Isten közelében

Életének hetvenegyedik évében, március 2-án elhunyt Tóbi György, az Új Ember egykori munkatársa. A hetvenes évek elejétől 2007-ig, nyugdíjba vonulásáig nálunk dolgozott, először a Vigilia, majd az Új Ember előfizetéseinek ügyét intézte nagyon lelkiismeretesen – kis túlzással név szerint számon tartott minden egyes előfizetőt. Áldozatos és kitartó kolléga volt, elkötelezett az Új Ember iránt, nyugdíjazása után is szívesen visszajárt a szerkesztőségbe.
„Aki jól rejtőzködött, jól élt” – mintha minden régi kolléga Ovidius e sora szellemében beszélne róla. És Kis János, a XVIII. századi költő lelkész verse is érvényesnek tűnik az életére visszatekintve: „Boldog, ki bölcsen él rejtekben.” A többség a csendességét, visszafogottságát, zárkózottságát, visszahúzódó, rejtőzködő természetét emeli ki. De az is előkerül, hogy jól lehetett vele viccelődni. Tréfás kedvére utal, hogy sumér eredetűnek mondta magát, merthogy állítólag létezett egy tóbi nevű sumér törzs. Keletiesnek és görögösnek egyaránt mondható, jellegzetes arcéle, kedves mesefigurára emlékeztető karakteréhez szinte már hozzánőtt körszakálla alapján ezt a játékos feltételezést nem is lehetett teljesen kizárni.
A természet és a gombászás szerelmeseként az erdőket járva és a hegyek között érezte magát a legjobban. Noha az Új Embernek a Balatonnál és a Mátrában is volt üdülője, ő mindig a mátraiban akarta tölteni a szabadságát, hogy kedvére hódolhasson gombászszenvedélyének. Ezt ismerőseire és szomszé­daira is sikerrel ragasztotta át; jó barátjával, Láng Ferenc növényélettan-professzorral évről évre elmaradhatatlan programjuk volt az őrségi gombászás.
Az Új Emberben és ifjúsági magazinjában, a Teofilban éveken át gombászrovatot vezetett. Színesen, szépen írt; újságírói oroszlánkörmeit 1999-es szentföldi élményeinek megosztásával és Salkaházi Sára római boldoggá avatásáról szóló, 2006-os tudósításával is megmutatta.
Egyszer, 2011 táján szinte az egész szerkesztőséget sikerült elvinnie a Budai-hegyekbe gombászni. Nagyon restellte, hogy egyetlen gombát sem találtunk végül. Virágot viszont sokan szedtek, és remekül éreztük magunkat együtt: szép közösségi emlékkel gazdagodtunk Gyuri jóvoltából.
Felesége, három lánya és családjaik, hat unokája gyászolja. Temetése március 26-án, hétfőn, fél egykor, a pesterzsébeti temetőben lesz.
Mint feleségétől megtudtuk, meghatározó élmény volt számára az az utazás, amelyről Júdea, Galilea. Egy szentföldi zarándokút naplótöredékei című írásában számolt be. Ebből idézünk búcsúképpen, annak az Istennek az irgalmába ajánlva kedves egykori kollégánkat, aki gyakran megszólította őt magányos túrái során.
„Magashegyi túrázó koromban megkérdezte tőlem valaki: »Mondd, mi a jó abban, hogy sok-sok fáradsággal, órákig tartó erőfeszítéssel megmászol egy hegyet?« »Tudod – mondtam neki –, ha elindulsz a csúcs felé, el kell hagynod a megszokott, biztonságos közeget, házakat, embereket, s amikor már sem fát, sem bokrot nem látsz magad körül, csak köveket, csak a hegyet, akkor rádöbbensz, hogy itt már egyes-egyedül Istenre számíthatsz. Hogy egyedül maradtál, hogy nagyon közel kerültél hozzá. Ez a jó benne.«”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.