Katekétanap Esztergomban
Fotó: Lambert Attila

 

„A hitoktatás a hivatásom. Az volt a vágyam, hogy megmutassam, miként lehet megszerettetni a hittant a gyerekekkel, hogy azt érezzék: ezt érdemes tanulni, hiszen itt életre szóló dolgokról van szó” – foglmazott Dorina, aki tizenhét éve hitoktató. Ők négyen közel kétszáz társukkal együtt érkeztek szeptember 1-jén Esztergomba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén működő állami iskolákban tanító katekéták tanévkezdő találkozójára. Élénk beszélgetés közben haladt a társaság a bazilika felé. Összeszokott, vidám csapat – állapítottam meg. Ünnepelni jöttek, hogy együtt kérjék a Szentlélek segítségét munkájukra, életükre és a rájuk bízott gyerekekre.
Első ízben rendezték meg ezt a tanévkezdő találkozót Esztergomban. „Azért gyűltünk össze az egyházmegye szívében, hogy buzdítást, bátorítást kapjunk, megerősödve kezdhessünk neki a tanévnek” – mondta a rendezvény céljáról Bárány Béla, a főegyházmegye hitoktatási felügyelőségének vezetője. A házigazda Erdő Péter bíboros volt, ő mutatta be a napot indító szentmisét, és a dél­előtt folyamán előadást is tartott a résztvevőknek. Szavaiból kitűnt, mennyire fontosnak tekinti azt a szolgálatot, amit a katekéták végeznek. „Az Egyház számára a hit továbbadása változatlanul a legfőbb küldetés. Ebben a katekéták a papok legszorosabb munkatársai, akik ott állnak az igehirdetés élvonalában. Találkoznak azokkal a hittanos gyerekekkel, akik még nem nyerték el a keresztséget, nem voltak elsőáldozók, bérmálkozók. Budapesten a gyerekek többségét – hatvan-hatvanöt százalék ez az arány – katolikus hittanra íratják be, de csak kevesebb mint a felét keresztelik meg. A hitoktatók lehetnek a híd a plébánia és az iskola között. Tudjuk, hogy az iskolai hittanórától milyen nehéz és hosszú út vezet a templomig” – mondta a főpásztor. Homíliájában a hitoktatók feladatáról elmélkedett, az örök kérdést is vizsgálva: mi az ismeretközlés és a hitátadás egymáshoz való viszonya e szolgálat során? A bíboros így fogalmazott: A „katekéta” megnevezésben benne van, hogy „a hitoktatás nem puszta ismeretátadás, hanem bevezetés a hitbe”. A „hittantanár” elnevezés pedig „az oktatás intézményes kereteire és főleg a hit tartalmára utal, kifejezve, hogy a hit nem pusztán érzelem vagy hangulat, hanem tartalma van”. Erdő Péter hangsúlyozta: a hittan „ismeretet ad át, amely nem csupán elmélet, hanem olyan igazság, amelynek hatása van az életünkre”.
E gondolat mentén haladt tovább előadásában is: „Amikor hittant tanítunk, nem valamiféle tréninget tartunk, amely arról szól, hogyan érezzük magunkat kellemesebben. Az effélének ma nagy a piaca. Mi azonban nem ezt a kínálatot akarjuk színesíteni. Nem úgy áll a dolog, hogy valaki sziklát mászni szeret, más vitorlázni, megint más pedig imádkozni. A hit nem pusztán érzés, nem csupán magatartásforma, nem is csak bizonytalan vélekedés, amely gyöngébb a tudásnál. És semmiképpen sem tartalom nélküli bizalom vagy diffúz jó közérzet. Hitünk alapja a bizalom, az igazságtartalom, amely feltételezi a közvetlen kapcsolatot Istennel. Hitünk meggyőződés és imádság, amely alakítja az életünket. Hitünk Isten kegyelmi ajándéka.”
Mire kell hát törekednünk? – tette fel a kérdést a bíboros, és így válaszolt: „Ismerjük meg részletesen és pontosan Egyházunk hitét, s fogadjuk el! Ebből az elfogadásból fakad az önfeláldozó, szolgáló szeretet és egy különleges éleslátás, amely felismeri a Szentlélek indításait az egyén és a közösség életében egyaránt. A katolicizmusnak a XXI. században evangéliumi katolicizmusnak kell lennie, a Szentírás és a hit világosságában a Szentlélek vezetésével kibontakoztató személyes, imádkozó és tevékeny magatartásnak” – szögezte le.
Erdő Péter tanításának gondolataihoz kapcsolódva elmélkedtek a kate­kéták küldetésük mibenlétéről. Kiscsoportokban osztották meg egymással, miként értelmezik a küldetésüket, és ki milyen erőforrásokat mozgósítva indul neki a tanévnek. Visszaemlékeztek a pályájukon meg­­élt örömökre, és megfogalmazták, milyen gyümölcsöket remélnek az idei évtől.
A hitoktatási felügyelőség által a kateké­ták­nak szervezett tanévkezdő lelkinap éppen olyan volt, amilyennek a hitoktatásnak is lennie kell: gerincét a találkozás adta, melynek során a résztvevők tanulnak, tapasztalatokat szereznek, átélnek, felfedeznek, alkotnak – és mindezt közösségben teszik.
A gondolatébresztő tanítás és az azt követő beszélgetések során bontakozott ki a találkozó mottójának – „… táplál minket a búza legjavából” – tartalma, mélyebb értelme. A terem közepén álló vázákban a szervezők búzakalászokat helyeztek el, s közéjük illesztették az egyes csoportok a maguk „kalászait”. Ezek szemeit szavak alkották, melyekből buz­dító, bátorító üzenetek álltak össze – a csoportmottók. Bárány Béla József Attila A számokról című versét idézte: „Vegyetek erőt magatokon / És legelőször is / A legegyszerűbb dologhoz lássatok –/ Adódjatok össze, / Hogy roppant módon felnövekedvén, / Az Istent is, aki végtelenség, / Valahogyan megközelítsétek.”
Az „összeadódást”, a növekedést az év során gazdag eszköztárral, továbbképzésekkel és a támogatás más formáival is segíti az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelősége. A hitoktatók csoportos szupervíziót vehetnek igénybe, és élhetnek az egyéni lelki­gondozás lehetőségével is. Kérhetik mentor és a pedagógiai szakszolgálat támogatását, de szükség esetén segítségükre van az asszisztensi szolgálat, amelyben pedagógus és pszichológus áll a katekéta mellé, ha egyedül nem boldogul az osztályban. A szakmai támogatás mellett a tanév során is fontosak a közösségépítő, hivatást elmélyítő alkalmak, amelyek erőt és lendületet adnak a hitoktatóknak, akárcsak ez az évkezdő találkozó, amely után örömmel indulhat az új tanév.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..