Innen-onnan

Uruguayba hívták a pápát

José Mujica, Uruguay államelnökesajtójelentések szerint látogatásra hívta XVI. Benedek pápát új vatikáni követe által. A szentatya megköszönte a meghívást, de egészségi állapotától tette függővé a látogatást. (KAP)

A japán vértanúk nemzeti szentélye

Japán katolikus püspöki konferenciája az első keresztény vértanúk kivégzésének helyén, Nagaszakiban a vértanúk szentté avatásának százötvenedik évfordulója alkalmából nemzeti szentélyt kíván kialakítani. 1597-ben három jezsuitát, hat ferencest és tizenhét japán keresztényt keresztre feszítettek ott. (KAP)

Hetvenháromezer szír menekült Jordániába

A jordániai Rakan Madschali tájékoztatási miniszterszerint noha a határ zárva van, és a titkosrendőrség lő a menekülőkre, a menekülttábor lassan megtelik. Két további kialakítását tervezik. A legtöbb menekült fél attól, hogy a szír hatóságok a rokonaikon állnak bosszút, ezért hivatalosan csak háromezer-nyolcszáz menekültet tartanak számon Jordániában. (faz)

Szalafista támadás egy kopt templom ellen

Kétezer szélsőséges szalafista támadta meg az egyiptomi Meet Bashar község kopt keresztény templomát, és gyújtotta fel a plébániát. A hívek lakásait és autóit is megrongálták a fővárostól, Kairótól mintegy ötven kilométerre, északkeletre fekvő faluban. A rendbontás február 12- én kezdődött. Előidézője az volt, hogy a tizennégy éves Rania Khalil kopt keresztény édesapja áttért az iszlám hitre. Néhány nappal később a lány eltűnt, a szalafisták pedig azt állították: a keresztények rabolták el, nehogy ő is hitet váltson. Időközben a kislány előkerült, a rendet pedig a rendőrség helyreállította. Január 27-én a szélsőséges iszlamisták gyújtogatással hatvankét kopt családot akartak elűzni otthonából az Alexandria mellett található Kobry-el-Sharbat faluban. Azzal vádolták Murad Samy Girgis keresztény szabót, hogy egy muszlim nőről készült tiltott fotókat tárol a telefonjában. A szóvivő elmondta, hogy rendszerint hasonló ürügyek váltják ki a keresztények elleni támadásokat. (KAP)

Félelmet kelt az örményekben a polgárháború

Az egyre inkább elmérgesedő polgárháború miatt növekszik a félelem a szíriai örmények körében. A mintegy százezer örmény számára valódi megrázkódtatást jelentett, hogy a február 10-én Aleppóban végrehajtott öngyilkos merényletek huszonnyolc halálos áldozata között egy ifjú örmény is volt. Egy héttel korábban pedig egy másik fiatalt raboltak el körükből a szíriai városban, nagy összegű váltságdíjat követelve a jómódú szülőktől. (KAP)

Újabb templom ellni merénylet Nigériában

A közép-nigériai Jos városban február 26-án egy fiatal muzulmán öngyilkos merénylő katolikus templom előtt robbantotta fel az autóját. Hárman meghaltak, harmincnyolcan megsebesültek. A február 24-ére virradó éjszakán Gombe városban egy rendőrségi épület elleni merénylet tizennégy embert ölt meg. (Die Presse)

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.