Katolikus

Mára elmúlt az a természetesség, amellyel az ember ráhagyatkozhatott az üdvösség intézményének, az egyháznak a tanításaira, szentségeire és intézményeire: alázatos bizonyossággal utazhatott Szent Péter hajójában. A modern kultúrában a vallás választás dolga lett, annak számára is, aki beleszületett valamely vallásba, s annak is, aki nem. Ilyen körülmények között elmosódik a határ a kívül és a belül között, mert akár itt, akár ott van az ember, a vallása, vallási közössége mellett vagy éppen ellen döntést kell hoznia. A maradás is döntés – akár a házasságban vagy a hazában. A magától értetődő katolikusságot leváltotta a megérvelt katolikusság. Ma már ez így természetes. Nagy hiba lenne számon kérni a katolikusoktól, ha érveket igényelnek, ha katolikusságuk tartalmai nem magától értetődők számukra.

Babits
a maga módján írt erről Esztétikai katolicizmus című rövid írásában. Amit a költő magára nézve megfogalmazott, azt érvényesnek láthatjuk és vallhatjuk, ha felmerül a kérdés, ki a katolikus, az egyházon kívülről vagy éppen belülről.
„A katolicizmus énelőttem az, aminek neve mondja: maga az általános vallás, mindenütt és minden időkre érvényes; az egyetlen, mely az emberiség vallásának nevét igényli; nem egy koré, tájé, fajé vagy nemzeté; ellentéte a szektának és felekezetnek. Ez az a vallás, amely mellett én szükségét éreztem nemegyszer nyilvánosan hitet tenni, s amit katolikus bírálóm sokall vagy kevesell: mert nem egyházi konfesszió. Szinte érzem égető kérdéseit: milyen viszonyban állok a létező pozitív egyházzal? hívő vagyok-e vagy hitetlen? gyakorló vagy közömbös? Verseimben itt-ott kételyt, lázadást, sőt tagadást lát. De melyik igazi katolikus az, aki kétellyel, lázadással ne küzdött volna soha? Ami hitünk nem olcsó és nyugodt; még maga Krisztus is elcsüggedt a keresztfán. Az egyház – oktató, nevelő szempontból – jónak láthatja titkolni kételyeit, s csupán a hit boldog óráiról állítni emléket. A költőnek mindent ki kell vallania: ez az ő létjoga és kálváriája.”

Az érvek és válaszok a vallást és az egyházat tekintve is folyamatos dinamikát mutatnak. Az élet legkomolyabb dolgairól szóló vitában minden pont vesszővé alakul, s ami az egyik pillanatban megkérdőjelezhetetlen bizonyosság volt, a következőben megindokolandó lehetőség vagy akár szétválasztó botrány. A hit, az elkötelezettség válaszai provokációk, kihívások, kalandra, sötétbe ugrásra ösztönző inspirációk. A legnagyobb szentek egyéniségét is a kételyekben megszenvedett döntések csiszolták ragyogó ékkővé. Katolikusnak lenni folyamat, erőtér, az egymásba ölelkező vívódás és megnyugvás tere.