naponta változó feladattal kapcsolódik a kurzushoz. A reggeli dicsőítést követően „trónra emelik” a Szentírást, díszítésekkel körbevéve helyezik az ambóra. Egy másik csoport színre viszi az előző nap összefoglalását. A közbenjáró csoport az előadókért imádkozik, a fogadó csoport a programokra érkezőket várja. Elmaradhatatlan a liturgikus csoport közreműködése a napi szentmiséken, és a résztvevők jólétét biztosító takarító, étkeztető csoportok munkája. Az animációs csoport az előadás előtt mozgatja meg a résztvevőket. Az esti „Bandi csárda” pedig játékra, táncra, vidámságra hívja a közösséget.
A tanítás érthető kibontása, útmutatást adó gondolatok, elmélyült ima, felszabadító dicsőítés, közösség, vidámság – így teljes a kép a Szent András Evangelizációs Iskola III. nemzetközi szemináriumán.