Irgalmas (Alamizsnás) Szent János

Szentünk Ciprus szigetén, Amathunt városában született. Szülei jómódúak voltak, gyermekkorában istenfélő nevelést kapott. Szülei akaratából házasságra lépett, gyermekei is születtek, Isten azonban más életútra akarta vezetni. Gyermekei, majd felesége is meghaltak. További életét az imádságnak és a felebaráti szeretet tetteinek szentelte. Híre messzire elterjedt, s amikor az alexandriai pátriárka meghalt, Herakliosz császár őt szemelte ki utódának. János, bár nem kívánta a főpapságot, meghajolt Isten akarata előtt. Miután egy tévtanítástól megtisztította nyáját, minden erejével hozzáfogott, hogy a felebaráti szeretet gyakorlásával tegye kedvessé életét Isten előtt. Összeíratta a város szegényeit, s igyekezett gondoskodni ellátásukról. Észrevette, hogy beosztottjai nem mindenkit engednek be hozzá, ezért minden szerdán és pénteken kiült temploma elé, és mindenkinek rendelkezésére állt. Úgy gondolta, hogy mivel ő is bármikor fordulhat kéréseivel Istenhez, így kell tennie. Amelyik napon senki sem jött hozzá, könnyek között bánkódott, hogy ez bűnei miatt van.

 Amilyen bőkezű volt mások segítésében, olyan igénytelen volt önmagával szemben. Egy gazdag ember meglátogatta, és észrevette, milyen silány takaróval takarózik. Vett neki egy drágát: harminchat aranyba került. A pátriárka csupán egy éjszakán át használta. Másnap eladatta, és árát a szegények közt osztotta szét. Az adományozó újra megvette számára a takarót, de annak sorsa is ugyanez lett. „Majd meglátjuk, melyikünk bírja tovább” mondta János jótevőjének. Haragot, haragtartást nem akart hívei között. Egyszer összetűzésbe került a város parancsnokával. Késő délután átüzent neki: „Uram, a nap lemenőben van!” A kormányzó megértette, hogy a Szentírás szavára utal „A nap ne nyugodjék le haragotok fölött! (Ef 4,26) , ezért átment a főpaphoz, és kibékült vele. A főpap pedig föltette magában, hogy ezután soha többé senkivel nem keveredik vitába.

Beszédeit szívesen hallgatták a hívei. Ha a fiatalság kiment a templomból, János utánuk ment. „Ahol a nyáj van, ott kell lennie a pásztornak is” mondta.

Élete végén menekülnie kellett a perzsák elől. Csak Ciprus szigetéig jutott el, ahol hamarosan, 616-ban meg is halt. Holttestét később Konstantinápolyba vitték. Ott nyugodott, amíg a török szultán Mátyás királyunknak nem adta a hamvait. Egy ideig Budán őrizték, majd Pázmány Péter Pozsonyba vitette át őket. Életének példája az irgalmasság erényének és a felebaráti szeretetnek a gyakorlására buzdítja a keresztényeket.