Kallós Zoltán népzenekutató halálára

Fotó: Kallós.org.ro

 

Kallós Zoltán 1926. március 26-án született Válaszúton. Szülőfalujában halt meg 2018. február 14-én. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön végezte. Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet 1946-ban. Ezt követően 1950-ig tanító volt a kalotaszegi Magyarvistán és 1956–1957-ben a moldvai Lészpeden. Eközben elvégezte a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiát. 1958-ban politikai nézetei miatt bebörtönözték, szabadulása után, 1959 és 1968 között tanító volt és faipari vállalkozóként dolgozott Gyimesben.
A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte az énekes és hangszeres népzenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet. Nagy sikert aratott gyűjteménye, a Balladák könyve.
1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amely szórványvidékeken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezi meg Válaszúton, bentlakásos rendszerben. A programban részt vevő gyerekeknek foglalkozásokat tartanak, megismertetik velük a hagyományos népi eszközöket, mesterségeket, népdalokat, néptáncokat.
Kallós Zoltán számos díjban és elismerésben részesült. 2017-ben megkapta a Kossuth-nagydíjat, valamint az Europa Nostra közönségdíjat is.

Forrás: Romkat.ro

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.