Kalandozások Kolumbiában

A politika miatt hagyta el hazáját, szívében azonban kolumbiai maradt, akárcsak a Karib-tenger gyöngyszemében, Cartagenában élő idős Márquez, aki sok neves művésztársával együtt koldusszegényen járta meg a polgárháborúk poklát. Ők ketten, a Lorca–Aragon–Neruda triumvirátusához hasonlóan egy szívvel szólnak a latin-amerikai életről, melyben a család és az érzelmek, a művészetben a szín- és formavilág mindenekfeletti kritériumok. A legenda szerint Kolumbiában az arany és a smaragd vonzó, a kávé híres, a kokain veszélyes. Aki pedig gerillaakcióba keveredik, ne reménykedjen. Ma mégis veszély nélkül járható a Csendes- óceán és a Karib-tenger közé ékelődött Andok–Kordillerák vonulataitól barázdált sokarcú ország nagy része, a Karib-tenger szigeteiről, Henry Morgan egykor hírhedt kalózbirodalmáról nem is beszélve. Persze nem árt betartani bizonyos játékszabályokat: ne hivalkodjunk a fényképezőgéppel, ne fényképezzünk mindenkit…


   
Nézzük tehát Botero városait! Bogotá Dél-Amerika leggyorsabban fejlődő metropolisza, ahol a fejlődés és a pusztulás egymással versengenek. Soha nem lesz kész és kiismerhető. Hegykaréjtól övezett szavanna egy platón, kétezerötszáz méterrel a tengerszint felett. Télen nedves, nyáron párás, és örökké nehéz benne lélegezni. Északon a gazdagok biztonságos paradicsoma, délen Simón Bolívar szegényeinek birodalma. Hová vezetnek az utcák? A rendőrség sem tudja. La Candelaria: a hegyhez préselt városrész a bohémek és értelmiségiek kolonizációs negyede mohás háztetőkkel, kócos filozófusokkal. Az északi csinos Usaque a manikűrözött, füstfelhőbe burkolózó hölgyek sikkes világa. A közbülső El Cartuccho negyedet, a drogosok, gyilkosok, fedélnélküliek tanyáját nemrég buldózerek nyomán varázsolták zöld parkká. Az egymásra merőleges kisebb-nagyobb utcák, a carrerák és callék által barázdált, zilált városrészeknek ügyes polgármesterek szigorú liftinget parancsoltak, így a látnivalókban gazdag Bogotá ma nagyon is vonzó. Eredetileg 1538-ban alapított muisca település volt. 1819-ben Bolívar, bevonulásával döntő változást élt meg, Venezuela és Ecuador kiválása után pedig Gran Colombia fővárosa lett.


   
A legtöbb érdekesség La Candelariában van. Színes, patiós (udvaros) házakkal szegélyezett, szűk macskaköves utcái a Bolívar tér felé vezetnek. Itt van az igazságügyi palota, a parlament, egy fagalériás kolonizációs épület, ahonnan a függetlenségi harcok indultak. A tér egyik sarkában áll a katedrális. Az elnöki palota melletti Santa Clara-templom a XVII. századból való; az egykori apácakolostor ma Gregorio Vasquez festőzseni múzeuma. Itt van az 1605-ben alapított Colegio de San Bartolomé, az ország egyik legrégebbi oktatási intézménye. Neves hallgatói között volt Pedro Claver cartagenai pap, a rabszolgák istápolója, akit szentté is avattak. Itt tanultak Bolívar nevezetes riválisai, a bankalapító Santander és Antonio Narino is. Szép szokás, hogy az érettségiző lányok gyönyörű virágkreációkat kapnak ajándékba. Az egyik közeli utcában áll a Teatro Colón, az 1892-ben felavatott operaház. A 11. calén van Luis Angel Arango könyvtára, a hazai és a spanyol nyelvű világirodalom kincsesbányája ingyenes internethasználattal. A belváros legrégebbi temploma, az Iglesia de San Francisco 1550-ből aranyozott oltárával és mór stukkós mennyezetével kötelező látnivaló. A Casa de Moneda a kolumbiai pénz és arany történetét és a nyomdai fejlődést szemlélteti. A volt püspökségi épületet Botero kapta meg tekintélyes magángyűjteménye (Picasso, Matisse, Renoir, Miro és mások) számára, melyet a városnak adományozott – ez a Botero Múzeum. Latin-Amerika bizonyára legjobb és XXI. századi igényeket kielégítő intézménye a Museo de Oro, az Arany Múzeum. A Nemzeti Bank hozta létre a prehispán idők (Krisztus előtt 500-tól Krisztus után 1500-ig) arany, platina, ezüst és cserép értéktárgyainak bemutatására. Bepillantást engednek a sámánok és mítoszok titokzatos világába, az emberek manipulálásának praktikáiba, a több ezer éves indián kézműiparba. Az egykori kincsek nagy része beolvasztva Európába került. A város északi részéből drótkötélpálya visz a Montserrat csúcsára, az 1640-ben épült kegytemplomhoz. Az ember lélegzete is elakad itt a pazar kilátástól, no meg a háromezerkétszáz méteres magasságtól.
   
Bogotából szinte kötelező kirándulni a buganvillével és oleanderrel díszített balkonú kolonizációs városkába, Villa de Leyvába. 1572-ben alapították a katonaság elitjének üdülőhelyeként. Részben itt forgatta Werner Herzog Cobra Verde című filmjét. Klaus Kinski, Ray Charles, Elvis Presley lába nyomán lépkedhetünk a középkori spanyol életet idéző macskaköveken.
   
Botero szülővárosa Medellín, a gazdagok és szépek városa. A Cauca és Magdalena folyók vidékén az indián eredetű karib lakosság által lakott terület, Antioquia fővárosa. Egy spanyol farmer alapította; fejlődését kávéültetvényeknek és textiliparának köszönhette. A korábbi századfordulón még csak háromszázötvenezer lakost, ma azonban majdnem hárommilliót számlál. A hírhedt drogfőnök Pablo Escobar (aki a világ kokainforgalmának nyolcvan százaléka fölött volt úr) eltávolításával és a rendőrség „militarizálásával” kezdődött meg a város reneszánsza. Mivel a katonai jelenlét nagyon erős, a biztonság majdnem teljes. Medellín ma a csodaszakácsok, divat dizájnerek, plasztikai sebészek és drogbárók impozáns városa üvegpalotákkal és mozgalmas slumokkal. A Nyugati- és a Közép-Kordillerák közé zárt Antioquiára a hagyományőrzés és a büszkeség a jellemző, amit a panamakalap elterjedt viselése hangsúlyoz. Itt mindenki kedves, szolgálatkész – és boldog. A férfiak elegáns öltönyökben, nyakkendővel járnak, a lányok divatkövető egzotikus szépségek.
   
Medellín látványossága 2005 óta az ultramodern metró és a szegénynegyedek fölé magasodó cable car. Egy utazás a felvonón betekintést enged a latin-amerikai életbe. Akár egy kirakatban, kitárulkozik az egymásra épült tarka viskók dzsungele és lakóik extrovertált élete: száradó ruhák, focizó gyerekek, a salsa vérpezsdítő ritmusa, táncoló pár egy háztetőn – mindmegannyi zömök, fekete hajú Boterofigura. Aki látja ezt az őserdőt, el tudja képzelni, milyen tragédia az őszi esőzés, amikor egyetlen földcsuszamlás több száz ember halálát okozhatja.
   
A modern városközpont a Botero tér a Rafael Uribe kultúrpalotával és az Antioquia Múzeummal. A tér huszonhárom hatalmas Botero-szobra lábánál zajlik az élet, akár a marrakeshi Djema el Fnán, cipőpucolók, könyvárusok, szellemidézők, kalapárusok tömegében. A múzeum hatvanmillió dollár értékű Botero-gyűjtemény tulajdonosa, mely szintén a mester nagylelkű adománya. Aljában a Botero kávéház és a Sophia cukrászda kilátó Medellín mindennapi életére és kiváló gasztronómiai élvezetek helyszíne. Az esztergomi bazilikánál is nagyobb Szeplőtelen Szűz-katedrálist – Medellín legszebb templomát – 1,2 millió darab téglából és carrarai márványból építették. A város életében a nevezetes programok közé tartozik a virágfesztivál, a nemzetközi költészeti találkozó és a karszékhordozók ünnepe. A kolonizációs időkben a silleterók karszéken cipelték a pénzes, többnyire súlyos utazót. A német természettudós és utazó, Alexander von Humboldt, aki a XIX. század hajnalán többek között a krokodilokkal való ismerkedés miatt járt itt, mindig nevetett, amikor egy-egy silletero nem bírván cipelni terhét, egyszerűen eldobta utasát. Persze mindig a fizetés után!
   
Dzsungelnövényzettől kísért autóutakon érünk el a közeli Santa fé de Antioquiába, ami az értelmiségi elit hétvégi tanyája. Átmenet a Karib-tengeri Cartagenához…

 

Fotó: Reviczky Katalin