Ízig-vérig közösségi ember

Már ifjú villamosmérnökként egy nagyobb közösség – az ország – érdekeit és fejlődését szolgálta. Harmincöt évesen osztályvezető, majd 1993-tól a Vár alatt székelő Magyar Villamos Művek üzemviteli főmérnöke lett. Egész aktív időszakában csendesen, kemény munkával és nagy hivatásszeretettel szolgált egy igen sikeres fejlődési folyamatot: Magyarország nagyfeszültségű villamoshálózatának megteremtését.

 

Nyugdíjasként, boldog nagyapaként – az örömteli családi szolgálatok mellett – rendületlen lelkesedéssel járt körünkbe, végtelen érdeklődéssel. Közhasznúsági bejegyzésünk tizedik évfordulóján is ő szerezte nekünk a legszebb pillanatokat. Éppen ő, akitől még sokat tanulhattunk volna – szerényen elcsukló hangon ezt jegyezte meg: „tanulni vágyással” jött hozzánk. Számos kiállítás alkalmával vidéki, olykor határon túli meghívások szervezőjeként, „szállítóként”, „sofőrként” segített. Végtelen szeretettel és alázattal szolgálta a kis közösség, s mindenekelőtt a magyar emlékhelykutatás ügyét. Pontosan tudatában volt vállalásunk fontosságának, s hirdette, az Eötvös-emlékévben is: „Akinek nincs múltja, nem lehet jelene, s jövője sem.”


Határon túli településeken (Székelyhídtól Érdmindszentig), jeles zarándokhelyeken (Csíksomlyótól La Salette-ig) filmezte, fotózta a magyar múlt állomásait, emlékeit, tárgyiasult szépségeit.

 

Egyértelműen azok közé tartozott, akik nemcsak beszélnek, hanem teszik is a dolgukat, mindig, mindenütt önmaguk legjavát adva a közösség által elvállalt feladatok teljesítéséhez.

 

A legnagyobb magyar ismert példáját követte élete végéig, még az utolsó hetekben is, a hirtelen támadt belső baj eluralkodásának idején is. Azt az irányt, amely az alkotó emberek etalonja: „A tett az első, a szó a második.” Még a Széchenyi-emlékekről szóló legutóbbi kötetünk munkálataiban is részt vett, képeket adott, s ezt a segítségét a bevezetőben is örömmel említettük meg. Az egyesület hétköznapjaiban, az anyaggyűjtésben, az irodai tennivalók elvégzésében mindig számíthattunk precíz és megbízható munkájára. S ugyanígy kivette a részét a sok száz kilométeres utak során a fáradságos vezetésből vagy a kiállítási anyagok szállításából Váctól, a Credo Háztól a beregszászi főiskoláig, a lyoni Szent Erzsébet-templomtól a londoni Szent István Házig, s ott volt az emléktáblák állításánál is, az ara¬nyos¬gyé¬re¬si Paget János-táblától a londoni Streatham Park Ce¬me¬tery Jendrassik-sírjáig. De mindenekelőtt tizenhat amatőr kisfilm készítésével szolgálta lelkesen a megszeretett ügyet és a közösséget.

 

Egy jellemző részletet, egy „apró” jelenetet ragadnék ki végtelen ügy- és munkaszeretetéből, még a távozása előtti évből. 2012 telén történt, hogy felmerült bennünk egy kis köztéri munka gondolata. Akkor, amikor immár sokadszor láttuk a Clark Ádám tér sarkán (a Vár felé forduló 16-os busz megállójában) álló két pad két eltűnt háttámlája mögött évek óta égnek meredő tartócsonkokat.

 

Honfitársaink és az itt megforduló rengeteg külföldi számára is oly szomorú látványt nyújtó állapot megszüntetése azonnali buzgalommal töltötte el Ottó bátyánkat.

 

Egyesületünk irodájában – az ő közreműködésével – még abban az évben elkészültek az új háttámlák. Nagy öröm ért bennünket: más szorgos kezek tavaly év elején az ülőléceket is hasonló színűre cserélték, s a napokban megelégedésünkre valamennyi padot felújították.

 

Ottó bátyánk szeretettel dolgozott hazájáért, családjáért, minden közösségért, amelynek tagja volt. Teljes életet élt, s mi is megszerettük őt. Szívből szakadó sóhajjal búcsúztunk, amikor – hozzá illő, csendes méltósággal viselt szenvedés után – elment.

 

Előttünk áll alakja, vállán billegő táskájával, elmaradhatatlan kis kamerájával. Nagyon szokatlan a távolléte. Most már nem a Liszt Ferenc térre lépett ki – egy Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázoló gyönyörű üvegablak megcsodálása után – Páli Szent Vince templomából (egy Párizsban, 2010-ben készült kép szerint), hanem egyetlen Urunk égi templomába lépett be. Oda, ahol szeretteink, barátaink között vár bennünket, s ahol remélhetően egyszer találkozunk…

(Magyar Emlékekért
a Világban Egyesület)