Fotó: családi archívum
Kárpáti Zsuzsanna és Kiss Attila a harmincas éveik második felében járó fiatalok, 2007-ben házasodtak össze. Két kislányuk van, egy nyolc- és egy öt és fél éves.Zsuzsanna és Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán ismerkedtek meg, teológiai tanulmányaik mellett klasszika-filológia, illetve germanisztika szakon végeztek. Egy évfolyamtársnőjükkel hármasban végigjárták a spanyol El Camino zarándokutat. Zsuzsanna és Attila kapcsolata itt kezdődött el, barátnőjük pedig szerzetes lett.
A Nyolc Boldogság közösséggel már az esküvőjük előtt találkoztak. A fiataloknak szóló, hároméves A Bárány tanítványai képzés után döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a közösség világi ágához. Fogadalmuk így hangzik: „Hivatásunk, hogy a nyolc boldogság útján járva, Krisztust követve válaszoljunk az egyetemes életszentségre való hívásra. Arra vágyunk, hogy egész életünket áthassa a nyolc boldogság lelkülete (Mt 5,1–12), s ezáltal az eljövendő élet reménységéről és öröméről tanúskodjunk” (beatitudes.org/ hu). A közösség lelkiségét alapvetően meghatározza Jézus két arcának szemlélése: a győzedelmes oroszlán és a megtört bárány; az erő és a gyengeség; a mindenható Isten és a kicsiny gyermek; az élet bősége és a semmivé válás.
Boldogok az irgalmasok, a szegények, a szelídek, olvashatjuk a hegyi beszédben. A hit iránt közömbös, időnként ellenséges mai világban uralkodó tendenciák, a sikerorientáltság, a pénz és az anyagiak mindenek fölé helyezése éles ellentétben áll ezekkel a fogalmakkal. Attila azt mondja, szeretnének jelek, világítótornyok lenni a társadalomban. Ez nem könnyű, de sok erőt merítenek a közösség lelkiségéből és a testvérekkel való közös imából, az apostoli szolgálatokból vagy egyszerűen a kötetlen együttlétekből. Attila egy multinacionális cégnél dolgozik könyvelő-adminisztrátorként. Munkatársai előtt nyíltan vállalja a hitét. Nem evangelizál, egyszerűen csak megpróbál megváltott, Istentől átitatott emberként jelen lenni a hétköznapokban. Munkatársai láthatóan becsülik ezt benne, és megbíznak a munkájában is, mert feltételezik, hogy keresztényként a legjobb tudása szerint látja el a feladatait. „Nem várják el tőlem, hogy hasonuljak hozzájuk, bátorítanak, hogy legyek csak tisztán keresztény” – mondja Attila, aki civil foglalkozása mellett prózaíró. Írásai eddig az Irodalomismeret és a Spanyolnátha című internetes folyóiratokban jelentek meg. Utóbbit az 1919-es, több millió ember halálát okozó spanyolnátha idején elhunyt művészek emlékére hozták létre. Kérdésünkre, hogy nem ütközik-e benne a hit és az írás mint alkotói tevékenység által meghatározott belső világa a pénzkereső foglalkozásával, „de igen”-nel válaszol. Felidézi, hogy a közelmúltban beszélt egy fotóművész ismerősével, aki mellesleg könyvelő. Az illető azt mondta, számára teljesen természetes, hogy két lélek él benne: a fotóművész és a számokkal dolgozó szakember. „Számomra ez nem ennyire természetes. Ez a három valóság ellentétben áll egymással, sőt egymásnak feszül, és ezzel nem könnyű együtt élni” – mondja. Óriási segítséget jelent számára a hit, az, hogy újra és újra Istenre bízza életének minden területét. Támogatást kap ehhez a gyóntatójától, erőt merít a vele való rendszeres beszélgetésekből, melyek újabb impulzusokat adnak neki a fejlődéshez, élete alakításához.
Kárpáti Zsuzsanna gyerekkora óta művészi pályára készült. Szobrász szeretett volna lenni, végül mégis úgy alakult, hogy latintanár lett belőle, két és fél évig tanított gimnáziumban. Jó ideig háttérbe szorult a lelkében a művészi alkotás utáni vágyakozás. A gyermekeik születése után évekig otthon volt. Ekkor fordult ismét a művészet felé. Újra rajzolni kezdett, majd elvégezte a grafika szakot, jelenleg szabadúszó tervezőgrafikusként dolgozik. „Szeretem a munkámat, mert kihívások elé állít, és nagy kreativitást igényel. De úgy érzem, ez nagyon kevés nekem. Szükségem van arra, hogy a bennem lévő gondolatokat manuálisan alkossam meg.” Ezért a munka mellett intenzíven festeni, rajzolni, szobrászkodni kezdett. Kétévi munkájából az idén nyáron nyílt meg az első önálló kiállítása Keszthelyen, A lélek arcai címmel. „Egyfelől az emberi lélek arcvonásait, törékeny szépségét igyekeztem megeleveníteni a különböző élethelyzetek, gesztusok, mozdulatok ábrázolásával, másfelől pedig a bennünket éltető Lélek egy-egy arcát próbáltam megragadni” – mondja.
Rendszeresen visszatérő kérdés, hogy létezik-e keresztény irodalom, művészet, vagy teremtő, örök értékeket közvetítő tevékenységként lényegét tekintve minden alkotás keresztény. Attila határozott véleménye, hogy nincs külön keresztény irodalom. Nyilván vannak alkotások, például Pilinszky műveinek a többsége, melyek keresztény témákat dolgoznak föl, és ezért közelebb állnak a hívőkhöz. Attila sokáig küzdött azzal, hogy olyan szövegeket hozzon létre, melyek direkt keresztény tartalmat közvetítenek, ugyanakkor érezte, hogy ezzel fölösleges igát vesz magára. Keresztény igazságokat a művészetben nem lehet feladatszerűen hirdetni. A szabad alkotás azonban közvetíthet mély lelkiséget. A Nyolc Boldogság közösségben kifejezetten fontos a művészet, az isteni szépség kifejezése, ami elsősorban a liturgia szépsége által valósul meg. Irodalmi szempontból itt a dicsőítőénekek szövegeire kell gondolnunk. „Az én szövegeim nem ilyenek” – mondja Attila. Pilinszkyt idézi: „kifejezéseim nem a teológia szótárából származnak, hanem irodalmiak, erősen irodalmiak.” Attila megemlíti az egyházatyák és a középkor időszakát, amikor virágzott a himnuszköltészet és az ikonfestészet. „Én is szeretnék himnuszokat írni, és fájdalomként élem meg, hogy nem tehetem, mert nem erre érzek belső késztetést. Ahogy az előbb említettem, egymásnak feszül bennem a három valóság: a hívő, a könyvelő és az irodalmár. Természetesen a szövegeim írása közben is hívő emberként vagyok jelen, annak megfelelően, ahogyan azt János evangéliumában olvashatjuk: Jézus »tudta, mi lakik az emberben«. Nem csupán teológiai igazságok.”
Zsuzsanna másként éli meg ezt a kérdést. „Női természetemből és gondolkodásmódomból fakadóan a munkám, az anyai hivatásom, a hitem és a művészetem – bár különböző területei az életemnek – mégis áthatják egymást, ezért oda-vissza inspirálnak.” Mélyen hat rá a keresztény bibliai lelkiség, de ugyanígy minden, ami éppen foglalkoztatja: a hétköznapi történések, az irodalmi olvasmányok, az antik mitológia is megihleti. Egy emberi alak bizonyos pózban való megörökítése igaz érzelmeket jeleníthet meg, és ez evangéliumivá válhat. „Vagy ha Máriát festem meg, akkor azt próbálom kifejezni, hogy milyen a kapcsolatom Isten anyjával.” Zsuzsanna vallja: a művészet rendkívül fontos híd a hívő és a nem hívő emberek között, mert olyan dolgokról beszél, amiket a teológia nyelvén nehéz kifejezni, s ezzel megérinti az emberek lelkét. „Nem csak azért alkotok, mert belső késztetést érzek erre, hanem hogy mások közelebb kerülhessenek önmagukhoz és végső soron Istenhez.” Zsuzsanna és Attila is úgy látják: a törékenység és az érzékenység az, amitől őszintévé válik az irodalom, a művészet. „Szükségét érezzük, hogy közösségben legyünk másokkal, hogy Istenhez forduljunk. Messze nem vagyunk tökéletesek, de ebben éppen az a szép, hogy a magunk gyarló törékenységében éljük meg a hitünket, az emberségünket. Ettől lehetünk hitelesek” – fogalmaz Zsuzsanna.
Hogyan lehet a sokféle tevékenységet – munka, gyereknevelés, család, közösség, irodalom, művészet – összeegyeztetni? Mindketten vallják, hogy ez komoly szervezést igényel. De nagyon sokat jelent számukra, hogy a közösségükben családként lehetnek jelen, s a gyerekek is otthonosan mozognak a testvérek és a nővérek között, barátaik vannak itt.
A gyerekeik születése óta a karácsony ünnepe új dimenzióval gazdagodott számukra. Hatalmas élmény minden évben a gyerekek lelki nyitottságával várni a Megváltó születését. Hagyomány, hogy az Örökimádás-templomban szenteste pásztorjátékot mutatnak be, amelyben Attila az egyik király, a nagyobbik lányuk pedig angyalt alakít. Rengeteg próba előzi meg az előadást, de megéri. Színpadon jelenítik meg Isten születésének misztériumát, sokaknak szerezve ezzel örömet. A családi szentestéjük ezzel a pásztorjátékkal indul, otthon a karácsonyfa alatt pedig sok-sok ének kíséretében Lukács evangéliumából olvassák fel a születéstörténetet. Karácsonykor az egyik vezérige Zsuzsanna számára Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt második leveléből a következő szakasz: „Krisztus szegénnyé lett értetek, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). „Ebből kiindulva készítettem tavaly egy tusgrafikát, amin egy emberi szívbe helyeztem egy kisbabát. A mi szívünk is hasonló a betlehemi istállóhoz: szegényes, olykor hideg és barátságtalan, mégis ide akar megszületni Jézus, a maga végtelen egyszerűségében. Innentől kezdve már nem egy kétezer éves történet ez, hanem évről évre aktuális kérdés: tudunk-e igent mondani neki, ahogyan Mária mondott igent Gábriel arkangyalnak?”
