Húsvétra készülve a nemzeti kegyhelyen

„Lelki karbantartás” – így is nevezhetnénk a bensőt gyógyító napot. Kálmán Peregrin ferences szerzetes három beszédét az emberi élet egészét átfogó – s egyben teljes távlatba helyező – gondolatok köré építette. A megtestesülés, a bűn és bűnbocsánat, illetve a föltámadás valóságában élünk, ennek vagyunk részesei. Az ember – fejtette ki a megtestesüléssel kapcsolatban – természeténél fogva Istenre hangolt lény. Amihez hozzátartozik, hogy Isten indul az ember keresésére, hiszen a szeretet alapvető természete, hogy továbbadja magát. Az ember keresésére indul az Isten – mennyire láttató kép. A szeretet nem önmaga vigaszát keresi az emberben, még csak nem is szánakozásból teszi ezt: a szeretet nem hit, nem remény, hanem annál több: a teljes bennefoglalás. S mi lehet a mi reménységünk? Nem az önmeggyőzés izzadságával, nem a kapaszkodás kényszerével, hanem a realitás egyszerűségével: istenképiségünk. S ha nem is vagyunk képesek a lábunk elé gurított ünnepi szőnyegen végigvonuló biztonságával élni eszerint, de mégis ott van a tudás, amit Peregrin atya így fogalmazott meg: nem tudja az ember annyira lealjasítani magát, hogy ne maradjon valamennyi isteni benne. A bűnből a bűnbánat hídja vezet a felemelkedéshez. S ezt a hidat az isteni rész, az ember-istenvalósága adja meg. Mi a bűn kínja? Hogy szembesít bennünket a legnagyobb kiszolgáltatottsággal: a halállal. A bűn lényege: megrendül a bizalom, az időben való lét megrendít, s ezt az idő-kínt (szenvedést, a benne uralomra jutó bűnt) leginkább a halálban éljük meg. A bizalom helyreállítása – mondhatjuk úgy is: a világrend helyreállítása. Latinul szinte zenei pár: exitus helyett transitus. Halál helyett átlépés az idő-bűn-nélküliségbe. Csakhogy oly nehezen szakadunk el „titkos, kedves, kis bűneinktől”. Gyónásnak mondjuk – leszállás saját kitaszítottságunkba. Leszállás, hogy fölemelkedhessünk – végre, végre! – a létezés igazi realitásába: a Szentlélek újralapozza az emberi értelmet. S a feltámadás – amit hajlamosak vagyunk egyszeri, megmerevedett, valami nagyon- nagyon messzi reménynek, gesztusnak gondolni-hinni – közel van, a legközelebb: bennünk folytatódik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .